A raliszezon második fele Finnországban veszi kezdetét. Ez az északi rali egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagyon gyors sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől. Annyira különleges ezen a pályán versenyezni, hogy bár többször is előfordult, hogy nem skandináv pilóta vitte haza a győztes trófeát, azért általában északi pilóta állhat a dobogó tetején.

Sebastien Loeb 2008 után tavaly győzött a Finn Ralin pedig 2008-ban a rali után elmondta, hogy még soha nem vállalt akkora kockázatot Mikko Hirvonen legyőzéséhez, mint azon a ralin, s még a 2010-es rali megkezdése előtt jelezte, hogy soha többet nem is lesz szándékában ilyet tenni. Még a győzelemért sem. A tavalyi évben csúcsformában versenyzett a francia pilóta, pedig a rali mindhárom napján elsőként rajtolt a murvás utakon, ami egyértelmű hátrányt jelentett. A citroenes pilóta azonban még így is megtartotta előnyét és egyetlen nem skandináv pilótaként kétszer is győzni tudott Finnországban. Ennek ellenére a francia sztárpilóta csöppent sem biztos a hétvégi győzelmében.

„A teljes igazat megvallva nehéz megmondani, hogy nyerünk-e vagy sem. Olyan nagy az előnyöm a világbajnokságban, hogy nem szükséges kockáztatnom. Mindamellett úgy érzem, hogy képes vagyok a győzelemre, így hajtok is majd érte. A jó kis pihenőt követően nagyon örülök, hogy végre ismét a DS3 WRC volánja mögé pattanhatok.” – szögezte le Loeb, aki a hétvégén Finnországban tesztelt. A verseny végkimenetele idén is megjósolhatatlan, de a Citroen fölénye megkérdőjelezhetetlen. Majdnem 100 pontos előnye van a gyártók között a második helyezett Fordhoz képest. Az elmúlt három versenyen Sebastien Loeb és Mikko Hirvonen elhozta az első két helyet a mezőny orra elől, s ha a nyári szünet utánra is megtartotta e pilótapáros remek formáját, prognosztizálható a kettős hétvégi sikere is.

Az idei évben a Finn Ralin visszatér a legendás Ouninpohja, a világ egyik leglátványosabb, 33,01 km hosszú gyorsasági szakasza, amely garantálja a látványt és élményt pilótának-nézőnek egyaránt. Petter Solberg mindazonáltal hihetetlenül fárasztónak és nehéznek tartja a finn gyorsasági szakaszokat. Elmondása szerint ez egy nagyon gyors rali, s így, ha nem a jó vonalon halad a pilóta, akkor az ugratók végén akár búcsút is mondhat a versenynek. Az Ouninpohja szakasz teljes hosszúságában kétszer is szerepel a programban, mindkettő az utolsó nap. Így a záró gyorsasági szakasz, a Power Stage is ezen a szakaszon kerül megrendezésre, így a bonusz pontok mellett a verseny sorsa is eldőlhet itt.

És a folytatás: 2013

A szezon második felének kezdetekor folynak a találgatások a 2013-as szezonról. A Citroen viszonylag rossz pénzügyi eredményei ellenére marad a világbajnokságban, s inkább keresi a lehetőségeket arra, hogy hol lehetne faragni a költségekből. A csapatvezető, Yves Matton Sebastien Loeb utódját szeretné megtalálni a csapathoz, akinek bár 2013-ig van szerződése, 2012 végén mégis elhagyhatja a csapatot, amennyiben azt szeretné. A Citroen, a Ford és a Mini mellé becsatlakozik a Volkswagen is, így éles csaták várhatóak majd jövőre.

A rali

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Rali tartja az eddigi leggyorsabb rali rekordját, hiszen az átlagsebesség 122,86 km/óra volt. A főhadiszállás tehát Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A skandináv rali három napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz 303,52 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza: 1625,69 km. Érdekesség, hogy a verseny zárónapja vasárnap helyett szombaton lesz.

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

2011 S Loeb (Citroën) 2010 J-M Latvala (Ford) 2009 M Hirvonen (Ford) 2008 S Loeb (Citroën) 2007 M Grönholm (Ford) 2006 M Grönholm (Ford) 2005 M Grönholm (Peugeot) 2004 M Grönholm (Peugeot) 2003 M Märtin (Ford) 2002 M Grönholm (Peugeot) 2001 M Grönholm (Peugeot) 2000 M Grönholm (Peugeot) 1999 J Kankkunen (Subaru) 1998 T Mäkinen (Mitsubishi) 1997 T Mäkinen (Mitsubishi) 1996 T Mäkinen (Mitsubishi) 1995 T Mäkinen (Mitsubishi) 1994 T Mäkinen (Ford) 1993 J Kankkunen (Toyota) 1992 D Auriol (Lancia) 1991 J Kankkunen (Lancia)

A világbajnokság állása az Új-Zéland Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Loeb Citroen WRT 145 pont 2. Mikko Hirvonen Citroen WRT 107 pont 3. Petter Solberg Ford WRT 90 pont 4. Mads Östberg Adapta WRT 80 pont 5. Jevgenyij Novikov M-Sport Ford WRT 55 pont 6. Jarri-Matti Latvala Ford WRT 54 pont 7. Martin Prokop Czech Ford Rally Team 36 pont 8. Thierry Neuville Citroen Junior WRT 32 pont 9. Dani Sordo Mini WRC Team 29 pont 10. Nasser Al-Attiyah Qatar WRT 23 pont Gyártók 1. Citroën WRT 237 pont 2. Ford WRT 141 pont 3. M-Sport Ford WRT 103 pont 4. Qatar WRT 47 pont 5. Citroen Junior WRT 42 pont 6. Adapta WRT 27 pont 7. Mini WRC Team 26 pont 8. Brazil WRT 16 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!