A vasárnapi Nascar futam előtt az egyik pilóta, Tony Stewart egy SprintCar versenyen indult a Canandaigua Motorsports Park pályán. A futam közben pozícióharcban volt a 20 éves Kevin Ward Jr-ral, amikor az egyik kanyarban összeértek az autóik, aminek következtében a fiatal pilóta a korlátba pördült, és nem tudta folytatni a versenyt.

Ekkor következik az érthetetlen rész, hiszen a fiatal autóversenyző nem biztonságba, azaz a korlát mögé menekült, hanem a sárga zászló miatt óvatosan, de azért még mindig tempósan köröző autók felé indult, kezét mérgesen lóbálva. Megvárta, amíg Tony Stewart odaér, majd még közelebb lépett. Nem tudni, miért – ennek kiderítése a vizsgálat dolga -, de a Nascar pilóta autója keresztbe állt, és a jobb hátsó kerékkel eltalálta a versenyzőtársát. A kórházban már csak Kevin Ward halálát tudták megállapítani az orvosok. Tony Stewart mindenben együttműködik a hatóságokkal az eset körülményeinek tisztázása miatt, az autójára szerelt kamera felvételét is átadta. Tony Stewart nem állt rajthoz a vasárnapi Nascar futamon.

Megrázó képsorokat láthatnak az alábbi videón, csak erős idegzetűek nézzék meg a felvételt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!