Még a PlayStation 4-es konzolra írt Gran Turismo Sport játék számáéra készítették el virtuálisan az Audi mérnökei az e-tron Vision Gran Turismo autót, amelyet most, 15 évvel később a gyakorlatban is megvalósítottak. Ráadásul nem holmi kiállítási tárgyról van szó, ezzel az autóval fognak majd taxiztatni szerencsés embereket a Formula E világbajnokság futamai idején.

Három villanymotor van a fedélzeten, egy az első kerekeket, kettő pedig a hátsókat hajtja, a csúcsteljesítmény egységesen 272 lóerő, azaz 816 lóerő a rendszerteljesítmény. Versenyautóról lévén szó nincsenek kényelmi vagy aktív biztonsági berendezések a fedélzeten, így sikerült 1450 kg-ra leszorítani a saját tömeget. A 0-100 km/h sprint mindössze 2,5 másodpercig tart, és ezt át is fogják élni azok, akik mehetnek majd egy kört a géppel utasként.

Az április 14-én, Rómában megrendezésre kerülő versenyen lesz az első éles bevetése versenytaxiként az Audi e-tron Vision Gran Turismo-nak, a korábbi DTM-pilóta Rahel Frey vagy a Le Mans-győztes Dindo Capello ül majd a volán mögött. Az Audi 11 hónap alatt építette meg az autót azért, hogy ezzel még nagyobb figyelmet kapjon a márka elektromos autózás terén megtett befektetése.