Több mint ötszázan jelentkeztek a HUMDA által szervezett szimulátorbajnokság első fordulójának előkvalifikációjára. A szombati verseny két futamán 14 PlayStation-játékos vehetett részt, a rendkívül izgalmas viadalokon végül Horváth Olivér és Báder Benjamin diadalmaskodott. A bajnokságban két fordulót rendeznek még, a második fordulóra már lehet jelentkezni. Az egész bajnokság győztese 1 millió forint díjazásban részesül. A HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságon a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos digitális motorsport partnere, a Gran Turismo Sport platformján lehet versenyezni. Az első fordulót március 1–6. között rendezték, a több mint félezer nevező az ausztriai Red Bull Ringen bizonyíthatott az előkvalifikáción.

A szombati időmérő hozta a papírformát, a pole pozíciót Blazsán Patrik szerezte meg 0.024 ezred előnnyel. Az első futam után Horváth Olivér, Szarka Zsolt és Ficza Ferenc állhatott a dobogóra. A 21 éves, Jánossomorján élő futamgyőztes, Horváth Olivér jelenleg az ELTE jogi karjának hallgatója. „A kvalifikációs köröm után nagy reményekkel indultam neki a futamoknak, az első nagyon jól sikerült. A győzelmet azonban szerintem Blazsán Patrik érdemelte volna meg, mivel önhibáján kívül pörgött meg és neki volt a legjobb tempója a versenyen. A második verseny után kicsit csalódott voltam hiszen csak az ötödik helyen értem célba, de összességében örülök, hogy helyt tudtam állni a legjobb magyar e-sportolók között” – nyilatkozta a verseny után a Total Race Motorsport csapatát erősítő Horváth Olivér. Az e-sportolónak az a célja a Gran Turismo Sportban, hogy nemzetközi World Tour eseményre is kijusson.

A második futamon Báder Benjamin győzött, aki után Tápai Ádám és Blazsán Patrik ért a célba. A Budapesten élő, 30 éves Báder Benjamin a gyengébb időmérős teljesítménye után arra törekedett, hogy javítson pozícióján. „Az első futamon nagyon együtt haladt a mezőny első fele, sokáig csak egymás mögött autóztunk, aztán az utolsó körökben sikerült egy helyet feljönnöm. A fordított rajtsorrendes második versenyen kicsit jobban kaptam el a rajtot és az első kanyar után sikerült egy jó kigyorsítással Tápai Ádám mellé kerülnöm. Később kialakult előttem egy kis csata, amit jó helyezkedéssel kihasználtam és felugrottam az élre. Innen már csak meg kellett tartanom a vezetést, amelyben Tápai Ádám próbált megakadályozni, óriási tempót diktálva mögöttem. Végül pár tizedmásodperces előnnyel nyertem meg előtte a futamot” – emelte ki Báder Benjamin, aki 2019-ben megnyerte a hivatalos magyar Gran Turismo Sport bajnokságot.

A HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulóját március 8–13., a harmadikat pedig 15–20. között rendezi meg a HUMDA. A versenyzők a 14 és 40 év közötti korcsoportból kerülhetnek ki. A nevezés ingyenes, jelentkezni a raceonlinehungary.net honlapon lehet, a győztes 1 millió forint díjazásban részesül. A részletes versenykiírás és a szabályzat a raceonlinehungary.net oldalon olvasható. Mindegyik forduló első négy napja az előkvalifikációs időszak, az utolsó, szombati nap pedig a versenynap. Jelentkezni minden fordulóban legkésőbb az előkvalifikációs időszak végéig lehet, eddig kell teljesíteni legalább egy gyorskört a hivatalos szerveren. A második forduló jelentkezési határideje március 11. 20 óra, melynek lezárultával ismét a leggyorsabb 14 versenyző vehet részt a szombati versenynapon.

A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban, ez a tömegbázis kiszélesedéséhez vezethet.