Már az idei nyár folyamán is folyt a BMW új túra-versenyautójának tesztelése, de arra gondosan ügyeltek, hogy csak a tekinteteket és objektíveket félrevezető álcafóliával borítva készüljenek felvételek az újdonságról. A Frankfurti Autószalonon immár hivatalosan is bemutatkozott az autó, és megszabadult az álcázástól.

A 2010-óta létező, azóta számos bajnokságban induló Z4 GT3-as versenyautót váltja az új konstrukció, amely leginkább a vezethetőség és a gazdaságosság tekintetében fejlődött hatalmasat. Előbbiben szerepe van annak is, hogy sokkal nagyobb az új autó tengelytávolsága, és hogy immár pontosan a két tengely közé félúton tudták elhelyezni a vezetőülést.

A motortérben a 4,4 literes V8-as turbómotor található, amelynek teljesítménye nagyban függ attól, hogy az adott bajnokságban milyen szűkítőket írnak elő, a maximum 585 lóerő, de a korábbihoz képest nagyobb lett a nyomaték.

Csak megjelenésében idézi az utcai autót a BMW M6 GT3-as versenyautó, a tömege nem éri el az 1300 kg-ot, a hatfokozatú, szekvenciális váltót pedig a hátsó tengelyre építetik. Az aerodinamikai csomagot az autógyár szélcsatornájában csiszolták sok munkaórán keresztül, az idei tesztelések során pedig már az alapbeállításokat is kitapasztalták a gyári pilóták. Jövőre már éles bevetésen áll rajthoz az autó, amely köré fizetős ügyfelek számára bajnokságot is szerveznek – ennek részleteiről a jövő tavaszi rajt előtt közöl majd többet a BMW.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!