A törölt hatodik szakaszt követő menet során Chamiból Azougui felé vették az irányt a versenyzők. A nyomvonal az afrikai Dakar-ralik során híres-hírhedtté vált Atar környéki területen kanyargott, ahol 433 kilométert – az idei viadal leghosszabb penzumát – kellett teljesíteni. Kovács Miklósnak és társainak, Czeglédi Péter navigátornak, valamint Ács László fedélzeti szerelőnek ezúttal kisebb motorproblémája akadt, de így is elküzdötték magukat a célig.

Az Opel Dakar Team sajnálatosan korai búcsúja után a magyar színeket egyedüliként képviselő kamionosok 5 óra 40 perc 56 másodperces időt jegyeztek a hetedik szelektív szakaszon, amely a monstrumok kategóriájában az 5. helyet eredményezte. A kategória legjobbja ezúttal is az Anton Shibalov vezette gyári Kamaz-egység volt, amelyet a tatrás Tomas Tomecek, valamint a tatárföldi gyártó másik, metángáz-hajtású járgánya, Szergej Kuprijanov versenygépe követett.

„Mindenképpen elégedettségre ad okot az, hogy túljutottunk ezen a szakaszon, hiszen nagyon sok versenytársunk még mindig odabent kínlódik, ugyanakkor picit el is vagyok keseredve. Ma ismét voltak technikai gondjaink, a motor nem úgy működött, ahogyan szerettük volna. Remélhetőleg reggelre meg tudjuk oldani a problémát és teljes gázzal tudunk támadni. Olyan egyébként, mintha minden összeesküdött volna ellenünk ezen a versenyen. Kiválóan kezdtünk, szakaszelsőséggel, azóta viszont semmi nem úgy alakul, ahogyan szerettük volna. Volt egy defektsorozatunk, aztán jött a váltócsere és az emiatt kapott rengeteg időbüntetés, most pedig egy újabb malőr. Nagyon bízom benne, hogy a folytatás jobban alakul számunkra” – mondta Kovács Miklós, aki a szakaszon bent ragadt két belga kamionos egységet, Noel Esserst és Gregor Bouwenst megelőzve a kategória összesítésében a 8. helyről a 6. pozícióba lépett elő.

Érdekesség, hogy a kamionos éllovas, Shibalov nemcsak a monstrumok között áll az élen, hanem az autós-kamionos abszolút összesítésben is. Az Africa Eco Race-en ilyen értékelés is van, ráadásul a viadal hétéves történetében még soha nem fordult elő olyan, hogy az összesítésben egy kamion megelőzze az autókat: ez azt is jól mutatja, hogy mennyire kemény ellenfelek mellett igyekszik helytállni a viadalon korábban a dobogó összes fokát megjáró Qualisport-trió.

Az autósoknál zajló nagy körbeverésben ezúttal a Predator buggy-val versenyző Mathieu Serradorinak jött ki a legjobban a lépés: a viadal első felében is több ízben villantó francia pilóta honfitársát, a Bugga One buggy-val versenyző Jean Antoine Sabatiert utasította maga mögé, míg a 3. pozícióban a Toyota Hilux Overdrive-val versenyző Erwin Imschoot végzett. A korábbi éllovasok közül a 2009-es magyar bajnok, Miroslav Zapletal – gyaníthatóan a Hummeren jelentkező fékproblémák miatt – estig nem érte el a tábort, míg a toyotás Jacky Loomans sok időt veszített és csak az 5. helyen zárta a napot: összesítésben a legjobb autós jelenleg Serradori, akit Sabatier és a kazah Hummer-pilóta, Jurij Sazonov követ. A motorosoknál Pal Anders Ullevalseter újabb szakaszelsőséggel folytatta sikersorozatát: az osztrák Robert Theuretzbachert fölényesen maga mögé utasító norvég motoros olyannyira elsőként ért a táborba, hogy ott akkor még kizárólag csak a biztonságról gondoskodó mauritániai katonák tartózkodtak. „Az volt az első gondolatom, hogy most vagy nagyon nagy biztonságban vagyok, vagy piszkosul eltévedtem! Szerencsére az előbbi bizonyosodott be” – mesélte a kategóriában is éllovas norvég KTM-menő a Qualisport versenyzőtriójának.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!