Az időmérőt a 10. pozícióban zárta Michelisz Norbert, ami azt jelentette, hogy a thaiföldi második futamon az élről rajtolhatott, ennek megfelelően igyekezett óvni a Civicet az első futamban – de túlzásba se vihette az óvatoskodást, hiszen ott is értékes pontokat lehetett szerezni.

A tizedik helyről rajtolt, de az első kör közepén már 8. volt, aztán jött az armageddon: Monteiro egyik szerencsétlen mozdulata után többen megcsúsztak, és a Norbi elé vágódó, ezúttal vétlen Valentét nem lehetett elkerülni, még az is csoda, hogy a sóderban lelassuló Mullert már nem kapta telibe a Civiccel. Norbi a boxba hajtott, ahol kiderült, hogy a bal első futómű súlyosan sérült, feladta a futamot, a szerelők pedig munkához láttak.

Sikerült kiállni a második futamra, de csak abban az értelemben, hogy gurult az autó, nem volt igazán ütőképes a gép a gyors szerelést követően, majd három kör után kapott egy áthajtásos büntetést Norbi. A szerelés körül támadt valami bonyodalom, a csapat vagy nem kért engedélyt a szerelésre, vagy valaki idő előtt hozzáért az autóhoz – tény, valaki szabálytalankodott. Az első futamot José María López nyerte meg, aki ezzel megvédte világbajnoki címét, a másodikon Tiago Monteiro volt a legjobb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!