Nem sokáig tarthatott az ínyencek bizakodása, ugyanis a kvalifikáció kezdetére már tökéletesen felszáradt az éjszakai esővel megáldott mogyoródi versenypálya. A 20 perces első etap legnagyobb kérdése természetesen nem volt más, minthogy ki lesz a kakukktojás a Lotus, a Virgin és a Hispania versenyzői között. A nem éppen hízelgő titulus ezúttal Kamui Kobayashié lett, akit ráadásként még meg is büntettek a piros lámpa figyelmen kívül hagyása miatt, így csupán az utolsó előtti helyről indulhat.

A Q2-ben kezdődött az igazi harc, ebből következően könnyen megesik, hogy nem mindenki jut tovább az élcsapatok pilótái közül. Ezúttal Jenson Buttontól és Michael Schumachertől kényszerültünk búcsút inteni, akik sokak csalódására csak a 11. illetve 14. pozíciót szerezték meg.

“Tagadhatatlan, hogy nem éppen úgy alakult számunkra az időmérő, ahogyan azt vártuk. A tegnapi teljesítményünk után szándékosan indultunk el egy eltérő beállítás felé, ami elvileg többet árult volna el az autóról, és előnyösebb lett volna a versenyen. Délelőtt még tűrhetőnek is tűnt, de az időmérőre felforrósodó pályán már ellenünk dolgozott. A versenyen hasznosabb lesz ez a beállítás, de a 14. rajthelyről nem lesz könnyű dolgunk.” – nyilatkozta az edzés után a hétszeres világbajnok.

Többen is kellemes meglepetést okoztak az időmérő edzés ezen szakaszában. Bejutott a legjobb tízbe Vitalij Petrov, Nico Hülkenberg és sokak meglepetésére a veterán spanyol, Pedro de la Rosa.

A Red Bull versenyzői a pénteki szabadedzések után, szombaton is toronymagasan uralták a vezető helyet. A két pilóta közül Sebastian Vettel volt nagyon elemében, hiszen csapattársának majd fél, míg a harmadik helyen záró Fernando Alonsónak több mint 1 másodpercet adott, nem mellesleg 1:18.773-as köridejével új pályacsúcsot felállítva.

“Ez egy remek nap volt a számunkra. Egész hétvégén jól éreztük magunkat itt, és szerintem tegnap óta is sikerült előrelépnünk. Az edzés végén mondtam is a csapatnak a rádión, hogy ‘Mark és én keményen igyekeztünk, hogy megkaparintsuk az első rajtsort, de ez a ti nagy pillanatotok, élvezzétek ki! Csodálatos autót építettetek.’ Igazán öröm vezetni, alig várom a holnapot. Ez a mai kifejezetten nehéz időmérő volt. A Q2-ben, a lágyabb gumikon nem futottam jó kört, nem éreztem tökéletesnek.. A Q2 és a Q3 között alig lehet változtatni beállításokon, csak apróságokat, de ezek beváltak, a Q3-at már nyugodtan vártam. Sokkal gyorsabb lettem, vagyis nagyot léptünk előre. Örülök az első helynek, remélhetőleg a rajt is jól fog sikerülni, és eredményes versenyünk lesz.” – mondta boldogan a német versenyző.

A futam toronymagas esélyese a Red Bull csapata. Természetesen Alonso és Massa is bele szeretne szólni a két vörös bika párharcába, így a rajtnál kell maradandót alkotniuk, mivel a pálya adottságaiból fakadóan kevés esély van az előzésre.

A Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

1. Sebastian Vettel  Red Bull Racing
2. Mark Webber  Red Bull Racing
3. Fernando Alonso  Ferrari
4. Felipe Massa  Ferrari
5. Lewis Hamilton  Mclaren Mercedes
6. Nico Rosberg  Mercedes GP
7. Vitalij Petrov  Renault
8. Robert Kubica  Renault
9. Pedro de la Rosa  Sauber
10. Nico Hülkenberg  Williams
11. Jenson Button  Mclaren Mercedes
12. Rubens Barrichello  Williams
13. Adrian Sutil  Force India
14. Michael Schumacher  Mercedes GP
15. Sebastien Buemi  Toro Rosso
16. Vitantonio Liuzzi  Force India
17. Jaime Alguersuari  Toro Rosso
18. Timo Glock  Virgin Racing
19. Heikki Kovalainen  Lotus Racing
20. Jarno Trulli  Lotus Racing
21. Lucas di Grassi  Virgin Racing
22. Bruno Senna  Hispania
23. Kamui Kobayashi  Sauber
24. Sakon Yamamoto  Hispania

Szöveg és kép: Szabó Bence