A jelenleg Mobil1 Opel Astra Kupa néven futó márkabajnokság története 1994-re nyúlik vissza. Akkor rajtolt először a Szentgotthárdon gyártott pályaautó-különítmény a Hungaroringen. Az azóta eltelt évtized alatt a pilóták mellett jó néhány háttérember és támogató is közrejátszott a különleges Astrák mozgásban tartásában, csupán a homologizációs szabályok és ebből következően a kocsik nem változtak.

Egy a motor

Volt tehát idő bőséggel, hogy a márkakupa négykerekű főszereplőiről sokszor és sok helyen elhangozzék, lényegében megegyeznek az F széria ötajtós, 1,6 literes, 101 lóerős, 8 szelepes SE motorral felszerelt utcai kiviteleivel. Csakhogy ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. A motor esetében valóban egy csavar sem térhet el a szalonokból még a múlt évtizedben kikopott kereskedelmi változatokétól. A kipufogórendszer azonban már nem gyári, a leömlőkhöz sportosabb, katalizátor nélküli, nyitott csőrendszer kapcsolódik. A váltókonstrukció ugyancsak gyári termék, de az áttételek rövidebbek (I. 1: 3,727, II. 1:2,136, III. 1:1,413, IV. 1,121, V. 1:0,891, a végáttétel 1:3,944), s a kuplungtárcsa anyaga sem a megszokott ferodó, hanem speciális fémötvözet. Ez utóbbi hatékonyabban át tudja adni az erőt a féltengelyeknek, csúsztatni ugyanakkor nem lehet, ráadásul élettartama néhány edzésre és egy-két éles bevetésre korlátozódik.

Apróságok

A fékrendszerben szintén kevés, de azért észlelhető a differencia. A fékbetétek anyagválasztása fakultatív, minden más viszont gyári, tehát elöl tárcsa-, hátul pedig dobfékek lassítják a kupás Astrákat. A csapatok a futómű felépítésébe sem piszkálhatnak bele, ellenben a lengéscsillapítók és a rugók keményebbek, a lökésgátlók Fichtel & Sachs, a rugók pedig Eibach termékek. A keréktárcsa 7×15 colos mérete ugyancsak kötött, ráadásul kizárólag 195/15 Bridgestone RE 720 jelzésű köpenyek szerelhetők fel rájuk, csupán a felnik anyagát illetően dönthetnek saját hatáskörben az istállók.