Leleplezték a V8-as motorral szerelt gyári Priust!

2016. január 18. (hétfő)

A Super GT kategóriában áll majd rajthoz a Toyota Prius GT300-as versenyautó, amely a japánok 3,5 literes, szívó V8-as benzinesét kapja.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Az előző generációs Toyota Priusból is volt versenyautó, de az akkori szabályzatnak megfelelően annál az ülés mögé szerelték be a V8-as szívómotort, amelyet az új autónál már muszáj volt ott hagyni, ahol az eredetileg is van – tehát a kocsi orrában helyezték el a Toyota Motorsport mérnökei az RV8K erőforrást.


Ez a 3,5 literes lökettérfogatú V8-as egység rengeteg Toyota versenyautóban jut szerephez, de például a Rebellion versenyautók is ezt használták a tavalyi Le Mans-i 24 órás futamon. A pontos teljesítménye sem ennek, se a villanymotornak nem ismert, de azt tudjuk, hogy a Toyota Racing Development mérnökei az utcai Prius elektromos hajtását vették alapul ahhoz, amit a versenyautóban használnak.

Amíg a normál Toyota Priusnál az volt a formatervezők célja, hogy a lehető legkisebb ellenállás keltse a karosszéria, addig jelen esetben a leszorító-erő maximalizálása érdekében alakították a megjelenést, és helyet kellett találni a hatalmas méretű kerekeknek is. Ahogy az előző generációs autót, úgy az új Toyota Prius GT300-ast is a japán äpr racing indítja a japán Super GT bajnokságban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Leleplezték a V8-as motorral szerelt gyári Priust!

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/14-15-ös számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Teszt:Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP, BMW 225xe Active Tourer, Peugeot Partner Tepee Outdoor 1.6 BlueHDi 120, Nissan Navara dCi 190, BMW C 650 Sport, Can-Am Spyder F3-S
  • Vezettük: Volkswagen Up!, Opel Zafira, Volvo S90 és V90
  • Extra: Ladák nagy találkozása
  • Tanácsadó: Gumicsövek cseréje, Futóműjavítás
  • Használt: BMW 330Ci (E46) kabrió
Autómotor Piactér