Kenny Roberts Kenny Roberts

Phillip Islanden és Valenciában is a hondások voltak a legjobbak, hiszen a malajziai tesztek után is négy hondás, Max Biaggi, Colin Edwards, Sete Gibernau és Nicky Hayden osztozott az első négy helyen, míg a Ricardo Tormo pályán Hayden volt a leggyorsabb. A négy pilóta közül azonban csak Edwards és Barros teljesítményét érdemes kiemelni. Egyrészt sem Biaggi, sem Hayden nem javította meg Rossi 2003-as pályacsúcsait – Biaggi 2, Hayden pedig 9 tizeddel maradt el a Doktor rekordjaitól -, másrészt csak Edwards, alias “Texas Tornádó” volt fantasztikus a versenyszimulációs tesztjein. Edwards az Ausztrál GP távjával megegyőző 27 körös szimulációban 11 másodperccel gyorsabb volt Rossi tavalyi nagydíjidejénél. Az Apriliától átszerződött amerikai 0,5 másodperccel megjavította Rossi versenybeli körrekordját, míg legrosszabb ideje 1’31,60″ volt. Rossi az októberi fantasztikus győzelme során 1’31,421″ és 1’31,973″ között motorozott – azt követően, hogy megkapta az ominózus büntetését. Noha Barros Phillip Islanden csak 7., Valenciában pedig 4. lett, de tavalyhoz képest mégis látványosan felgyorsult. A brazil Phillip Islanden egy másodperccel, míg Valenciában 7 tizeddel múlta felül tavalyi yamahás idejét.

Mesterkéz

Rossi ugyan nem produkált ekkora javulást, de a keze alatt mégis nagyon gyorsan fejlődik a Yamaha. Rossi a versenyszimulációs teszteken már egyre közelebb kerül a hondásokhoz, Edwards friss versenybeli körrekordját egyből átadta a múltnak, s gyorsabb a Yamahával, mint Barros a Hondával. Rossi, aki első yamahásként Phillip Islanden 1’31 alá jutott, egy szintén 27 körös teszten 23 másodperccel jobb időre volt képes, mint a tavalyi Ausztrál GP legjobb yamahása, Olivier Jacque. A második ausztráliai teszten ugyan a Yamaha nem közölte a teljes hosszú távú teszt időeredményét, ám sok mindent elárul, hogy a címvédő a szimuláció leggyorsabb körében egy tizeddel gyorsabb volt Edwardsnál: Rossi 1’30,83″-at, míg az amerikai 1’30,97″-et motorozott. Rossi a kvalifikációs sprintkörök (rövid élettartamú, szuperpuha gumik) alkalmával Barrosnak is egy tizedet adott: az ötszörös világbajnok ekkor 1’30,72″-re, míg a brazil 1’30,88″-ra volt képes. Rossi azonban nemcsak a pályán, hanem a Formula-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíjon is feltűnést keltett. A legfiatalabb ötszörös világbajnok Bernie Ecclestone meghívásának tett eleget, meglátogatta a Toyota, a Williams, a Renault és a Ferrari csapatát, amely alakulatok mindegyike tesztelni hívta az olaszt. Rossi a Ferrarinál töltötte a legtöbb időt, már csak azért is, mert első alkalommal találkozott Michael Schumacherrel, akivel nagyon sokáig beszélgetett. Ez azért meglepő, mert a múltban Rossi mindig is azt hangoztatta, hogy neki nem szimpatikus Schumi, a nagy kedvenc Jacque Villeneuve, aki azonban már nincs az F-1-ben.

Támadásban

A Yamaha mellett a Ducati és a Suzuki is elkezdte lefaragni hátrányát a Hondával szemben. A Ducati új D16-GP4 motorja csúcssebességben folyamatosan vert mindenkit, de Phillip Islanden még rengeteg futómű- és hajtásgondja volt a bolognaiaknak, így sem Loris Capirossi, sem Troy Bayliss nem tudott végigmotorozni egy versenyszimulációt, ráadásul lassabbak voltak, mint tavaly. Valenciában részben megváltoztak a dolgok, igaz, a privát hondások – Biaggi, Edwards, Gibernau és Makoto Tamada – nem voltak jelen. A Ducati itt már versenyszimulációs körülmények között is jó volt. Capirossi csak egy tizeddel maradt el Hayden mögött, míg Bayliss 8 tizedet faragott le tavalyi idejéből. A Suzuki is kezd magára találni. A malajziai sérülése után újra motorra ülő Kenny Roberts a Phillip Islanden elért 1’31,42″-es idejével 3 tizedet faragott tavalyi legjobbjából, Valenciában pedig már 1,1 másodperces javulással büszkélkedhetett a 2000-es világbajnok. A Yamaha, a Ducati és a Suzuki tehát egyértelműen közelíti a Hondát, így nem meglepő, hogy a világ legnagyobb motorkerékpárgyára megváltoztatta januári döntését. Ennek értelmében Hayden és Barros mellett a privát pilóták is megkapják a gyári RC 211 V-t. Az Aprilia és a Kawasaki viszont egyelőre nem veszélyezteti a Hondát, hiszen mindkét márkánál hiányzik még az új erőforrás. Phillip Islanden az apriliás Shane Byrne és Jeremy McWilliams lassabb volt a tavalyi apriliás duó, Edwards és Norijuki Haga októberi idejénél, s ugyanígy Shinya Nakano és Alex Hofmann sem tudta túlszárnyalni Garry McCoy és Andrew Pitt 2003-as legjobbját. A Protonnak, amely idén először tesztelt Valenciában, ellenben már kész van az áttervezett V5-ös motorja, de Nobuatsu Aoki és Kurtis Roberts még másodpercekkel le van maradva a legjobbaktól. Aoki 2,3, a kisebbik Roberts pedig 3,5 másodpercet kapott Haydentől, az amerikai ráadásul meg is sérült egy bukás következtében.

Máris az elitben

A 250-ben két nagyon fontos momentum történt az idei második valenciai teszten. A Honda végre kihozta a 2004-es RS250W-t, míg a tavalyi 125-ös világbajnok, a 19 éves spanyol Daniel Pedrosa első alkalommal ült negyedliteres versenygépen. Mindkét debütálás nagyszerűen sikerült, bár az apriliás Randy de Puniet fantasztikus pályacsúcsa egyelőre nem került veszélybe. Az új Hondával Toni Elias 3 tizeddel jobbat tudott, mint a februári, valenciai teszteken, de az igazi szenzációt a második legfiatalabb világbajnok okozta. Pedrosa, aki a tavalyi Ausztrál Nagydíj edzésén kettős bokatörést szenvedett, karrierje első 250-es tesztjén alig 130 kört tett meg, de három fontos dolgot máris elért. Csak 1 tizeddel maradt le Elias mögött, 3 tizeddel gyorsabb volt a tavalyi pole pozíciónál, míg olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Nieto, Roberto Rolfo és Franco Battaini. De Puniet-nek és a világbajnok Manuel Poggialinak tehát újabb félelmetes ellenféllel kell számolnia. De Puniet egyébként Mugellóban, míg Poggiali Estorilban tesztelt, s egyikük sem lehetett elégedett. A 6 fokos mugellói hidegben a francia nem tudta megfelelően tesztelni az új vázat és új hátsó futóművet. Ugyanígy járt Poggiali is Portugáliában, ahol ráadásul megint megelőzte őt a szintén újonc Alex De Angelis. Mugellóban Max Sabbatani is bemutatkozott a Yamahájával, s egyből el is esett vele. A TZ 250-es tuningolását egyébként a korábban apriliás mérnök, Franco Moro végzi, míg Sabbatani csapattársa az Európa-bajnok japán Taro Sekiguchi.

Hidegben is jobb

A 125-ös pilótákat különösen rossz idő fogadta mindenhol. A KTM a spanyolországi Almeriába ment új motorjával, de Casey Stoner és Mika Kallio a fagyos idő és a szél miatt nem tudta igazán megismerni az újdonság tulajdonságait. Estorilban ugyanígy járt az apriliás Pablo Nieto és Youichi Ui, a hondás Andrea Dovizioso, valamint a derbis Jorge Lorenzo és Angel Rodríguez is, mivel a hideg, az eső és a szél egyszerre zavarta a motorosokat. Mugellóban sem volt melege az apriliás LCR csapatnak, a gilerásoknak és a Team Hungary tagjainak. A tesztek előtt pár nappal még havazott, míg a második napon eső volt. A téli motorozás Roberto Locatellinek feküdt a legjobban, aki fölényesen előzte meg a gilerás Fabrizio Lait és Stefano Peruginit. A Team Hungary tagjaként Tóth Imre az új motorját szerette volna megismerni, de a mostoha időjárás minden előzetes tervnek útjába állt. Imre csapattársa, Vesa Kallio egy Eb-s Apriliával körözött, a magyar pilóta mégis figyelemre méltó különbséggel verte meg a finnt, hiszen 2,2 másodperc volt köztük a különbség.