Az M-Sport Ford Puma Rally1 új generációs hibrid hajtáslánca hatékonyan hangolja össze a már több bajnokságon érmet szerző 1,6 literes EcoBoost benzines turbómotor, a 100 kW teljesítményű villanymotor és a 3,9 kWh kapacitású akkumulátor működését.
“A Ford 100 százalékban elkötelezte magát az elektromos jövő iránt, és a versenypályák poklában már eddig is olyan innovációk születtek, amelyeket ma már közúti modelljeinkbe is beépítünk,” mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance globális igazgatója. “Az M-Sport Ford Puma Rally1 a legkeményebb körülmények közt teszi próbára a hibrid hajtást, bebizonyítva, hogy ez a technológia borzongató teljesítményre is képes.”

A Puma Rally1 hibrid rendszere ugyanazon az elven működik, mint a közúti Puma EcoBoost Hybrid hajtása. A fékezés és egyenletes haladás közben egyébként veszendőbe menő mozgási energiát a technológia elektromos árammá alakítja, amit az akkumulátor tárol, hogy a villanymotort táplálva csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását, vagy extra teljesítményt biztosítson. A Puma Rally1 esetében ez utóbbi a lényeg: versenykörülmények közt az elektromos rásegítés több alkalommal is három másodpercen át tartó, mintegy 100 kW-ra rúgó teljesítménylöketet jelent.
A többek közt a Kuga Plug-in Hybrid modellben is rendelkezésre álló plug-in hajtáslánc akkumulátora az egyes versenyszakaszok közt felállított szervizállomásokon külső áramforrásról is feltölthető, méghozzá alig 25 perc alatt. A 95 kg súlyú, folyadék- és levegőhűtésű akkucsomagot rendkívül szilárd burkolat védi a felverődő kövektől és egy esetleges baleset során fellépő erőhatásoktól. A FIA WRC Rally1 kategória versenyzői a 2022-es évadban már kőolajszármazék-mentes üzemanyagot használnak; a szintetikus és bio alkotóelemekből összeállított hajtóanyag 100 százalékban fenntartható forrásokból származik.

https://twitter.com/MSportLtd/status/1413057583586414596