„Azt hiszem, most élveznünk kell a napot. Tudom, hogy ezek a fiúk – a Mercedes-nél – hihetetlenül erősek és nehéz őket megverni. Ma azonban nagyszerű munkát végeztünk és ez az, amit folytatnunk kell egész évben. Meg kell próbálnunk a legjobbat hozni és ezután meglátjuk hol is állunk. Tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk. Most azonban ez nem érdekel. Ünnepelni akarok, és nagyon ki akarok rúgni a hámból…” – mondta Vettel a dobogón. A szombati monszunszerű esőt verőfényes idő és forróság váltotta fel a szepangi pályán vasárnapra. Ez a rettentő hőség meg is hozta a Ferrari győzelmét a 2013-as Spanyol Nagydíj óta először. Sebastian Vettel nagyot alkotott, alig két futam után sikerült az első helyre célba vinni a piros betontorpedót. Vettel és csapata okos döntésének is az eredménye ez a siker. Vettel ugyanis a pályán maradt a biztonsági autós időszakban, s a német nem tért el a tervezett két bokszbeállásos stratégiától. A Mercedes közben változtatott, és a három bokszbeállás végül nem bizonyult jó megoldásnak.

A változást tehát Marcus Ericssonnak a negyedik körben való kicsúszása hozta meg. Ekkor bejött a pályára a biztonsági autó és a mezőny elején Hamilton és Rosberg is bement a bokszba – utóbbinak még ki is kellett várnia a sorát – és a keményebb abroncsokon tértek vissza a versenybe annak reményében, hogy idejekorán sikerül ellépniük a mezőnytől. Vettel azonban maradt a pályán és terv szerint vigyázott az abroncsaira. Ezt a stratégiát követte Hülkenberg, Grosjean, Sainz és Perez is. Hamilton ezzel az ötödik, Rosberg pedig a nyolcadik helyre került, utóbbi időt vesztett a bokszbeállás során és ezzel még Daniel Ricciardo és Felipe Massa is megelőzte őt. Ezzel gyakorlatilag elveszett az első hely a Mercedes számára.

Mivel Hamilton és Rosberg ment egyedül keményebb abroncsokon, a lassabb autók megelőzése viszonylag lassan ment, majd végül Hamilton a második, Rosberg pedig a harmadik helyre verekedte fel magát. Vettel közben igyekezett minél nagyobb előnyre szert tenni az élen. Bár Hamilton később visszaugrott az élre, a friss gumikon hajtó Vettel kielőzte Rosberget és a kemény gumikon küszködő britet is. A Mercedes-szel második világbajnoki címére hajtó Hamilton szerfelett dühös volt csapatára a rossz gumiválasztások, a stratégia miatt és még az is nagyon zavarta, hogy többször is a kanyarokban beszéltek hozzá a csapatrádión.

Nem csak Vettel, de a Ferrari és jó munkát végzett a télen, aminek bizonyítéka Kimi Raikkönen negyedik helyezése. Ez a verseny sokkal izgalmasabbnak és érdekesebbnek bizonyult a Melbourne-i futamnál, s ahogy várható volt ez mintha a szezon új kezdete lett volna. A Williams párosa a verseny utolsó körében vívott nagy csatát az ötödik helyért. A csatározásból végül Valtteri Bottas került ki győztesként, így Massának be kellett érnie a hatodik hellyel. A Williams elégedett lehet, a Saubert megelőzve a konstruktőri ponttábla harmadik helyére ugrott. A hetedik és nyolcadik helyet megszerző Toro Rosso páros is megvívta harcát a jobb helyezésért. Max Verstappen egy sor okos előzést prezentálva került Carlos Sainz Jr. elé. A Toro Rosso fiataljai ezúttal megelőzték a Red Bull pilótáit. Kvjat és Ricciardo zárja az első tizet. A McLaren ezúttal is csak szenvedett. Alonso és Button sem ért célba. A spanyol pilóta idei első futamán bár egy ponton a nyolcadik helyen is autózott, végül a 21. körben kiesett. Buttont a 40. körben érte utol a végzete. A Manor két pilótája közül csak Roberto Merhi tudott rajthoz állni. A fiatal spanyol pilóta nem tudott versenyezni a mezőnnyel, de célba ért, igaz három kör hátrányban.

2015-ös Malajziai Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Sebastian Vettel Ferrari 1:41:05.793 2. Lewis Hamilton Mercedes + 8.569 3. Nico Rosberg Mercedes + 12.310 4. Kimi Raikkönen Ferrari + 53.822 5. Valtteri Bottas Williams + 1:10.409 6. Felipe Massa Williams + 1:13.586 7. Max Verstappen Toro Rosso + 1:39.085 8. Carlos Sainz Jr. Toro Rosso + 1 kör 9. Danyiil Kvjat Red Bull + 1 kör 10. Daniel Ricciardo Red Bull + 1 kör 11. Romain Grosjean Lotus + 1 kör 12. Felipe Nasr Sauber + 1 kör 13. Sergio Perez Force India + 1 kör 14. Nico Hülkenberg Force India + 1 kör 15. Roberto Merhi Marussia Ferrari + 3 kör 16. Pastor Maldonado Lotus Nem ért célba 17. Jenson Button McLaren Nem ért célba 18. Fernando Alonso McLaren Nem ért célba 19. Marcus Ericsson Sauber Nem ért célba

A maláj futamot követően ismét két hetet kapnak a csapatok a pihenésre és arra, hogy áttelepüljenek a kínai futam helyszínére, Sanghajba. A Kínai Nagydíjat 2015. április 12.-én rendezik meg. Tavaly a Mercedes duója győzedelmeskedett ezen a pályán, így ismét ők lesznek a favoritok. Sebastian Vettel mostani győzelme jó alap lehet későbbi sikerekhez, de ez nem jelenti azt, hogy a Mercedes pilótáit máris le kellene írni!

A világbajnokság eredménye a Malajziai Nagydíj után

Pilóták: 1. Lewis Hamilton 43 pont 2. Sebastian Vettel 40 pont 3. Nico Rosberg 33 pont 4. Felipe Massa 20 pont 5. Kimi Raikkönen 12 pont 6. Felipe Nasr 10 pont 7. Valtteri Bottas 10 pont 8. Daniel Ricciardo 9 pont 9. Nico Hülkenberg 6 pont 10. Max Verstappen 6 pont 11. Carlos Sainz Jr. 6 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 76 pont 2. Ferrari 52 pont 3. Williams 30 pont 4. Sauber 14 pont 5. Toro Rosso 12 pont 6. Red Bull 11 pont 7. Force India 7 pont 8. Lotus 0 pont 9. McLaren 0 pont 10. Manor 0 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!