A tavaly világbajnoki második helyezett magyar versenyző új csapata, a BRC Racing Team volt a Hyundai Motorsport partnere a versenyautó fejlesztése során 2017-ben. Év végén három versenyhétvégén is tesztelték a vadonatúj autókat a TCR nemzetközi bajnokságában és a TCR Európa-kupában. Az első hat verseny mérlege két győzelem, három dobogó, egy pole pozíció és három leggyorsabb kör volt.

A Hyundai fejlesztőpilótája a WTCC 2009-es bajnoka, Gabriele Tarquini volt az elmúlt év során. Michelisz csapattársaként ő vezeti majd a dél-koreai gyártó támogatásával induló BRC Racing Team másik autóját a 2018-as szezonban. A WTCC-ben korábban nyolc teljes szezont futó, és kétszer a privát bajnoki címet elhódító magyar versenyző három évig volt Tarquini márkatársa 2013 és 2015 között, így nem lesz számára ismeretlen az olasz pilótával való munkakapcsolat.

“Elképesztően izgatottan várom a szezonkezdetet – árulta el Michelisz. – Úgy érzem magam, mint a pályafutásom legelején. Új csapattal, új autóval és új bajnokságban indulok. Erre a kihívásra volt most szükségem, rendkívül motivált vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy több szerződésajánlat közül is választhattam, hiszen a mai túraautózásban ez kiváltságos helyzetnek számít. Igyekeztem a lehető legjobb döntést meghozni szakmailag, amiben segített, hogy számomra tavaly világossá vált, hogy a Hyundai i30 N TCR győzelemre esélyes autó. Úgyhogy egyértelműen első helyezésekért és végső soron a bajnoki címekért szeretnék küzdeni idén. Annak pedig külön örülök, hogy folytatva a 2011 óta tartó sorozatot, 2018-ban is versenyezhetek magyar közönség előtt a Hungaroringen a világ első számú túraautó-bajnokságában az április 28-29-i hétvégén.”

Michelisz Norbert gondolatait bővebben is kifejtette személyesen vezetett blogjában a jövőjével kapcsolatban: https://goo.gl/V2d8HR
Az előzetes tervek szerint a várhatóan tíz versenyhétvégéből álló WTCR-szezon április 7-8-án Marokkóban kezdődik, és november 17-18-án Makaóban ér véget.