A 2012-es legendás szezonnyitó Monte-Carlo Rali után a hétvégén hidegebb vidékre, Skandináviába, látogat el a világbajnoki ralimezőny. Az idei kemény európai tél közepette északon havas-jeges terepen mérkőznek meg egymással a csapatok a Svéd Ralin. Ez egy klasszikus téli verseny szegecses gumikkal nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon. Több pilóta a hétvégi Svéd Ralin csatlakozik a mezőnyhöz.

A Svéd Ralin a helyi hős Stig Blomqvist, a 70-es és 80-as évek emblematikus figurája tartja a rekordot hét győzelemmel. Az itt általános mínusz 20-30°C fokos hőmérséklet nagyon komoly előkészületeket kíván meg a csapatoktól. Ilyen jeges körülmények között soha nem kérdés, hogy milyen abroncsot válasszanak a csapatok: a szegecses papucsok jól megfogják az autókat a jégen és elég tapadást adnak ahhoz, hogy gyorsan tudjanak haladni a majd 115 km/óra gyorsaságú szakaszokon.

A tavalyi és tavalyelőtti Svéd Ralit is Mikko Hirvonen nyerte meg még fordos színekben. Az idén a Citroenhez átigazoló pilóta a ralira való felkészülést követően úgy nyilatkozott, hogy a DS3-as Monte-Carlo után ismét elsőként érhet célba a hétvégén. Bár tavaly és az ezelőtti évben egy másik autóval tudott győzni, a kétnapos teszt a számára új autóval elég meggyőző volt: „Az első amit mondani szeretnék az az, hogy szerintem győztes autóval rendelkezünk. Az első néhány kilométeren (a tesztelésen) vegyes érzéseim voltak az autóval kapcsolatban. A mérnökök segítségével azonban megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt az extrém körülményekre, amelyek tipikusak Svédországban és Norvégiában. Nagyon elégedett voltam a végső eredménnyel. Szerintem készek vagyunk.” – szögezte le magabiztosan a piros színekre váltó pilóta.

A Svédországban évek óta hagyományosan jól szereplő Ford is nagy erőkkel készült a hétvégére. A szokásos teszteléseken a kék ovális pilótái is átestek e megterhelő rali előtt. 2011-ben Jari-Matti Latvala bronzérmes lett Svédországban, míg Petter Solberg egy félgyári Citroennel ötödik. Latvala számára nem hoz újdonságot ez a rali, nem úgy a norvég pilóta számára. Ő ugyanis először áll rajthoz havas körülmények között a Ford Fiestával. Solberg azonban skandináv pilóta, s ez ötvözve azzal a ténnyel, mely szerint 2005-ben meg is nyerte ezt a versenyt (a Subaruval), az esélyesek közé sorolja. S mivel a rali egy napot Norvégiában „tölt”, hazai közönség előtt is bizonyíthat.

Sok olyan pilóta áll most rajthoz, akik kihagyták a Monte-Carlo Ralit. Talán a legnagyobb név köztük Nasser Al-Attiyah, aki leszerződött a Citroenhez a 2012-es szezonra. Al-Attiyah egy DS3 WRC volánjánál fog versenyezni a Qatar World Rally Team égisze alatt, s összes hátralévő versenyen rajthoz áll majd. Bizonyára nagy élmény lesz a katari pilóta számára a sivatag után vastag hóban versenyezni. A mezőnyben üdvözölhetjük majd a malajziai Protonnal rajtoló Alistar McRae is, aki 2007 óta nem vett részt ilyen rangos versenyen. Támadásba lendültek az északi pilóták is, hiszen sokan a hétvégén állnak először munkába az idei világbajnokságban. Így van ezzel a félgyári Forddal versenyző finn Jari Ketomaa is, vagy éppen Finnország jövőbeni nagy reménysége, Mikko Pajunen. Utóbbi nem is akármilyen autóval és navigátorral indul. A Tommi Makinen Racing Subarujával áll ugyanis rajthoz, s a navigátora az a Kaj Lindtröm lesz, aki Kimi Raikkönennek is navigált az elmúlt két versenyszezonban. Nagy előnnyel indul el Pajunen, hiszen a négyszeres világbajnok Tommi Makinen segítette (mások mellett) őt a felkészülésben erre a jeges-havas ralira. S a sok újonc közül érdemes még megemlíteni Henning Solberg fogadott fiát is, Pontus Tidemandot, aki szintén ott lesz Svédországban egy Skoda Fabia Super 2000-es volánjánál.

Az elmúlt évek győztesei:

2011 M Hirvonen (Ford Fiesta) 2010 M Hirvonen (Ford) 2008 J-M Latvala (Ford) 2007 M Grönholm (Ford) 2006 M Grönholm (Ford Focus) 2005 P Solberg (Subaru Impreza) 2004 S Loeb (Citroën Xsara) 2003 M Grönholm (Peugeot 206) 2002 M Grönholm (Peugeot 206) 2001 H Rovanperä (Peugeot 206) 2000 M Grönholm (Peugeot 206) 1999 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1998 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1997 K Eriksson (Subaru Impreza) 1996 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1995 K Eriksson (Mitsubishi Lancer) 1994 T Radström (Toyota Celica)

A rali

A rali központja, ezúttal is, mint mindig, Svédország közepén, Karlstadt városában, Varmland és Dalarna tartományban lesz. A versenyt már régebben egy kicsit északabbra helyezték (ahol biztosan van hó), s ez a döntés bizonyára idén is kifizetődik. Újdonság lesz idén, hogy az első teljes nap a szomszédos Norvégiában megy a mezőny. A szervizparkot a főhadiszállástól 85 km-re, a Hagfors reptéren rendezik be, ahol a rajongók a rali alatt többször is megcsodálhatják az autókat közvetlen közelről. A ralin 24 gyorsasági szakasz lesz, amelyek összesen 360 kilométert tesznek ki.

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták 1. S Loeb 28 pont 2. D Sordo 18 pont 3. P Solberg 15 pont 4. M Hirvonen 14 pont 5. J Novikov 11 pont 6. F Delecour 8 pont 7. P Campana 6 pont 8. O Tanak 4 pont 9. M Prokop 2 pont 10. A Araújo 1 pont Konstruktőrök 1. Citroën 42 pont 2. Mini 24 pont 3. Ford Stobart 23 pont 4. Ford WRT 15 pont 5. Chech Ford RT 2 pont 6. Armindo Araújo WRT 1 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!