Miután Rossi négy szezon, három vb-cím és 33 győzelem után látványosan szakított a Hondával, mindenki azt mondta, hogy az aranyszárnyas márka idén biztosan egy vadonatúj motorral fog kijönni Rossi ellenében. Beszéltek V3-asról, V4-esről és V6-osról is, ám az igazság az, hogy a Honda egyelőre semmiféle radikálisan új dologgal nem jelentkezett. Ugyan Tohru Ukawa – aki idén már csak tesztpilótája a Hondának – tesztelt egy AZVBF.1301 kódjelzésű motort, ám ez a gép is csak a V5-ös RC211V továbbfejlesztett változata. Ki lehet tehát mondani, hogy a Honda ugyanazt a stratégiát alkalmazza idén is, mint tavaly. Azaz, egyelőre csak várakozik és arra figyel, hogy legveszélyesebb ellenfelei – a Yamaha és a Ducati – mennyire lesznek gyorsak. Ha nagyon, akkor ők is lépnek. Elég megemlíteni azt, hogy a teljesen új vázzal és új hátsó futóművel rendelkező prototípus végsebessége 8 km/órával jobb volt, mint Biaggi gépe. Pedig Biaggi a módosított, 2003-as verziójú RC211V-vel – a motor fordulatszáma 500-550 percenkénti fordulattal nagyobb volt, míg a váltó- és a kuplungelektronikán is változtatott a Honda – megállíthatatlan volt Sepangban, mindhárom napon a leggyorsabb volt a hét hondás közül. Azárónapon csak 101 ezredmásodperccel maradt el Rossi 2’02,480″-as pályacsúcsától. Biaggi versenyszimulációs körülmények között is nagyon jó volt, hiszen a négyszeres 250-es világbajnok két 15 körös tesztjén végig 2’03” és 2’04” közötti időket ért el. A római tehát bizakodhat, igaz, a Honda azonnal lehűtötte Mad Max kedélyeit, hiszen közölte, hogy a tavalyi nyilatkozatokkal ellentétben az idény első futamain csak két gyári pilótáját, Nicky Haydent és Alex Barrost látja el a legújabb fejlesztésekkel. Barrost tehát végül mégis megszerezte a Honda a Yamahától, s ez hatalmas fegyvertény, mivel Rossi mindig is azt mondta, hogy a királykategóriában Barros volt az eddigi legnagyobb riválisa. Barrosra nagy szüksége lehet a Hondának. Sepangban ugyanis Hayden, Colin Edwards, Makoto Tamada, Shinichi Itoh, Ukawa és Sete Gibernau közül csak az utóbbi tudta tartani Biaggi iramát. Gibernau tesztelése ennek ellenére nem volt gondtalan, az utolsó napon a tökéletesen megbízhatónak mondott V5-ös erőforrás felrobbant alatta, ami azért furcsa, mert csak 21 kört ment vele…

Meglepetés

 Sepangban a Honda mellett a Kawasaki, a Suzuki és a Moriwaki is tesztelt. A Ducati nem indokolta távolmaradását. A három márka közül csak a zöldek lehettek elégedettek, hiszen új pilótáik – Nakano és a német Alex Hofmann – sokkal gyorsabbak voltak, mint Garry McCoy és Andrew Pitt a Malajziai GP-n. A Kawasaki tényleg hatalmas munkát végzett a vb befejezése után, s ez még akkor is igaz, ha a ZX-RR új erőforrása csak a Spanyol GP-re lesz kész. A ZX-RR új vázat, új futóművet és új áramvonalidomot kapott, eltűntek az éles formák, s ugyanolyan kicsi, kompakt gép született, mint a Honda RC211V. A Suzuki pilótái – Kenny Roberts és John Hopkins – még nem tudták használni az Osamu Goto segítségével megalkotott új GSV-R-t, hiszen annak még csak a prototípusa van kész, amelyet a japán tesztpilóta, Akioshi próbált ki Sepangban. A tavalyi Suzukin pedig egyelőre a Bridgestone gumik sem segítenek, hiszen Hopkins csak beállítani tudta Roberts tavalyi legjobb idejét, míg a 2000-es világbajnok négy tizeddel lassabb volt tavalyi önmagához képest. Erv Kanemotónak, a legendás hondás csapatfőnöknek (világbajnok volt Freddie Spencerrel, Luca Cadalorával, Eddie Lawsonnal és Max Biaggival is) tehát nagyon nehéz lesz újra versenyképessé tenni Robertset, aki mellé tanácsadónak szerződött a Suzukihoz. A márka dolgát ráadásul az is nehezíti, hogy Hopkins a tesztek után megsérült egy szuperkrossz versenyen, így az újabb edzéseket biztosan ki kell hagynia. A Moriwaki két dolog miatt keltett feltűnést. Egyrészt leigazolta a Kawától Pittet, másrészt olasz befektetők azt szeretnék megvalósítani, hogy a WCM-csapat helyett inkább a Moriwaki indulhasson el a MotoGP-ben. Érdekes lesz, hiszen Pitt – igaz, egy 2002-es Honda RC211V blokkal – majdnem 5 másodperccel volt lassabb Biagginál!

Fenomén

Január 24-én 10 óra 46 perckor, négy apriliás és négy hondás szezon után először guggolt le új Yamahája mellé a legfiatalabb ötszörös világbajnok, az olasz Valentino Rossi. A teszteket azért várta mindenki, mert senki sem merte megjósolni, hogy első nekifutásra mit tud majd kezdeni a tavaly csak egy bronzéremre jó Yamahával az olasz zseni, aki a teszt előtt igencsak furán viselkedett. Szokásától eltérően – mindig nagyon készséges a sajtóval – elbújt az újságírók elől, majd egy hivatalos Yamaha sajtónyilatkozatban közölte: ha idén egyetlen futamot sem nyer, elismeri, hogy a technika többet számít a pilóta tudásánál. Rossi feszült volt, amit az is jól szemléltet, hogy első köreiben néhány hibát is elkövetett. Előbb saját boxát elvétve Marco Melandri garázsába ment be véletlenül, majd egyszer elfékezte magát egy egyenes végén. Azonban ezután már egyetlen hibát sem követett el, s a végén csak 165 századdal maradt el Biaggi idejétől. Rossinak három nap is elég volt ahhoz, hogy a valaha volt leggyorsabb yamahás legyen Sepangban, azaz a Honda elkezdhet dolgozni, hogy az RC211V még gyorsabb legyen. Ez különösen annak tudatában igaz, hogy Rossi versenyszimulációs körülmények között olyan gyors volt, mint Biaggi. Egy 30 körös teszten Rossi is 2’03” és 2’04” közötti időket motorozott. Rossi az első yamahás tesztjei után az elért eredményeit látva nagyon elégedett volt, de mégis nagyon visszafogottan beszélt esélyeiről. Kiemelte, hogy a Yamahán még rengeteg fejlesztenivaló van, hiszen az YZR-M1 lassabb, kevésbé gyorsul, mint az RC211V, míg hosszabb távon sokkal hamarabb kopnak el a gumik a Yamahán, amelyen ráadásul az első futómű kezelhetetlenebb, mint a Hondán. Rossi jól tudja, hogy az áprilisi rajt előtt csak nagyon kevés ideje van a tesztelésre. E tények tudatában kijelentette, hogy valószínűleg csak a sorozat második felében lesz ütőképes az YZR-M1, azaz a vb-cím idén még nagyon nehéz feladatnak látszik.

A rettegés foka

Manuel Poggialinak is nehéz lesz megvédenie vb-címét a 250-es kategóriában, hiszen legnagyobb ellenfelei egyelőre sokkal gyorsabbak nála. Az első hondás 250-es szezonját megkezdő Toni Elias két napig Jerezben tesztelt, ahol hat tizeddel gyorsabb volt, mint a tavalyi ezüstérmes, Roberto Rolfo, s egy tizeddel javította saját (Aprilia) tavalyi pole pozíciós idejét. Jerezbe egy hétre rá az apriliások is ellátogattak, sa tavalyi negyedik, Randy de Puniet igencsak brillírozott. 1’43,640″-es idejével a francia nyolc tizedet lefaragott Daijiro Kato 2001-es pályacsúcsából. Az Apriliához 1998 után visszatérő Sebastian Porto is remekelt, hiszen száraz körülmények között csak két tizeddel maradt le Poggiali mögött, míg esőben Anthony West után ő volt a második legjobb, kilenc tizedet verve Poggialira. A San Marinó-i címvédőnek Valenciában sem ment igazán jól. Előbb elesett, majd Portótól négy, a 250-es újonc Alex de Angelistől pedig egy tizeddel volt lassabb. Poggiali mellett Fonsi Nieto is aggódhat, hiszen mind Jerezben, mind pedig Valenciában gyengélkedett: de Puniet 2,5 másodpercet, Portó pedig hat tizedet vert rá. A 125-ben is születtek érdekes eredmények. A 2000-es világbajnok Roberto Locatelli – aki három év után ült fel ismét egy RS 125-ös Apriliára – 1’48,263″-as idejével egyből a leggyorsabb lett Jerezben. A második legjobb, a tavalyi vb 20. helyezettje, a spanyol Alvaro Bautista lett, aki meglepetésre erőlködés nélkül utasította maga mögé csapattársát, a tavalyi bronzérmes Hector Barberát. Utóbbi két tizeddel volt gyengébb Locatellinél. Két nap különbséggel Jerezben tesztelt Tóth Imre is az új Apriliával, amellyel az esős, hideg időben biztató eredményeket ért el. Tóth legjobbja 1’52,0″ volt, amellyel a gyári apriliások vizes tesztjén a második legjobb lett volna Mirko Giansanti mögött. Az Aprilia elvitte Valenciába a MotoGP alakulatát is. Az újonc Shane Byrne két tizeddel jobb volt, mint a decemberi valenciai teszteken, míg Jeremy McWilliams, aki először húzta a gázt az RS3-on, előbb elesett, majd a leggyorsabb körében 1,1 másodperccel volt lassabb honfitársánál.