A perzselő hőségben közel 500 kilométeres teljes versenytáv – ebből 10 gyorsasági szakasz 136 kilométer hosszan – várja majd a Turán Motorsport csapatát július 13-14. között. Frici és Gabi ezúttal is a jól bevált Ford Fiesta S2000 pilóta- és navigátorülésében vágnak neki a futamnak, amelynek 87%-a murván, 13%-a pedig aszfalton zajlik majd. A verseny péntek délután veszi kezdetét, és az ünnepélyes díjátadás szombaton 18:00-kor lesz a Veszprém Aréna bejáratánál.

„A Veszprém Rallye a bajnokságnak egy nagyon fontos futama, ezért szeretnénk minél jobban szerepelni. Szeretjük a veszprémi pályákat, bár tavaly nem tudtunk részt venni a futamon, ezért lesz egy számunkra teljesen új szakasz. Négy tréninglehetőségünk lesz minden pályán, és ezt ki is fogjuk használni. Csütörtökön indul a pályabejárás, aznap délután kezdődnek a tesztek, ahol kipróbálunk majd különböző gumikat. Péntek délelőtt lesz még lehetőségünk finomítani a beállításokon, aztán indul a verseny. Pörgős eseménynek ígérkezik, és ezt nagyon jó elgondolásnak tartom. Pozitívan állunk hozzá, és igyekszünk kiautózni a maximumot, ami a Ford Fiesta futóművében van, ugyanis szereti a murvás pályákat. Szeretnénk a dobogón végezni és tovább gyűjteni a pontjainkat.” – mondta Turán Frici.

A Turán Motorsport csapata jelenleg 28 pontot tudhat magáénak, ezzel a tabella negyedik helyén állnak. Folytatódhat tehát a további pontok gyűjtése, hiszen a veszprémi versennyel együtt még három futam van hátra az országos bajnokságból.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!