Sebastien Loeb visszatérése ellenére a címvédő világbajnok Sebastien Ogier nincs megijedve a kihívástól. „Azt várom tőle, hogy nagyon versenyképes lesz. Még ha azt vesszük, hogy egy évet kihagyott (a Rali Világbajnokságból), akkor is nagyon jól fog menni. Biztos vagyok benne, hogy erősen tér vissza, s ez izgalmakat hoz a versenybe. Az igazat megvallva, azért nem esek kétségbe.” – szögezte le a Volkswagen világbajnok franciája. Sebastien Loeb is nyilatkozott az előtte álló kihívásról. „Az a célom, hogy a legjobb formámat hozzam. Egy évig nem álltam rajthoz a Rali vb-n. Persze nem célom a győzelem, de másrészt, mikor elindulok egy versenyen, mindig megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Megpróbálok felkészülni amennyire csak lehetséges, hogy a legjobbat nyújtsam.”

A csapatok nem bízták a véletlenre a monacói szereplésüket. A nagy csapatok szinte mindegyike tesztelt a hétvégi versenyre. A címvédő Volkswagen mellett a Hyundai is Franciaországot választotta a felkészülésre. Dani Sordóval a volán mögött a tavalyinál nagyobb szerencsében reménykedik a koreai csapat. 2014-ben ugyanis autója elektromos meghibásodása miatt adta fel a versenyt még az első napon a spanyol pilóta. „Nagyon szeretem Monte-Carlót, mivel teljesen más, mint az összes többi verseny az időjárási viszonyok tekintetében. A gyorsasági szakaszok gyönyörűek, igazán kanyargósak a hegyek között. Ez egy nagy kihívás embernek, gépnek egyaránt.” – nyilatkozta Sordo.

Alig telt el két hónap a szezonzáró Wales Rali óta, s a hétvégén a rali szerelmesei ismét szurkolhatnak kedvenceikért. 2013-ban nagy fordulat következett be, hiszen azzal, hogy Sebastien Loeb csak négy ralin állt rajthoz, a Citroen elvesztette dominanciáját. A sokáig verhetetlennek bizonyuló francia gyártónak erős kihívója akadt a Volkswagen személyében, s a német csapat első és második teljes évében meg is szerezte az egyéni és konstruktőri világbajnoki címet. Sebastien Ogier és csapata célja idén így nem is lehet más, mint a triplázás. Ogier csapattársai ezúttal is Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen lesznek. A tavalyi évben sokat cikkeztek Robert Kubicáról. Inkább bukásai, mintsem eredményei kapcsán került az újságok hasábjaira. A 2014-es szezon végén az ex-Forma-1-es sztár sokat gondolkodott arról, hogy maradjon, vagy visszatérjen a pályaversenyzéshez. Nos, úgy néz ki, marad a ralizásnál a lengyel pilóta. Sokak nagy kedvence a Lotos World Rally Teammel fog rajthoz állni ismét egy Ford Fiesta RS WRC volánja mögött, először is Monte-Carlóban.

Nem lesz könnyű dolga a Monte-Carlo Ralin induló csapatoknak, ahol a megjósolhatatlan időjárás nagy fejfájást okozhat. Bár a gyorsasági szakaszok nagy részét aszfalton teszi meg a mezőny, az útviszonyok egyik percről a másikra megváltozhatnak. Ez az abroncsválasztást is megnehezíti, hiszen helyezésekről dönthet egy-egy jól megválasztott gumi. A csapatok így folyton az időjárás jelentéseket lesik majd és próbálják azokat kiegészíteni az órákkal hamarabb előre küldött csapataik információival az utak állapotáról.

A rali

2014 után 2015-ben is jelentős változtatásokat hajtottak végre a rendezők a ralin útvonalán. A legendás Col de Turini szakaszon például a mezőny a szokásos esti vezetés helyett nappal hajt át. A rali Monaco és Gap városa között zajlik. A franciaországi Gap 300 km-re észak-nyugatra található Monte-Carlótól. A monacói rajtot követően a mezőny két esti gyorsasági szakasz után érkezik meg Gapbe. Ezután Gap környéki utakon hajt a mezőny, mielőtt szombat este visszaérkezik Monte-Carlóba. 2008 óta először több mint egy gyorsasági szakaszt rendeznek majd meg vasárnap (a Col st Jean-St Laurent szakaszt kétszer, a teljes Turini szakaszt pedig egyszer teljesíti a mezőny). A 2015-ös Monte-Carlo Rali három napon át tart, s a 15 gyorsasági szakasz 355,48 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja 1403,08 km. A Monte-Carlo Rali a világ leghíresebb és egyben legnehezebb utcai versenye. Érdekes kettőség jellemzi a versenyt. Az enyhe éghajlatú monacói aszfaltot elhagyva a pilótákat Dél-Franciaország télies és nehezen megjósolható vegyes útviszonyai fogadják. Hó, jég, eső és száraz aszfalt, mind-mind jellemzőek erre a versenyre, így különösen nagy presztízzsel bír a monte-carlói trófea megszerzése. A monte-carlói győztesnek sokoldalú pilótának kell lennie, aki jól ismeri az útviszonyokat és nagyszerűen tud választani abroncsot az ilyen gyorsan változó útviszonyokhoz.

FIA Rali-vb 2015-ös versenynaptár

január 22-25. Monte-Carlo Rali február 12-15. Svéd Rali március 5-8. Mexikó Rali április 23-26. Argentin Rali május 21-24. Portugál Rali június 11-14. Olasz/Szardínia Rali július 2-5. Lengyel Rali július 30-augusztus 2. Finn Rali augusztus 20-23. Német Rali szeptember 10-13. Ausztrál Rali október 1-4. Francia Rali október 22-25. Katalán/Spanyol Rali november 12-15. Wales/Brit Rali

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!