A Cupra márka második akkumulátoros-elektromos autója lesz a 2024-ben a kereskedésekbe kerülő Tavascan nevű szabadidő-kupé, ezt próbálják meg népszerűsíteni azzal, hogy az Extreme E bajnokságban induló versenyautó megjelenését ehhez tették hasonlatossá a gyári formatervezők. Újdonság még, hogy a karosszériaelemeket növényi rostokkal erősített műanyagból készítik.

A változásra az ad lehetőséget, hogy a következő szezontól már csak a technika lesz egységes (54 kWh kapacitású akkumulátor, 536 lóerős hajtómotor, 0-100 km/óra kb. 4 sec), de a megjelenés már eltérhet. A Cupra mérnökei a külső átalakítása mellett néhány helyen új, 3D-nyomatással készített alkatrészt is bevezetnek, sérülés esetén ezeket pár óra alatt reprodukálhatják a versenysorozat minden távoli helyszínein is, kevesebb pótalkatrésszel utazhat így a csapat.