Idén a márka új üdvöskéje, a 3008-as szabadidő-autó vonásait kapja meg a Peugeot tereprali-versenygépe, az elnevezés ennek megfelelően 3008 DKR-re módosul. Természetesen új az első műanyag borítóelem, ahol az újdonság vágott fényszóróit és hűtőrácsát látjuk, és hátul is a szériaautóról származó oroszlánkarom-lámpák világítanak.

A módosítás azonban nem csak esztétikai, a 2008 DKR versenyautó utolsó éles bevetésén, a Selyemút Ralin szerzett tapasztalatok alapján módosították a felfüggesztés geometriáját és kicserélték a lengéscsillapítókat is a nagy sebességű stabilitás javítása érdekében. Annak már nem annyira örültek a fejlesztők, hogy a szabályváltozások miatt az idén 1 mm-rel csökkentett, 38 mm-es átmérőjű szűkítőn keresztül lélegzik a 3,0 literes, biturbó V6-os dízel.

Ez a változtatás mintegy 20 lóerő veszteséget jelent, öröm az ürömben, hogy dízelről lévén szó úgy választották meg az áttételezést, hogy az alacsony és közepes fordulatszám-tartományban dolgozzon sokat a motor, és ott nem olyan nagy a veszteség, mint teljes gázon. Kitartanak a hátsókerékhajtás mellett, tavaly – 15 év összkerékhajtás-uralmat követően – sikerre vitték ezt a koncepciót. A Dakar befejezése után indult a 3008 DKR fejlesztése, amelyet 9 hónap alatt állítottak kerékre, és a Párizsi Autószalonon lesz a hivatalos bemutatkozása.

A fejlesztés során fontos volt nemcsak a technika, de a sofőr és a navigátor kényelme is, utóbbit szolgálja a nagyobb teljesítményű légkondicionálót kapott, amivel jelentősen lehet csökkenteni a sivatagi körülmények között akár 60 °C-os kabinhőmérsékletet – ne feledjük, verseny idején akár napi 12 órát is itt tölt a személyzet.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!