2012. január 6. és 8. között a Csitáry G. Emil uszodában a tavalyi kupán győzelmet arató olimpiai bajnok hazai válogatott a 2011-ben világbajnok Olaszország, Kanada, valamint Németország nemzeti csapatával mérkőzik meg. Az idei programon való részvételével dr. Kemény Dénes csapata folytatja decemberben megkezdett felkészülését a januári eindhoveni Európa-bajnokságra, valamint a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékokra. A kupa arcaként a 18 tagú hazai játékoskeret tagja lesz Szívós Márton is, aki meghatározó játékosa a hatszoros magyar bajnok Honvédnak és a férfi válogatottnak is, Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok pedig öt hónapos kihagyás után tér vissza a nemzeti válogatottba.

A Volvo Autó Hungária és a Magyar Vízilabda Szövetség 2007-ben kötött szerződése értelmében az általános támogatói megjelenés mellett a Volvo névadó szponzora a minden évben megrendezett nemzetközi tornának. A hazai sportra kiemelt figyelmet fordító Volvo Autó Hungária a szövetség mellett az utánpótlás támogatását is tovább folytatja, ezért a fehérvári tornán – a hatodik kupa apropóján – minden magyar gól után 60.000 Ft-ot ajánl fel, amit a szövetség kiemelt tehetséggondozásra fordít.

„A Volvo filozófiájának 85 éve elválaszthatatlan része az emberi élet és környezetünk védelme, mellyel a vállalat nem csupán a modellek nagyobb biztonságára és környezettudatosságára törekszik. A márka alapelveihez szorosan hozzátartozik a sport és az aktív élet támogatása is, melyet olyan elit sportágak élveznek, mint a golf és a vitorlázás. A Volvo Vízilabda Kupa, illetve a Magyar Vízilabda Szövetség támogatásával a Volvo Autó Hungária is igyekszik hozzájárulni ezen célkitűzéshez. Éppen ezért továbbra is kiemelten a segítjük tehetséggondozást, hogy minél több ifjú pólós kerülhessen be a világhírű magyar válogatottba” – mondta el Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója.

Program:
Január 6., péntek:
18:30 óra: Olaszország – Németország
20:30 óra: Magyarország – Kanada

Január 7., szombat:
18:30 óra: Németország – Kanada
20:30 óra: Magyarország – Olaszország

Január 8.,vasárnap:
09:00 óra: Kanada – Olaszország
11:00 óra: Magyarország – Németország

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!