Vért izzadtak a mérnökök, azonban hiába minden tömegcsökkentésre irányuló erőfeszítés, az új Porsche 911 GT3 Cup 35 kg-mal nehezebb lett (már 1260 kg) elődjéhez képest úgy, hogy amíg az elődnél a karosszéria 70%-a volt acél és 30%-a alumínium, az aktuális modellnél megfordultak az arányok. Az ajtókat karbonból készítik, üvegek helyett speciális karcálló bevonattal ellátott polikarbonátot használnak mindenhol. Még több acélt építettek a bukókeretbe, amelyet azért is meg kellett erősíteni, mert a tetőlemez immár nem szerkezeti tartóelem, hanem vészkijárat, és a méretek is gyarapodtak. A széles Turbo karosszériát vették alapul, hátul 1902 mm, az első sárvédőknél már 1920 mm a szélesség; elöl 12, hátul 13 col széles felniket használnak.

Javítottak az aerodinamikai hatékonyságon, ami azt jelenti, hogy a légellenállás növelése nélkül növekedett a leszorító-erő, ez a szélesebb nyomtávval együtt nagyobb kanyarsebességet eredményez. Javítottak az ergonómián, a magasságában és mélységében állítható volán mellett már nem csak az üléstámla dőlésszöge állítható, de az ülőlap elejének és hátuljának a magassága is külön-külön szabályozható. A kormányon a vezetők visszajelzése alapján átrendezték az egyes funkciógombokat, a középkonzolon lévő tíz darab kapcsoló könnyen kezelhető még tűzálló kesztyűben is.

A digitális műszeregység grafikája jelenik meg a fedélzeti kamera felvételén is, ami megkönnyíti a felvétel elemzését a sofőrnek és a versenymérnöknek. Az elektromos rendszer összesen 700-féle funkciót felügyel, a blokkolás- és kipörgésgátló alapesetben le van tiltva, de egyszerű kóddal aktiválható; a 911 márkakupában ezek nélkül versenyeznek az autók. A vezérlőegységet az anyósülés lábteréből az utastér jobb hátsó részébe helyezték át, aminek indoka, hogy így könnyebb a versenytaxizáshoz a második ülés beszerelése.

Hátul megtartották az utcai felfüggesztést, elöl viszont a 911 RSR középmotoros versenyautóból átvett kettős keresztlengőkaros rendszerre váltottak. Azáltal, hogy a lengéscsillapító már csak függőleges irányú erőket visz át, javult a kormányzási tulajdonság, elektromos rásegítésre váltottak. A motor 4,0 literes lökettréfogatú hathengeres szívó boxer 510 lóerős (8400/perc) csúcsteljesítménnyel, a leszabályozási fordulat 8750/perc, a maximális nyomaték 470 Nm (6150/perc). Összesen háromféle kipufogórendszert készítettek a mérnökök (versenyszéria-függő), a motorvezérlő a Bosch MS 6.6-os rendszere. Az elődhöz hasonlóan az új generációnál is 100 üzemóra után igényel nagyszervizt, a hatfokozatú szekvenciális váltónál 120 üzemóra után van erre szükség; 60 üzemóra után kell az olajcsere.

A Porsche a versenyzéshez szükséges összes kiegészítővel együtt – például nyomtávbeállító tárcsák, szerszámok – szállítja a 911 GT3 Cup versenyautót, új fogók gyorsítják a fékbetét-cserét. Szándékosan tartották meg a kocsi elejébe, a lökhárító mögé szerelt vízhűtőt, hiszen így a sofőrök az átlagosnál jobban figyelnek arra, hogy elkerüljék a lökdösődést.