A Svéd Rali a havas-jeges útviszonyok miatt nem véletlen, hogy az északi pilóták egyik kedvenc versenye. Itt ugyanis általában – köszönhetően az ezen a terepen szerzett nagy gyakorlatnak – nekik áll a zászló. A Svéd Ralin a helyi hős Stig Blomqvist, a 70-es és 80-as évek emblematikus figurája tartja a rekordot hét győzelemmel.
 
2014-ben Svédországban bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta kormányozta célba autóját, bizonyítva, hogy nekik igencsak fekszik ez a havas rali. A Volkswagen továbbra is nyerő formában volt, bár ezúttal nem sztárpilótája, a francia Sebastien Ogier révén sikerült győznie a német csapatnak. A 2013-as Akropolisz Rali óta nem győzedelmeskedő Jari-Matti Latvala szerezte meg a győzelmet. A második helyen szintén VW-es versenyző, Andreas Mikkelsen ért célba. A bronzérmes helyezés Mads Östberggé (Citroen) lett.


 
A várakozásokkal ellentétben az itt általános mínusz 20-30°C fokos hőmérséklet helyett a hétvégre 1-2°C várható. Ha nem olvad el a hó, akkor nem lesz nehéz a megfelelő abroncs kiválasztása, de ha igen, akkor az megnehezítheti a csapatok abroncsválasztását. Egy biztos, a havas utakon a szegecses papucsok jól megfogják az autókat és elég tapadást adnak ahhoz, hogy szélsebesen tudjanak haladni a majd a rendkívül gyors szakaszokon. Aszfalton viszont már más lesz a helyzet, mivel a hó alól kikandikáló aszfalt is bele fog szólni a versengésbe.

Az elmúlt évek győztesei:

2014 J-M Latvala (VW) 2013 S Ogier (VW) 2012 J-M Latvala (Ford) 2011 M Hirvonen (Ford) 2010 M Hirvonen (Ford) 2008 J-M Latvala (Ford) 2007 M Grönholm (Ford) 2006 M Grönholm (Ford) 2005 P Solberg (Subaru Impreza) 2004 S Loeb (Citroën Xsara) 2003 M Grönholm (Peugeot 206) 2002 M Grönholm (Peugeot 206) 2001 H Rovanperä (Peugeot 206) 2000 M Grönholm (Peugeot 206) 1999 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1998 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1997 K Eriksson (Subaru Impreza) 1996 T Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 1995 K Eriksson (Mitsubishi Lancer) 1994 T Radström (Toyota Celica)


 
A VW francia bajnoka, Sebastien Ogier győzelemmel kezdte meg a 2015-ös szezont. Kérdés, hogy a hétvégén a francia pilóta, vagy finn csapattársa, a tavalyi győztes hozza el a győzelmi trófeát. Ogier 2013-as sikere nagyot durrant, mivel megtörte a Ford hat Svéd Rali óta fennálló győzelmi sorozatát. Most a márka triplázása a tét, amelyet bármelyik pilótája is ér el, a Volkswagen begyűjthet a hétvégén.
 
„Úgy néz ki, hogy nagyon jó körülmények várnak minket idén is. Sok a hó Svédországban és a skandináv hideg időjárás sok helyen jégpályává változtatta az utakat. Nagyon várom ezt a gyors ralit. Az egyetlen dolog, amely elronthatja a jókedvemet, az a frissen eset hó lehet. Ez hátrányt jelent az elsőként rajtoló pilóták számára.” – szögezte le Sebastien Ogier. „Ugyanakkor optimistán indulok Svédországba, hiszen a Monte-Carlo Rali megnyerése még nagyobb motivációt ad. Elmondhatjuk, hogy a Svéd Ralin várható időjárási körülmények még a monte-carlóinál is megjósolhatóbbak.” – tette hozzá.

A Hyundai a hétvégi Svéd Ralitól kezdve folyamatosan három pilótát állít majd csatasorba: Thierry Neuville-t, Dani Sordót és Hayden Paddont. Neuville és Sordo még decemberben teszteltek a Svéd Ralira annak érdekében, hogy megtalálják a megbízható beállítást a versenyre. Sordo viszont mountain bike balesetet szenvedett spanyolországi felkészülése közben, aminek következtébe két bordája is eltört. A sérült spanyolt így Kevin Abbring helyettesíti az északi ralin. Sordo a márciusi Mexikó Ralira várhatóan visszatér a csapathoz.


 
A Toyota visszatér 2017-ben!
 
A Toyota január végén bejelentette, hogy 2017-ben visszatér a Rali Világbajnokságba a Yaris WRC-vel. A Toyota kölni központjában lesz a főhadiszállása a csapatnak, miközben a Yaris WRC-t már ki is próbálták aszfalton és murván. Eric Camilli, Stéphane Sarrazin és Sebastian Lindholm vezetik a tesztprogramot. 
 
A rali
 
A rali központja, ezúttal is, mint mindig, Svédország közepén, Karlstad városában, Varmland és Dalarna tartományban lesz. A versenyt korábban északabbra tették át a szervezők, hogy biztosan legyen hó a rali során. Ebben az évben is átlátogat a mezőny Norvégiába, ezúttal is az első nap során. A ralin 21 gyorsasági szakasz lesz, amelyek összesen 308 kilométert tesznek ki. A szervizközpontot 91 km-re északra, Hagfors városában rendezik be. A gyorsasági szakaszok fagyos hegyi utakon, egy havas lóverseny arénában és még egy sílejtőn haladnak keresztül. A 2014-es gyorsasági szakaszok egy harmada különbözik az ideiektől.

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport 27 pont 2. Bryan Bouffier M-Sport WRT 18 pont 3. Kris Meeke Citroën WRT 16 pont 4. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport 13 pont 5. Mads Östberg Citroën WRT 12 pont 6. Elfyn Evans M-Sport WRT 8 pont 7. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport 2 6 pont 8. Jaroslav Melicharek Slovakia WRT 4 pont 9. Matteo Gamba Gamba Matteo 2 pont 10. Jurij Protasov Jurij Protasov 1 pont Gyártók 1. Volkswagen Motorsport 37 pont 2. Citroën WRT 33 pont 3. M-Sport WRT 10 pont 4. Volkswagen Motorsport 2 8 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!