A 2017-es szezonban új versenyautóval állrajthoz a Rali-világbajnokságban a Citroën Sport, és már meg is kezdték az új versenyautó tesztelését. Teljesen egészében félrevezető négyzetes álcafóliával borítják még a karosszériát, hiszen nem akarják idő előtt elárulni, hogyan fog kinézni a következő generációs Citroën C3 – az új generációs, még be sem mutatott kisautó népszerűsítése lesz a versenyautó célja.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a  DS márka kiszáll a WRC-ből és a Formula E bajnokságra koncentrál, a WTCC-ből távozó Citroën pedig visszatér a rali világába. A jövőre életbe lépő, jelentős szabályváltozásokra készülnek a mintegy egy éves teszteléssel, a francia alakulat nem titkolt célja, hogy rögtön az első évben legyőzze a szakágat évek óta domináló Volkswagent – ehhez azonban lesz még néhány szava a Hyundainak és a szintén visszatérő Toyotának.

A mostanihoz képest látványosabb versenyzést akar az FIA, ennek megfelelően nagyobb teljesítményű lesz az 1,6 literes turbómotor (380 LE), szélesebb a karosszéria, és az aerodinamikai csomaggal is szabadabban dolgozhatnak a csapatok. Kris Meeke a Citroën Racing által megbízott fő tesztpilóta, ő gyilkolja a prototípust a dél-francia Chateau du Lastours körüli pályákon, a későbbiek során a francia Stephane Lefebvre és az ír Craig Breen is kipróbálja majd az autót; Sebastien Loeb nem vesz részt a fejlesztésben. Az új Citroën C3 WRC első éles bevetése 2017 januárjában, a Monte Carlo ralin lesz.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!