Egy nappal a Chevrolet Camaro COPO leleplezését követően a Ford is bemutatta a Mustang gyorsulási versenyautó legújabb változatát, a 2016-os Cobra Jet kupét – 8 másodperces negyed mérföldes időt ígérnek, miközben nagyrészt gyári alkatrészeket használ az autó.

Az 5,0 literes, V8-as kompresszoros erőforrás alkatrészeinek több mint 75 százaléka megegyezik az utcai autókban használt alkatrészekkel, de például a benzinpumpa repülőgépből érkezik, az elektromos vízpumpa pedig a C-Max Hybridből – utóbbi előnye, hogy elektromos meghajtású, így olyankor is keringteti a vizet, amikor nem jár az erőforrás, ami egyenletesebb hőterhelést és így hosszabb élettartamot eredményez.

Természetesen masszív bukókeretet építenek az üres karosszériába, kagylóülés és 5 pontos biztonsági öv tartja a sofőrt a helyén, a felfüggesztés és a fékrendszer is versenyautóból származó részegység az automatikus váltóval együtt, és az utcai autótól eltérően merev a hátsó tengely.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már megkezdték a Ford Mustang Cobra Jet autók összeszerelését, az első példányokat 2016 első negyedévében adják át tulajdonosaiknak, a listaár 99 990 dollár, ezen felül 1995 dollárt kell fizetni a fényképeken látható dekorációért, illetve szintén 1995 dollár a felára a hátsó támasztórudaknak. Két szín van, az Oxford fehér és Deep Impact kék színből is 25-25 darabot készítenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!