Major Benedek életében először találkozott a Spanyolországban található navarrai pályával, ám ez nem látszott a teljesítményén, hiszen a szombati versenynapot a 14, a vasárnapin pedig a 12. helyen zárva – ezzel gyarapítva eddig megszerzett pontjait. A hétvégi nogaroi futamra is hasonló célokat tűzött ki az ifjú pilóta.

„Vegyes érzelmekkel tértem vissza Navarrából: egy versenyző mindig nyerni akar, és mindig jobban akar teljesíteni. Örülök, hogy a hétvégén ismét pontot tudtam szerezni, de látom, hogy még vannak előttem. Van, akiket meg lehet előzni, van lehetőség fejlődni a féktávokon, a kigyorsításokon, és nem utolsó sorban a türelmen is. Egyre több figyelmem jut a versenyzésre, és kevesebb figyelmet kell fordítania a kamion irányítására. Az igazság az, hogy az első két futamon az elvárások felett sikerült teljesítenem: stabilan a középmezőnyben autózok, amit csak az évad második felére terveztünk” – árulta el Major Benedek, aki a szombati futamon technikai problémák miatt csak a 27. helyről rajtolt, de végül a középmezőnyben végzett kamionjával.

A mindössze 16 éves Beninek a kamionverseny az élete, de emellett persze más dolgokra is figyelnie kell: épp a közúti jogosítvány megszerzésén dolgozik, ráadásul az emeletszintű informatika szóbeli érettségire készül. „Közútra egyelőre nincs meg a jogosítványom: a KRESZ-vizsgán már túl vagyok, most fogok jelentkezni a gyakorlati oktatásra, azaz a forgalomban való vezetésre. Most azonban az emeltszintű informatika érettségi foglalkoztat leginkább, hiszen épp a szóbeli vizsga kellős közepén vagyok. Szeretem a számítástechnikát, innen jött a gondolat, hogy a tizenkettedik osztály helyett már most, tízedikben levizsgázok. Azért a kikapcsolódásra is jut majd időm, egyelőre azonban semmi tervem, hol töltöm a szabadságomat” – árulta el Beni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!