– Rendkívül megtisztelő a felkérés számomra, és örömmel teszek eleget neki, ugyanis imádom a labdarúgást, a Forma-1-et, és a gyermekeket is. Örülök, hogy világhírű sportolók szakítanak időt arra, hogy ilyen nemes célú rendezvényen segítsenek a rászorulókon. Jómagam pénteken a Puskás-stadionban adok majd koncertet, így nem okoz gondot, hogy már előzetesen tartsak egy pályabejárást, és szerdán elvégezzem a kezdőrúgást is. Hiszem, hogy jó meccset látnak majd a szurkolók, és remélem, hogy közösen segíthetünk a rászorulókon – mondta a világhírű tenor.

A Kempinski szállóban megtartott sajtótájékoztatón Mario di Natale  ismertette a Nazionale di Piloti keretét, és köszönetet mondott Baumgartner Zsoltnak, amiért a pilóták válogatottja fennállása óta először Magyarországon is pályára léphet. A Nazionale di Piloti elnöke bemutatta a sajtónak Michael Schumacher 11-es számú mezét is.

– Nagyon köszönjük a meghívást, és köszönjük Zsolt közreműködését, aki nélkül ma nem lehetnénk itt. Nagyon örülök, hogy egy olyan csodálatos stadionban játszhatunk, amely Puskás Ferenc nevét viseli, és számunkra boldogság, hogy a magyar csapatot Albert Flórián dirigálja majd. Úgy hiszem remek meccset fogunk játszani Michael Schumacher, a többi pilóta, és a magyar sztárok részvételével. Jó hír számunkra, hogy „leigazoltuk” Thomas Laudát, aki Budapesten debütál majd a csapatunkban, és akinek játékát vélhetően édesapja is megnézi majd. Sajnos lesz egy hiányzónk is Jarno Trulli személyében, aki más irányú elfoglaltsága miatt nem lehet jelen. Fernando Alonso szereplésében bízunk, de ő csak későn tud elindulni Budapestre, így legfeljebb a második félidőben léphet majd pályára.

A magyar csapat tagjai közül Lisztes Krisztián volt jelen, aki arról beszélt, hogy biztosan éles mérkőzést vív majd a két csapat.

– Szeretném elmondani, hogy nagyon örültem a felkérésnek, és annak is, hogy itt lehetek a pályán. Boldogság számomra az, hogy ilyen világhírű sztárok ellen játszhatok, de a legfontosabb az, hogy rászoruló gyermekeken segíthetünk. Nekem is vannak gyermekeim így tudom, hogy mennyire fontos törődni azokkal, akik nem családban nőnek fel.
Ami a meccset illeti, szeretném eloszlatni a kételyeket, biztosan nem lesz könnyed szórakozás, sokkal inkább egy komoly meccs, hiszen itt sportemberek lesznek a pályán, akik győzni akarnak. Azt hiszem Michael Schumachert ismerve fel kell kötnünk a gatyát…

Baumgartner Zsolt köszönetét fejezte ki az eddig jegyet váltó nézőknek, és elmondta, hogy újabb jegyek megvásárlásával ő is segít még néhány rászorulóknak.

– Biztos vagyok abban, hogy sok néző lesz holnap a stadionban, és köszönöm mindenkinek, aki jegyet váltott, hogy jön és segít. A magam részéről vettem 20 jegyet, melyet a dunaújvárosi Jószolgálati Alapítványnak juttattam el, akik részéről így megtekintheti több olyan értelmi, érzékszervi és mozgásában sérült fiatal is a meccset, akiknek egyébként nem nagyon nyílik arra lehetősége, hogy hasonló rendezvényeken részt vehessenek.

A magyar csapat összeállítása

1. Csank János
2. Hajós András
3. Bakács Tibor „Settenkedő”
4. Farkasházy Tivadar
5. Mészöly Géza
6. Zoran Kuntics
7. Illés Béla
8. Varga Zoltán
9. Kopunovics Goran
10. Détári Lajos illetve Lisztes Krisztián
11. Lékó Péter
12. Rudolf Péter
14. Nacsa Olivér
15. Carlos Perez
18. Ifj. Albert Flórián
19. Pindroch Csaba
23. Kóbor János
27. Gundel Takács Gábor
31. Szuper Levente
33. Eperjes Károly
99. Gál Csaba „Boogie”
Szövetségi kapitány: Albert Flórián

A Nazionale di Piloti összeállítása

1. Matteo MUNARI (Rally)
3. Ivan CAPELLI (egykori Ferrari pilóta)
7. Felipe M A S S A (SAUBER PETRONAS TEAM F1)
10. Giancarlo F I S I C H E L L A (RENAULT TEAM F1)
11. Michael S C H U M A C H E R (FERRARI TEAM F1)
13. Giorgio PANTANO (egykori Jordna pilóta)
14 Fernando ALONSO (RENAULT TEAM F1)
22. Gimmy BRUNI (egykori MINARDI pilóta, 2005 GP2)
23. Vitantonio L I U Z Z I (RED BULL RACING F1 TEAM)
25. Maro ENGEL (F3000 Durango)
26. B A U M G A R T N E R Zsolt (egykori Minardi pilóta)
27. JUHÁSZ Roland (az MTK válogatott labdarúgója)
25. VADÓCZ Krisztián (az utánpótlás válogatott csapatkapitánya)
30. THOMAS L A U D A (2005 GP2)
31. Ferdinando MONFARDINI (2005 GP2)
Szövetségi kapitány: Placido Domingo
A Nazionali Piloti elnöke: Mario di Natale

Jegyek már csak a Puskás Stadionban

Korlátozott számban ugyan, de elsősorban a vidéki jegyigénylőkre gondolva a belépők egy kis része a rendezvény helyszínén is árusításra kerül. Kedden és szerdán a Puskás Stadion pénztáraiban még megvásárolhatóak lesznek azok a 600 Ft-os belépők, melyek ára szintén a rászoruló, árva gyermekeket segíti majd. A kedvezményezett alapítványok a Magyarországi SOS Gyermekfalvak, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az UNESCO Kinder in NOT.

Puhl indít, Megyebíró vezet, nők lengetnek

A speciális mérkőzés játékvezetői gárdája sem lesz mindennapi, hiszen a szokásos szereposztástól eltérően ezúttal az egy játékvezető és két asszisztens helyett két játékvezető, két asszisztens lesz a felállás. Mint már korábban nyilvánosságra hoztuk Puhl Sándor sípjelére indul majd a találkozó, és az 1994-es vb-döntő játékvezetője lesz az, aki hármas sípszavával véget vet a találkozónak. A meccset Megyebíró János FIFA-játékvezető dirigálja majd, míg az asszisztensi teendőket ezúttal két hölgy, Sárközi Réka, és Ficze Gabriella látják majd el.

Árva gyermekek szedik a labdát

A szervezők kérésére a labdaszedők között helyet kapnak a magyarországi SOS Gyermekfalvak lakói, akik közül 22 árván maradt gyermeknek lesz lehetősége arra, hogy a világsztárok közvetlen környezetéből nézhessék majd végig a mérkőzést, és annak lebonyolításában segédkezzenek.

Érdemes lesz korán jönni!

Fontos információ, hogy a helyfoglalás a szektorokban érkezési sorrendben történik. A stadion előtti területen várható torlódás miatt érdemes lesz korán érkezni, de a legfürgébbek jól is járnak, hiszen az első 5000 néző a Nestlé jóvoltából ajándék jégkrémet kap majd.

Válogatott stáb segíti a magyar csapatot

A magyar csapatot kiváló stáb segíti majd a mérkőzésen. A csapat orvosa Mohácsi János a Dunaferr és a válogatott korábbi orvosa lesz. Mindkét csapat izotóniás sportitalát a Vitalade szállítja.