A jelentős forgalombővülés nagyrészt annak köszönhető, hogy a – 40 százalékban a Mercedes, 60 százalékban pedig Ron Dennis csapatfőnök és Mansour Ojjeh tulajdonában lévő – társaság a korábbi egy évesről tizennégy hónapos elszámolási időszakra állt át. Eközben a társaság az egy esztendővel korábbi 15 millió fontos veszteséget követően 2004-ben 2,7 milliós nyereséget realizált – írja a pitpass a brit csapat nemrégiben nyilvánosságra hozott pénzügyi adatai alapján.

Sikeressen zárta a tavalyi idényt a Williams BMW istálló is, amely az utolsó ténylegesen független csapat a száguldó cirkuszban. A Frank Williams és Patrick Head által irányított társaság öt millió fonttal 89 millióra növelte árbevételét 2004-ben, miközben az egy esztendővel korábbi egymilliós veszteséget 743 ezer fontos nyereségbe fordították át.

A Williamsnél az egyik legnagyobb kiadást – mintegy 11 millió fontot – az akkori pilóták (Juan Pablo Montoya és Ralf Schumacher) fizetései jelentették, míg a csapat többi tagjának juttatásai összesen 21 milliót vittek el. A 2006-os idényben jelentősen megnehezítheti a Williams helyzetét, hogy távozik a szponzorok közül a Hewlett Packard, a korábbi motorszállító BMW pedig saját gyáricsapatot indít.