Fotó: Hegedűs Márk

Legutóbb tíz évvel ezelőtt, a nemzetközi Salgó-Gemer Rally alkalmával lehetett látni annyi versenyautót nógrádi központú autóversenyen, mint a mostani hétvégén. A közel 180 párost számláló mezőny háromnegyedét a magyarok adták; miután a futam északi szomszédunk bajnokságába is beleszámított, jelentős létszámban érkeztek szlovák párosok, de indulnak lengyelek és csehek is. A rajtlistán 27 darab R5-ös autó szerepelt, ekkora kontingens ilyen versenyautókból még nem volt hazai rendezésű ralin.

A Steelvent Salgó Rally-val párhuzamosan rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a Formula-1 Magyar Nagydíjat is a Hungaroringen. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke meghívásának tett eleget Jean Todt, a Scudera Ferrari Formula 1-es csapat korábbi vezetője, a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) elnöke. És ha már a nemzetközi sportági vezető hazánkban járt és a nagydíjhoz viszonylag közel éppen raliverseny is volt, meg is látogatta az esemény szombat délutáni rajtceremóniáját. Az FIA elnöke Salgótarján központjában örömét fejezte ki a szezonnyitót kísérő érdeklődés kapcsán, és egyben amiatt is, hogy a koronavírusos járványidőszakot követően két ilyen kiemelt eseményre is sor kerülhet Magyarországon.

A futam első felét Vincze Ferenc uralta, Turán Frigyesék féltávnál vették át a vezetést
A Salgó Rally gyorsasági szakaszait vasárnap rendezték. A kiírás szerint a mezőny egy három gyorsaságiból álló kört teljesített többször is: a Rally1 és a Historic mezőnye háromszor, a Rally2 párosai pedig kétszer. A Rally1 és a Historic mezőnye a teljes programot, vagyis összesen kilenc gyorsaságit teljesített; a Rally2 párosai viszont csak négy szakaszt. Számukra az első gyorsasági a szervezők közlése szerint “a nézők fegyelmezetlen viselkedése”, a második pedig a Várnai-Szabó páros komolyabb bukása miatt lett törölve.

A szervezők várakozásait is felülmúló versenyzői létszám miatt módosult az időrend, így már nem sokkal reggel hét óra után elrajtolt a mezőny a salgótarjáni Forgách-telep határából Kazár irányába. Hadik Andrásék (Ford Fiesta R5 MK II) „ébredtek” leggyorsabban: kereken kettő perc alatt letudták az inkább szuperspeciálnak tekinthető 4640 métert. A versenyprogramba húsz év után visszatérő Bátonyterenye-Mátraalmás körgyorsaságin Vincze Ferencék (Skoda Fabia Rally2 EVO) álltak az élre. A ritka hosszú, több mint 26 kilométeres szakaszon közel 10 másodpercet vertek ellenfeleikre, majd ebből egy keveset elvesztettek Mátraszentimre és Mátrakeresztes között.

https://www.facebook.com/nool.hu/videos/279297876505620

A második körben Kazár felé a mezőny eleje még szárazon, a vége azonban már esőben vagy nedves aszfalton versenyzett; Vinczéék nyolc tizeddel még bekerültek kettő perc alá. A második körre slick gumival érkező szécsényi pilóta a hosszú mátrai körgyorsaságit emiatt „katasztrofálisnak” értékelte saját teljesítményük tükrében. Nem úgy, mint a vezetést átvevő és innentől azt el sem engedő Turán Frigyes (Volkswagen Polo R5), aki csak annyiban kommentálta a bő 26 kilométert, hogy „nagyon jó volt, a többiek kaptak fél percet”. Turánék aztán a Mátra nyugati oldalában is megtoldották még előnyüket. A harmadik körben szintén ők voltak a leggyorsabbak Kazár felé és az ekkorra már jelentősen felhordásossá, sarassá és vizessé váló körgyorsaságin is. A Mátrából lefelé viszont már óvatosabban ereszkedtek, itt „csak” a második legjobb időt autózták, de ez is bőven elég volt számukra a végső győzelemhez.

Nógrádi háziverseny a dobogós helyekért
A Turán Frigyes, Bagaméri László kettős végül magabiztosan, mintegy 1 perc 20 másodperccel a Vincze Ferenc, Bagical Igor páros előtt ért célba. A további dobogós helyekért lényegében nógrádi háziverseny zajlott. A szintén szécsényi Velenczei Ádám, Szőke Tamással az oldalán (Skoda Fabia R5 EVO) kihasználta Vinczéék kora délutáni mátrai „gyengélkedését”, 7,7 másodperccel mögöttük kezdték meg a záró, harmadik kört.

A kazári gyors rövidsége miatt ebből faragni itt nem volt esély, Vinczééknek azonban problémájuk akadt a hátsó gátlóval a Mátra felé tartva. Így Mátraalmáson – ha csak 1,2 másodperccel is, de – már Velenczeiéké volt az abszolút második hely. A versenyt záró mátrakeresztesi gyorsaságin így kiélezett csata lehetett volna közöttük, ez Velenczeiék defektje miatt végül nem valósult meg. Ők visszacsúsztak a harmadik helyre, Vincze Ferencék pedig másodikként értek célba a Rally1-es versenyben.

A Rally1-es mezőnyben navigátorként ott volt Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere is. A Molnár Istvánnak (Mitsubishi Lancer Evo VI) itinert diktáló városvezető a 35. helyen zárta az idénynyitót. Nekik a kazári gyorsasági feküdt leginkább, az első körben a 15. helyet autóztak itt. Versenyük a második szakaszon, a mátrai körgyorsaságin „úszott el”, ahol egy defekt miatt kilenc perc hátrányt szedtek össze.
A négyszakaszosra rövidült Rally2-es futamon a Molnár Ferenc, Czinege László páros (Lada 2016) ismét szépet autózott, nyolcadikként végeztek; míg az Ivony Csaba, Kiss Norbert kettős (BMW 318 Ti) a 13. pozícióban zárta a futamot. A Rally1-hez hasonlóan kilenc szakaszt, teljes futamot teljesítő Historic mezőnyben a Kreicsi Bálint, Lieszkovszky Gábor páros a dobogó harmadik helyére terelte az „öreg” BMW 320-ast.