Két hetes késéssel, de Melbourne-ben kezdetét veszi a 2011-es versenyévad Két hetes késéssel, de Melbourne-ben kezdetét veszi a 2011-es versenyévad

Ha abból indulunk ki, hogy egy verseny akkor izgalmas, ha még a rajt pillanatában is kiszámíthatatlan a végeredménye, máris kajánul dörzsölgethetjük a kezünket. A Bridgestone-t váltó új gumiszállító, a Pirelli érkezése és az előzés megkönnyítésére hivatott szabályok immár ki tudja, hányadik változata azzal kecsegtet, hogy végre a legélesebb szemű elemzők sem tudják megjósolni a várható erőviszonyokat. Persze, nem először csalódnánk…

Bár divatos azt hajtogatni, hogy „a teszt csak teszt”, semmit nem lehet kiolvasni belőle, ez nem egészen igaz: a csapatok kártyáiba ugyan valóban nehéz belelátni, a hosszú etapokon elért köridőkből és azok ingadozásából azonban a megfelelő statisztikai módszerekkel meglepően tisztán leszűrhető az erősorrend. Mármint általában.

Idén ugyanis az istállók már annyiféle paraméterrel játszadozhattak észrevétlenül – hol alacsony, hol magas üzemanyagszinttel köröztek, hol használták a KERS-t vagy a mozgatható hátsó szárnyat, hol nem –, hogy a megfigyelők zöme kénytelen volt elismerni: jórészt vaktában tapogatózik. A Red Bull és különösen a Ferrari harapósnak tűnt, s a barcelonai teszten, amely a pálya jellegzetességeiből adódóan először tükrözhette híven a rangsort, egyértelművé vált, hogy a McLaren küszködik, de a többieket is nehéz volt elhelyezni a térképen.

A gumik strapabírása kulcsmomentum lehet

A legnagyobb bizonytalansági tényező a gumiké volt. Nem csupán azért, mert a Pirelli majd csak a melbourne-i idénynyitótól kezdve fogja jelölni a különféle keverékeket, s így a teszteken nem látszott, hogy az adott pillanatban ki melyiket használja, hanem azért is, mert a slickek kopása sokszorosan felülmúlta a Bridgestone-okét. A Pirelli ugyanis „a sportág kérésére” szándékosan gyorsan elhasználódó gumikat készített, hogy a tavalyi Kanadai Nagydíj példájából okulva sok – de legalább két – kerékcserével próbálja feldobni a versenyeket.

Nem csak az időjárás miatt lesznek izgalmasabbak a futamok Nem csak az időjárás miatt lesznek izgalmasabbak a futamok

Az olasz cég sportprogramját irányító Paul Hembery az előszezon során számtalanszor hangoztatta, hogy tudnának tartósabb abroncsokat gyártani, ha erre lenne igény. Hiába: a gumijaikat így is gyakran érte kritika az elkeseredett versenyzők részéről, akik úgy érezték, hogy szinte lábujjhegyen óvatoskodva kell vezetniük. Tény, hogy a spanyolországi teszteken sokkal hidegebb – olykor csak 10-15 fokos – volt az aszfalt, mint a futamokon lesz, ami a kopás ütemét is felgyorsította, a mérnökök azonban nem rejtették véka alá, hogy a gumik alapesetben alig 10 kört bírtak ki. Különösen a lágyak és szuperlágyak, amelyek az etapok első és második köre között akár 3-4 másodpercet is lassultak.

TESZTKILOMÉTEREK

Ferrari 5216 Red Bull 4394 Mercedes 4297 Sauber 4099 Williams 3761 Toro Rosso 3737 Renault 3692 McLaren 3681 Virgin 3352 Force India 3732 Lotus 2403 Hispania 1949

Úgy tűnik, a tavalyival ellentétben, amikor az üzemanyagszint csökkenésével folyamatosan javultak a köridők a versenyek közben, idén a gumikopás lesz a domináns tényező, vagyis az időeredmények romlani fognak az etapokon belül. „Olyan volt, mintha folyamatosan boxból kivezető köröket teljesítenék: szörnyen lassú és nem túl izgalmas. A gumik ettől kicsit tovább bírták, de nem éreztem úgy, mintha meghajtanám az autót – panaszkodott Lewis Hamilton egy Barcelonában teljesített hosszú etapja után. – Ezekkel a gumikkal nagyon lassan kell menni, így a fizikai megterhelés sem komoly.”

Akadnak azonban, akiknek tetszik a Pirelli filozófiája. A közismerten finoman vezető Jenson Button például meg van győződve róla, hogy passzolni fognak hozzá ezek a gumik. Nico Rosberg pedig megjegyezte: „Izgalmasabb lesz tőlük a versenyzés. Már korábban is láthattuk, hogy azok a futamok a legfordulatosabbak, amelyeken a legdurvább a gumikopás, mint a montreali volt tavaly.”

Újraéled a KERS, a hátsó szárny állítható

Mivel várhatóan több lesz a kerékcsere, mint 2010-ben volt, a csapatok változatosabb boxstratégiákkal fognak játszadozni, s így gyakran állhat elő olyan helyzet, hogy egy friss gumikon vágtázó autó rohamléptekben éri utol a kopott slickeken másodpercekkel lassúbb ellenfelét. Ennek jó eséllyel előzés lesz a vége – hogy mennyire látványos, az persze a tempókülönbségtől is függ –, a helycseréket azonban nem csak ez fogja elősegíteni. Visszatér ugyanis a 2009-ből már ismert KERS, mégpedig a korábbinál szélesebb körben (úgy tűnik, a három legújabb csapaton, a Lotuson, a Virginen és a Hispanián kívül mindenki használni fogja), de az eredeti paraméterekkel, azaz körönként 400 kJ energiát tárolhat, amit 60 kW-os (81,6 LE) teljesítménnyel adhat le. Ez a köridőben ideális körülmények között 3-4 tizedmásodpercet ér, ám a tesztek tapasztalatai alapján, ahol gyakran meggyűlt vele a csapatok baja, eleinte sok meghibásodásra lehet számítani.

Idén több gumicsere fokozhatja az izgalmakat Idén több gumicsere fokozhatja az izgalmakat

A KERS-szel ellentétben a pilótafülkéből állítható hátsó szárny teljesen újdonságnak számít: amikor a versenyző megnyom egy gombot a kormányon, a felső terelőlap durván 2 századmásodperc alatt laposabb szögbe áll, kb. 14-ről 50 mm-esre tágítva a rést a két lap között. Aztán az első fékezésnél, vagy ha elromlik, automatikusan visszatér eredeti helyzetébe. A vízszintes állásában a kisebb légellenállástól elvileg 10-12 km/órával nő a végsebesség, amivel egy átlagos egyenesben mintegy másfél autóhosszt lehet nyerni. Ám a szárnyat minden pályán csak egy meghatározott, 600 méteres szakaszon (általában a célegyenes végén) lehet majd mozgatni, és ott is csak akkor, ha az előző kanyar bejáratánál az üldöző autó legfeljebb 1 másodperces távolságból követi az előtte haladót. A védekező fél egyáltalán nem állíthat a szárnyán, de a mérnökök egy része így is kevesli a 600 méteres előzési zónát – igaz, az FIA a tapasztalatok alapján később még igazíthat rajta. A versenyzők mindenestre nem tagadták, hogy nehéz egyszerre kezelniük a kormányon elszaporodott gombokat.

Mindenki elfogadta Bahrein törlését

A Formula–1 csapatai és versenyzői egyöntetűen helyeselték, hogy a bahreini trónörökös az FIA-val, a Formula One Managementtel és a pálya vezetőségével közösen úgy döntött, hogy az országban kitört lázongások miatt törli a március 13-ra tervezett idénynyitót. Nem csupán azért, mert a zavaros helyzetben lehetetlen lett volna szavatolni a résztvevők és a közönség biztonságát – ebből az okból maradt el a GP2 Asia helyi fordulója is február 20-án –, hanem azért is, mert a legtöbben nem érezték volna helyénvalónak, hogy a pályán száguldozzanak, miközben kint az utcán tankok dübörögnek és emberek halnak meg.

„Ilyen körülmények között aligha időszerű megrendezni egy sporteseményt. Van fontosabb dolguk is ennél” – mondta Mark Webber, versenyzőtársai zömének véleményét visszhangozva. Ráadásul a tüntetők bevallottan fel akarták használni a nagydíjat arra, hogy a világszerte élőben közvetített sporteseményre szervezett akcióval próbáljanak még nagyobb nyilvánosságot szerezni ügyüknek. A helyiek közül sokan eleve nem rokonszenveznek az F–1-gyel, amely a rendszert testesíti meg szemükben. „A verseny a herceg gyerekkori álma volt – jelentette ki egy 23 éves tüntető, Hasan Dhani. – Azért akarja megrendezni, hogy valóra válthassa az álmát, és engem szomorúsággal tölt el, hogy ez fontosabb számára népe jóléténél.”

Schumacher a W02-essel kapcsolatban érmes reményeket táplál Schumacher a W02-essel kapcsolatban érmes reményeket táplál

Noha Bernie Ecclestone igyekszik a versenynaptár átrendezésével az év későbbi részében helyet szorítani az elmaradt Bahreini Nagydíj számára, kevés az esély, hogy még az idén megrendezzék a futamot, erre ugyanis vagy az augusztusi szünetben lenne lehetőség, amikor elviselhetetlen hőség van, vagy a már így is november végére tervezett interlagosi idényzáró „eltolásával”. Az mindenesetre biztos, hogy a szezon Ausztráliában kezdődik majd március 27-én, és a kéthetes csúszás jól jön az olyan, a tesztek alapján lemaradással küszködő csapatok számára, mint amilyen a McLaren. Eredetileg az utolsó tesztet is Bahreinben rendezték volna, de végül március 8-11-re, Barcelonába helyezték át.