Meglepetés eredménynek számít Loeb győzelme, hiszen a görögországi rali a Fordok felségterületének számít. Már a tavalyi eredmény is szokatlan volt, ám akkor Loeb akkori csapattársa, Sebastien Ogier győzedelmeskedett. Most is kettős Citroen-győzelem született, de ezúttal Loeb lett az első és csapattársa, Mikko Hirvonen a második. Jari-Matti Latvala (Ford) felépülése kéztöréséből jól sikerült, hiszen mindjárt első versenyén a dobogóra, annak is a harmadik fokára állhatott fel.

Nem kapta ezüsttálcán Loeb a görögországi győzelmet, de erőfeszítéseinek eredményeként a győzelemmel 30 pontra növelte előnyét az egyéni ponttáblán, így 119 ponttal áll az élen. Loebnek egy kései defekttel, majd a Ford pilóták támadásaival kellett megküzdenie, hogy végül a győzelemért járó pontok mellett a Power Stage győzelemért járó bónuszpontokat is zsebre tegye. Loeb háromszoros Akropolisz Rali-győztesként olyan nagy nevek nyomába ért, mint Miki Biasion, Walter Röhl és Carlos Sainz.

„Ez a rali nagyon hosszú és nehéz volt.” – sóhajtotta Loeb. „Szerencsénk volt reggel, de általánosságban véve nagyon keményen kellett harcolnunk. Próbáltam tartani a ritmusomat és úgy tettem, ahogyan jónak éreztem. Próbáltam figyelni az autóra és az abroncsokra. Szerintem mindenkinek nagyszerűen sikerült ez a rali, Mikkónak, Petternek és Jari-Mattinak.” – tette hozzá a versenygyőztes. Jari-Matti Latvala teljesítménye dicséretre méltó. A finn pilóta vezetett a rali elején, majd sok időt vesztett autójának vezethetőségi problémái miatt. Remekül felépült a Ford élmenője kulcscsonttöréséből, hiszen sikerült ezután nagyon megközelítenie Loeböt, de hibázott szombaton és defektet kapott, valamint megsérült a fékje, így már nem volt sok esélye a győzelemre. A dobogóra így is felért a kék ovális márka klasszisa.

A másik gyári Forddal menő Petter Solberg rossz gumiválasztása miatt nem tudott labdába rúgni. Autójának oldala megsérült, majd próbálta Loeböt utolérni, de a vasárnapi első gyorsaságin balesetet szenvedett és kiesett. Így Loeb két perces előnnyel hajtott csapattársa, Mikko Hirvonen előtt, s ez elég idő volt arra, hogy megtartsa első helyét úgy is, hogy meg kellett állnia és abroncsot kellett cserélnie három gyorsasági szakasszal a verseny vége előtt. Az Adapta csapat norvégi pilótája ismét remekelt, hiszen bár ezúttal épphogy lecsúszott a dobogóról, de Mads Östberg ismét a mezőny elején végzett. Őt Martin Prokop követi a csehek által indított Forddal, ami szintén szép eredmény. A hatodik helyezett a Junior Citroen csapattal versenyző ifjú Thierry Neuville lett, bár ő sem úszta meg baj nélkül. Pénteken több percet is vesztett autójának törött hajtótengelye miatt. A tavalyi győztes Sebastien Ogier ezúttal a hetedik lett a Volkswagen Motorsport Skodájával. Őt Yazeed Al-Rajhi, Ott Tanak és Abdulaziz Alkuwari követi az első tízben.

2012-es Akropolisz Rali eredménye

1. Sebastien Loeb Citroën DS3 4:42:03,3 2. Mikko Hirvonen Citroën DS3 4:42:43,3 3. Jari-Matti Latvala Ford Fiesta RS 4:45:08,1 4. Mads Östberg Ford Fiesta RS 4:48:19,7 5. Martin Prokop Ford Fiesta RS 4:49:49,8 6. Thierry Neuville Citroën DS3 4:51:44,7 7. Sebastien Ogier Skoda Fabia 4:55:03,2 8. Yazeed Al-Rajhi Ford Fiesta S2000 5:02:15,5 9. Ott Tanak Ford Fiesta RS 5:05:22,2 10. Abdulaziz Alkuwari Mini Cooper 5:10:43,8

A következő világbajnoki ralira ezúttal ismét hosszabban, négy hetet, kell várnunk, hiszen 2012. június 22-24. között kerül megrendezésre az Új-Zélandi Rali. Ez a rali váltott években kerül be a Rali Világbajnokság naptárában, így 2010 után idén ismét ellátogat a Föld túloldalára a rali mezőnye. Látva Loeb formáját, várható sikerszériájának folytatása a távoli kontinensen is.

A világbajnokság eredménye az Akropolisz Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Loeb Citroen WRT 119 pont 2. Mikko Hirvonen Citroen WRT 89 pont 3. Mads Östberg Adapta WRT 80 pont 4. Petter Solberg Ford WRT 73 pont 5. Jarri-Matti Latvala Ford WRT 45 pont 6. Jevgenyij Novikov M-Sport Ford WRT 43 pont 7. Martin Prokop Czech Ford Rally Team 36 pont 8. Nasser Al-Attiyah Qatar WRT 23 pont 9. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport 22 pont 10. Thierry Neuville Citroen Junior WRT 22 pont Gyártók 1. Citroën WRT 194 pont 2. Ford WRT 121 pont 3. M-Sport Ford WRT 91 pont 4. Citroen Junior WRT 42 pont 5. Qatar WRT 37 pont 6. Adapta WRT 27 pont 7. Mini WRC Team 26 pont 8. Brazil WRT 10 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!