„A csapatom jelezte a célban, hogy egy ponttal lecsúsztam a világbajnoki címről, mivel Mikkónak gondja akadt. Pedig a legjobb formámat próbáltam hozni.” – szögezte le érthető módon bánatosan Ogier. „A legfontosabb, hogy ismét egy tökéletes ralin vagyunk túl, s bár azt gondoltuk, hogy ez elég is a bajnoki címhez, mégsem kell azt leírnunk. Mikor nagyszerűen sikerül egy munka, akkor azt várjuk, hogy meglesz a jutalma. Sebaj, hamarosan úgyis megkapjuk.” – figyelmeztetett a 29 éves francia.

Ogier nagy balszerencséjének köszönhetően nem lett most világbajnok, pedig a francia pilóta ezt megérdemelte volna. A 22 gyorsasági szakaszból 19-et megnyerő volkswagenes versenyző végig domináns teljesítményt nyújtott, de az utolsó gyorsasági szakaszon a mögötte haladó Mikko Hirvonen defektet kapott és sok időt vesztett. A Citroen francia pilótája elvesztette a második helyet, amelyet így, az értékes pontokkal együtt Thierry Neuville, Ogier legnagyobb vetélytársa, örökölt meg. A belga tehetség ráadásul a Power Stage-en szerzett második helyért járó két extra pontot is begyűjtötte.

Mikko Hirvonen eddig rendkívül sikeres volt Ausztráliában. Az elmúlt három alkalommal felállhatott az Ausztrál Rali dobogójának legtetejére. Ezúttal is jól versenyzett, idei legjobb teljesítményét nyújtotta az egyik kedvenc versenyén, mégsem állt az oldalára Fortuna asszonya. A második helyen haladt a finn pilóta, mikor defektet kapott. „Egyáltalán nem tudom mi történt. Az út közepén haladtam végig, így sejtésem sincs hogyan kaphattunk defektet.” – mondta kétkedőn a Citroen pilótája. A defekt duplán rosszkor jött, hiszen Ogier-t világbajnoki címétől, Hirvonent pedig megérdemelt második helyétől fosztotta meg. A nevető harmadik maradt a szupertehetséges Thierry Neuville egy félgyári Forddal. Thierry Neuville nagyon jó formában van, hiszen az Akropolisz Rali óta zsinórban ötödszörre állhat fel a dobogóra. Egyszer volt bronzérmes és a mostanival együtt négyszer ezüstérmes. Ogier csapattársa, Jari-Matti Latvala lett a negyedik, aki egy elég nehézkes rajt után verekedte fel magát az élmezőnybe. A VW finn pilótája szintén vesztett egy percet egy defekt miatt az utolsó szakaszon, de ő ezzel nem esett vissza helyeket. Mads Östbergé lett az ötödik helyezés, s bár elégedetlen volt az itinerjével és szombaton belecsúszott az árokba, végül mégis honfitársa, Andreas Mikkelsen előtt ért be a célba.

Jevgenyij Novikov kormányozta célba autóját a hetedik helyen, a Coffs Harbourban élő Nathan Quinn előtt, aki a helyi rajongókat elkáprázatta a nagyszerű nyolcadik hellyel. Az ausztrál ezzel első világbajnoki pontjaival büszkélkedhet. Az első tizet Khalid Al-Qassimi és a WRC2 kategória győztese, Adbulaziz Al-Kuwari zárja. Kris Meeke nem tudott élni a Citroen által nyújtott lehetőséggel. Szombat délután a negyedik helyről pördült ki, s miután a szerelők helyrehozták az autóját, folytatni tudta a versenyt. Végül azonban végleg kiesett az utolsó gyorsasági szakaszon, mikor autójának jobb hátsó felfüggesztését tette tönkre az északír pilóta. Sebastien Ogier-nek egy ideig még várnia kell pályafutása első világbajnoki címére. A következő ralin, Franciaországban sem lesz könnyű dolga, hiszen volt csapattársa és honfitársa, Sebastien Loeb is rajthoz áll majd. Loeb tavaly kilencedik világbajnoki címét gyűjtötte be hazai raliján, s miután várhatóan ez lesz ralis pályafutása utolsó versenye, minden bizonnyal méltó módon szeretne majd búcsúzni.

2013-as Ausztrál Rali eredménye

1. Sebastien Ogier Volkswagen Polo 3:19:55,0 2. Thierry Neuville Ford Fiesta RS 3:21:27,1 3. Mikko Hirvonen Citroën DS3 3:21:57,1 4. Jari-Matti Latvala Volkswagen Polo 3:22:52,4 5. Mads Östberg Ford Fiesta RS 3:23:12,2 6. Andreas Mikkelsen Volkswagen Polo 3:23:32,6 7. Jevgenyij Novikov Ford Fiesta RS 3:27:26,2 8. Nathan Quinn Mini John Cooper 3:33:05,2 9. Khalid Al-Qassimi Citroën DS3 3:35:12,6 10. Abdulaziz Al-Kuwari Ford Fiesta RRC 3:37:22,7

Az Ausztrál Ralit követően a csapatok végleg visszatelepülnek Európába, a szezon utolsó három ralijának helyszínére. A Francia Rali következik három hét múlva (2013. október 3-6.). A rali szerelmesei itt láthatják utoljára Sebastien Loeb-öt raliautóban versenyezni.

A világbajnokság állása az Ausztrál Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport 212 pont 2. Thierry Neuville Qatar WRT 129 pont 3. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport 110 pont 4. Mikko Hirvonen Citroën WRT 103 pont 5. Dani Sordo Abu Dhabi Citroen WRT 96 pont 6. Mads Östberg Qatar M-Sport WRT 77 pont 7. Sebastien Loeb Citroën WRT 68 pont 8. Martin Prokop JIPOCAR Czech National Team 49 pont 9. Jevgenyij Novikov Qatar M-Sport WRT 47 pont 10. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport 2 34 pont Gyártók 1. Volkswagen Motorsport 299 pont 2. Citroën WRT 251 pont 3. Qatar WRT 145 pont 4. Qatar M-Sport WRT 142 pont 5. Jipocar Czech National Team 51 pont 6. Abu Dhabi Citroen WRT 41 pont 7. Volkswagen Motorsport 2 34 pont 8. Lotos WRC Team 20 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!