Kettős győzelmet szerzett a Red Bull csapata a Forma-1-es Brazil Nagydíjon. Ezúttal azonban nem Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legfelső fokára, hanem ausztrál versenytársa, Mark Webber. Ez volt Webber első idei győzelme, sőt első győzelme a 2010-es Magyar Nagydíj óta. Vettel második lett, a dobogó harmadik fokára pedig a kalocsai mintás overálban versenyző Jenson Button állhatott fel.

Mark Webber a 30. kör után előzte meg csapattársát, s vette át az első helyet a már világbajnok Vetteltől, miután a németnek tönkrement a sebességváltója és lelassult az autója. Vettel a vele történteket Ayrton Senna 1991-es brazíliai futamához hasonlította, amikor a brazil szintén sebességváltó meghibásodással volt kénytelen versenyezni, bár a legendás pilóta akkor első lett. Vettel azért nem panaszkodhat, hiszen miután szombaton megszerezte idei 15. rajtelsőségét is, megdöntötte Nigel Mansell rekordját, s most már az ő nevéhez fűződik ez a Forma-1-es rekord is.

„Szép lett volna, ha végig versenyeztem volna Sebastiannal. Ez a győzelem is valami. Néha így mennek a dolgok az autósportokban.” – szögezte le a győzelme ellenére is higgadtan nyilatkozó Webber. Ezzel a sikerrel Mark Webber a csúcson fejezi be a versenyszezont és egy győzelemmel a zsebében tér pihenni, majd később tesztelni a 2012-es szezonra. Webber elsőségétől egyébként annyira felbátorodott a futam során, hogy egymás után futotta a leggyorsabb köridőket dacára versenymérnöke „többre már nincs szükséged” felszólításának.

Bár most a harmadik helyért járó trófeát viheti haza, az egyéni ponttábla második helye a szezon második felében kiugró teljesítményt nyújtó Jenson Buttoné lett. Erre a helyre a ferraris Alonso is fente a fogát, de végül csak negyedik lett a végelszámolásban. Egyértelműen el lehet mondani, hogy az idei év nem a Ferrari éve volt, s ezt ez az utolsó futam is megmutatta. A tiszta rajt után ezen a tét nélküli versenyen folyamatosan az eső körül forgott a téma. Bár megjósolták a verseny előtt is és alatta is, mégsem esett egy csöppnyi sem. Ez némely csapatnál megzavarta a megfelelő gumiválasztást. Miután nyilvánvaló volt, hogy a ragyogó napsütést nem fogja beárnyékolni esőfelhő, Vettel rossz sebességváltója került középpontba.

A mclarenes Lewis Hamilton szintén sebességváltó problémákkal küszködött, de nála hamar eldőlt ez a kérdés. Miután idén sokadszorra összetűzésbe került a ferraris Felipe Massával, lelassult és leparkolta autóját a pálya szélén. A wokingiak pilótájának így csak félig sikerült a szezon végére kitűzött cél, mely szerint az utolsó két futamot megnyeri. Az Abu-Dhabiban szerzett győzelem után ezúttal feladta a versenyt. Hamiltonnal ellentétben Felipe Massa célbaért, mégpedig Fernando Alonso mögött az ötödik helyen. Massa korábban kétszer is megnyerte hazai futamát, de most még dobogóra sem állhatott. Őt a Force Indiával versenyző Adrian Sutil követi a hatodik helyen. Nico Rosberg leiskolázta csapattársát éppúgy, mint az egyéni ponttáblán is. A német pilóta hetedik lett a futamon is és az összesítésben is. A 15. helyen célba érő Michael Schumacher nyolcadikként követi Rosberget a pilóták rangsorában.

Paul di Resta, Kamui Kobajasi és Vitalij Petrov zárják az első tizet és szereztek fontos pontokat a csapataiknak. A Massán kívüli két másik brazil közül Rubens Barrichello a 14., míg Bruno Senna a 17. helyen ért csak célba. Míg Senna előtt még ott áll az élet, addig Barrichello, a mezőny egyik nagy öregje számára lehet ez volt az utolsó alkalom, hogy hazai közönség előtt állhatott rajthoz a Forma-1-ben.

Brazil Forma-1-es Nagydíj végeredménye

1. Mark Webber Red Bull 1:32:17.464 2. Sebastian Vettel Red Bull + 16.983 3. Jenson Button McLaren + 27.638 4. Fernando Alonso Ferrari + 35.048 5. Felipe Massa Ferrari + 1:06.733 6. Adrian Sutil Force India + 1 kör 7. Nico Rosberg Mercedes + 1 kör 8. Paul di Resta Force India + 1 kör 9. Kamui Kobajasi Sauber + 1 kör 10. Vitalij Petrov Renault + 1 kör 11. Jaime Alguersuari Toro Rosso + 1 kör 12. Sebastien Buemi Toro Rosso + 1 kör 13. Sergio Perez Sauber + 1 kör 14. Rubens Barrichello Williams + 1 kör 15. Michael Schumacher Mercedes + 1 kör 16. Heikki Kovalainen Lotus + 2 kör 17. Bruno Senna Renault + 2 kör 18. Jarno Trulli Lotus + 2 kör 19. Jerome d’Ambrosio Virgin + 3 kör 20. Daniel Ricciardo HRT + 3 kör 21. Vitantonio Liuzzi HRT Nem ért célba 22. Lewis Hamilton McLaren Nem ért célba 23. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba 24. Timo Glock Virgin Nem ért célba

A tavalyi izgalmas szezont követően Sebastian Vettel domináns évét zárjuk. A Vettel-Red Bull páros annyira jó formában volt az idei szezonban, hogy igazából senki más nem rúghatott labdába mellettük. Még Vettel csapattársa, a most győzedelmeskedő Mark Webber sem. A jövő évben nem várható drasztikus változás e téren, de a Forma-1 szerelmesei akkor is nagyon várják majd a március közepi szezonkezdetet. Addig is elérkezett a pihenés, a hosszú, tesztelések nélküli téli szünet ideje, hogy aztán majd tavasszal ismét lendületbe jöjjön a Forma-1-es mókuskerék.

A világbajnokság végeredménye:

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 392 pont 2. Jenson Button 270 pont 3. Mark Webber 258 pont 4. Fernando Alonso 257 pont 5. Lewis Hamilton 227 pont 6. Felipe Massa 118 pont 7. Nico Rosberg 89 pont 8. Michael Schumacher 76 pont 9. Adrian Sutil 42 pont 10. Vitalij Petrov 37 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 650 pont 2. McLaren 497 pont 3. Ferrari 375 pont 4. Mercedes 165 pont 5. Renault 73 pont 6. Force India 69 pont 7. Sauber 44 pont 8. Toro Rosso 41 pont 9. Williams 5 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!