A verseny az idei szezonban egyedülálló módon mozgalmas, s izgalmas volt. Így már azt is érdekes volt figyelemmel követni, ahogy a futam végén az első két helyet megszerző ferraris páros miként küzdi fel magát a mezőny élvonalába. Az időjárás is tett az izgalmakért, hiszen egész délelőtt esett Monzában, majd a rajt előtt egycsapásra elállt, s a pálya kezdett felszáradni, ezzel okozva dilemmát az abroncsválasztáskor. Később kiderült, hogy az választott jól, aki száraz abroncsok mellett döntött.

A verseny két nagy vesztese a Belga Nagydíj után immár másodszor a Renault és a Williams csapat. Az enstone-iak különösen annak mondhatják magukat, mert bár még három futam hátra van a szezonból, mégis az előkelő második helyről csúsztak el a harmadikra, s így azt most a BAR-Honda “bitorolhatja”. Azért nem érdemtelenül jutott ez a hely a feltörekvő csapathoz, hiszen Jenson Button után Takuma Sato ért célba a negyedik helyen és ezzel értékes pontokat hoztak a BAR konyhájára. Az már más kérdés, hogy az a Button érte el a jobb pozíciót, aki jövőre már a Williams-BMW-t erősíti.

Flavio Briatore nem fogja megdicsérni védenceit azután, hogy Jarno Trulli csak a tizedik helyre hozta be a kék-sárga betonszaggatót, miközben Fernando Alonso kicsúszásával nagyon értékes pontokat dobott el magától és a csapattól.

A világbajnokság állása az Olasz Nagydíj után

Pilóták: 1. Michael Schumacher 136 pont 2. Rubens Barrichello 98 pont 3. Jenson Button 71 pont 4. Jarno Trulli 46 pont 5. Fernando Alonso 45 pont 6. Juan-Pablo Montoya 42 pont 7. Kimi Räikkönen 28 pont 8. David Coulthard 24 pont 9. Takuma Sato 23 pont 10. Giancarlo Fisichella 19 pont 20. Baumgartner Zsolt 1 pont Konstruktőrök: 1. Ferrari 234 pont 2. BAR-Honda 94 pont 3. Renault 91 pont 4. Williams-BMW 60 pont 5. McLaren-Mercedes 52 pont 6. Sauber 29 pont 7. Jaguar 10 pont 8. Toyota 9 pont 9. Jordan 5 pont 10. Minardi 1 pont

“Ez egy nagyon nehéz verseny volt számomra. A futam elején sokat szenvedtem autóm hiányos tapadása következtében – nem találtam meg a jó tempót, és nem igazán éreztem rá az autó vezethetőségére. Ahogy a pálya száradt, az autót egyre jobb volt vezetni. A verseny vége fele gyors voltam, de ekkor már késő volt ahhoz, hogy feljebb verekedjem magam a mezőnyben.” – mondta csalódottan Jarno Trulli.

Frank Williams örülhet, hogy nemsokára vége a szezonnak, hiszen új pilótái talán visszahozhatják a nem olyan régmúlt dicsőségét. Juan-Pablo Montoya mintegy 17 másodperces lemaradással (Sato mögött) ért célba az ötödik helyen, annak ellenére, hogy az első rajtsorból vághatott neki az 53-körös Olasz Nagydíjnak.

“Nem volt elég jó az autóm tapadása a rajtnál és így helyet vesztettem Alonso javára. Az autóm nagyon jól ment a két bokszbeállás között, amikor is közel voltunk az éllovasokhoz. Az utolsó bokszbeállás után azonban az autó vezethetősége nehézkessé vált, s a harmadik helyről a hatodikra estem vissza. Nem tudtam tartani a tempót az éllovasokkal a sebességváltó meghibásodás miatt. Ma néhány pontot gyűjtöttünk, ami jó, de többet vártunk volna az első rajtsorból való indulás után.” – szögezte le a kolumbiai pilóta.

David Coulthard lett a hatodik a McLarennel azután, hogy a bokszutcából rajtolt el amiatt, hogy csapata az utolsó pillanatban cserélte le autójának abroncsait szárazra. Csapattársa, a Belga Nagydíj-győztes Räikkönen motorhiba miatt adta fel a küzdelmet. Pizzonia sokáig üldözte az ezüst nyílban versenyző skótot, de végül a hetedik hellyel kellett beérnie. Nyolcadik helyével egy pontot szerzett a Saubernek Giancarlo Fisichella.

Az Olasz Nagydíj végeztével a csapatok villámgyorsan összepakolnak, hogy útnak induljanak a főhadiszállásukra, vagy éppen azonnal a két hét múlva megrendezésre kerülő Kína Nagydíj helyszínére, Sanghajba (2004. szeptember 26.).