Ogier az egész rali alatt kiemelkedett a mezőnyből. Ráadásul a raligyőzelem mellett az övé az utolsó előtti gyorsasági szakaszon rendezett Power Stage-győzelemért járó három extra pont is. Sebastien Loeb híján nagyon elemében volt a VW pilótája ezen a ralin is. Az idei ralikon Loeb két és Latvala egy eddigi győzelme mellett kiemelkedik az ő négy diadala. Nem csoda, hogy nagyon magabiztosan nyilatkozott a rali végével: „A ralit tökéletesen teljesítettük minden nap. Nyomtuk a gázt, mikor arra volt szükség, és óvatosabbak voltunk mikor durva és veszélyes volt az út az abroncsoknak. A végén tökéletes sikert arattunk.”

Bár nagyon jól sikerült a rali a legjobb fordos pilóta, Thierry Neuville számára, mégis egy bizarr eset borzolta az idegeit a ralin, ugyanis szembe jött vele egy tehén az egyik gyorsasági szakaszon és le kellett lassítania, majd megfordulnia. Elmondása szerint nem stresszelt, de bizonyára nem lehetett ez egy kellemes élmény számára.

Latvala versenye jól indult, de kevésbé jól folytatódott, ugyanis az első szakaszon defektet kapott és majd két percet vesztett. Az utolsó éjszaka az ötödik helyen állt, majd megörökölte a harmadik helyet Hirvonentől (amikor a citroenes pilóta elakadt az árokban) és Dani Sordótól, aki bár jól bírta a finn rá nehezedő nyomását, végül kipördült és inkább a biztos negyedik helyre kormányozta célba autóját (a csapata kérésére).

Érdemes megemlíteni, hogy milyen jól szerepelt debütálásakor Elfyn Evans. A Nasser Al-Attiyahot helyettesítő walesi pilóta egy hibát sem vétett. Hatodik helyezésével a legjobb világbajnoki debütálást mutatta be a volt Junior WRC bajnok, lepipálva Sebastien Loeböt. Robert Kubica folytatta kitűnő formáját, hiszen a kilencedik helyen ért célba a Citroën DS3-al. Az Abu Dhabi Citroën WRT pilótája, Khalid Al-Qassimi zárja az első tíz helyezett listáját.

2013-as Olasz Rali eredménye

1. Sebastien Ogier Volkswagen Polo 3:22:57,9 2. Thierry Neuville Ford Fiesta RS 3:24:14,7 3. Jari-Matti Latvala Volkswagen Polo 3:24:45,9 4. Dani Sordo Citroën DS3 3:26:17,1 5. Martin Prokop Ford Fiesta RS 3:31:32,0 6. Elfyn Evans Ford Fiesta RS 3:34:49,7 7. Michal Kosciuszko Mini Cooper 3:34:50,6 8. Mads Östberg Ford Fiesta RS 3:36:19,4 9. Robert Kubica Citroën DS3 3:39:45,5 10. Khalid Al-Qassimi Citroën DS3 3:40:17,8

A csodaszép Szardíniát elhagyja a mezőny és egy jó hosszú nyári pihenőre megy. Legközelebb ugyanis csak hat hét múlva térnek vissza a csapatok a versenyzéshez a Finn Ralin (2012. augusztus 1-3.). Idén sem ütközik a Forma-1-es Magyar Nagydíjjal, amelyet július végén rendeznek, így nem kell az autósportok rajongóinak megosztaniuk a figyelmüket. Finnországban a helyi pilóták élvezik a hazai pálya előnyét.

A világbajnokság állása az Olasz Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport 154 pont 2. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport 90 pont 3. Thierry Neuville Qatar WRT 70 pont 4. Sebastien Loeb Citroën WRT 68 pont 5. Mikko Hirvonen Citroën WRT 61 pont 6. Dani Sordo Abu Dhabi Citroen WRT 59 pont 7. Mads Östberg Qatar M-Sport WRT 50 pont 8. Martin Prokop JIPOCAR Czech National Team 37 pont 9. Jevgenyij Novikov Qatar M-Sport WRT 31 pont 10. Nasser Al Attiyah Qatar WRT 30 pont Gyártók 1. Volkswagen Motorsport 220 pont 2. Citroën WRT 174 pont 3. Qatar WRT 89 pont 4. Qatar M-Sport WRT 89 pont 5. Jipocar Czech National Team 39 pont 6. Abu Dhabi Citroen WRT 33 pont 7. Volkswagen Motorsport 2 26 pont 8. Lotos WRC Team 20 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!