Fotó: Lővei Gergely

Készül már a raliszezon rajtjára a CREDOBUS – LPWMSport, meghívásukra vettünk részt a szezon előtti tesztelésen, amelyre a Tardos-Bikol közötti, gyorsaságinak is helyt adó útszakaszon került sor – természetesen rendőri biztosítás mellett.

Csapat mindkét autóját szétszedték a téli szünet alatt, majd újrafényezték azokat. A Mitsubishi Lancer Evo IX-esen a megszokott kopóalkatrészek cseréjére került sor, összeállt az évek során a konstrukció. A Tábori Ákos-Bartha Nándor páros már tavaly is ezzel az autóval versenyzett, ők a hosszú téli szünet után először mentek versenytempóban.

A Hyundai i20 R5-ös versenyautónál fontos változások történtek, hiszen új gyári fejlesztésű motorvezérlő rendszert kapott, ami már lehetővé teszi a kuplungolás nélküli kapcsolást, és a felfüggesztést is kicserélték a tavalyihoz képest. De nem csak az autó fejlődött, új keverékű Hankook abroncsokat is kipróbáltak a tesztelésen.

Lovász Pál pilóta és csapattulajdonos semmit nem bízott a véletlenre, ahogy tavaly, idén is Kevin Abbring segített a technika finomhangolásában. A fiatal holland pilóta részt vett az i20 WRC versenyautó fejlesztésében, de az i20 R5-össel is versenyzett már, komoly tapasztalatai vannak és segítsége jelentősen lerövidítheti a tanulási fázist – tavaly is segített már a szezon előtti tesztelésen.

Ottjártamkor épp azzal szembesültek, hogy a kézifék mind a négy kereket fogta, a csomagtartóban elhelyezett hidraulikus egységnél olyan mértékben ömlött kifelé a fékfolyadék, hogy még a tető is kapott belőle. Nagy volt az ijedtség, de jobb híján egy gyors légtelenítés és a rendszer újbóli feltöltése mellett döntöttek a szerelők. Ekkor távoztam a helyszínről, de később megtudtam, hogy a fékrendszer levegősödése, azaz egy apró buborék okozta a problémát, a légtelenítés után nem jelentkezett újra a hiba.

Lovász Pál még ezt megelőzően ment már pár „gyorsaságit” az autóval, és neki tetszett a gép, kiemelte, hogy jól viselkedett kanyarból kigyorsításnál és az ugratón is, bizakodva várja az első éles rajtot, ami az Eger Rallye lesz március 23-25-én.