„Azt hiszem, hogy tíz körrel a verseny vége előtt azt mondtam a rádióba, hogy mindent az irányításom alatt tartok. Ez azonban egy hazugság volt. Bottas tempójával úgy gondoltam, hogy gyorsan utolér, ezért próbáltam annyira távol maradni tőle, amennyire csak lehetséges volt. A tervünk bejött, Bottasban még volt lendület, de elfogytak a körök.” – nyilatkozta a versenygyőztes német lelkesen. A Ferrari nagyot lépett előre a stratégiai döntések kapcsán. Sebastian Vettel győzelmét ugyanis az az okos stratégia is segítette, hogy csak egyszeri bokszbeállást terveztek neki, s ezzel az utolsó körökben maga mögött tudta tartani a nyakába lihegő két Mercedes-pilótát. Az eredmény: 2004 óta nem tudott ilyen jó szezonkezdetet magáénak tudni a maranellói istálló.

Ha az ausztrál futamról azt mondjuk, hogy nem sikerült jól, akkor a bahreiniről nem lehet mást mondani, mint, hogy egyszerűen katasztrofálisan alakult a Red Bull számára. Daniel Ricciardo a negyedik helyen autózott, majd a második körben autójának elektronikája mondott csődöt. Félrehúzta autóját az ausztrál és leparkolta a pálya szélén. Csapattársa, Max Verstappen sem járt sokkal jobban. Autójával összeakaszkodott Lewis Hamilton Mercedes-szével és utóbbi törött első szárnya kilyukasztotta a Red Bull kerekét. Bár visszabicegett az ifjú holland a bokszba, és visszatért friss gumikon a versenybe, egy kis idő múlva arra utasították, hogy álljon félre a pálya szélére.

https://twitter.com/F1/status/983052564026437633

Lewis Hamilton, aki sebességváltó csere miatti büntetés miatt rajtolt a kilencedik helyről, sértetlenül megúszta a Verstappennel való csetepatét, s egyre jobban kezdte ledolgozni hátrányát a mezőnyben és hamarosan a negyedik helyen találta magát. Mégsem a címvédő világbajnok volt a verseny sztárja, hanem az a Pierre Gasly, aki Honda-motoros Toro Rossójával az ötödik helyen körözött Magnussen, Hülkenberg, Alonso és Vandoorne előtt. A verseny végén, nyilván nem véletlenül, a fiatal franciát választották meg a rajongók a „driver of the day-nek, vagyis a nap pilótájának”.

A Ferrari a 36. körben behívta Kimi Raikkönent a bokszba, hogy új stratégiát próbáljanak ki vele, de a kerékcsere nem várt véget ért. Ferrarijának bal hátsó kerekét nem cserélték ki a szerelők, s így engedték el a finn pilótát. A nagy zűrzavarban egy szerelőt elütött a Ferrari, s Raikkönen bár elindult, de megállították a bokszutcában. A jégember futamának ezzel vége volt. Nagyon dühösen szállt ki, közben a sérült szerelőt ellátták és később kórházba szállították.

Mivel Raikkönen kiesett a versenyből, Hamilton előre ugrott a harmadik helyre, Gasly, Magnussen, Hülkenberg elé. Az első tizet Alonso, Vandoorne, Ericsson és Esteban Ocon zárja. A McLaren pilóták ismét meglepetést okoztak, hiszen újfent pontszerző helyen értek célba, s kiváló teljesítményüknek köszönhetően a McLaren jelenleg harmadik a konstruktőrök között, amire már nagyon régen nem volt példa. A két Williams-pilóta volt a verseny negatív meglepetése, az utolsó két helyre nem nagyon lehet büszke az egykor szebb napokat látott istálló.

https://twitter.com/F1/status/983234506978091008

A Forma-1-es cirkusz nem pihen, messze még a szezon vége. A jövő hétvégén (2018. április 15.) már a Kínai Nagydíj következik. A csapatok így innen közvetlenül Sanghajba repülnek át. 2017-ben Lewis Hamilton nyerte meg a távol-keleti futamot, Sebastian Vettel csak második lett, s a német pilóta így járt 2016-ban is. Vajon mostani kitűnő formáját meglovagolva folytatni tudja nyerő szériáját a sanghaji pályán is, vagy ezúttal Hamiltonnak áll majd a zászló?

2018-as Bahreini Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:32:01.940
2. Valtteri Bottas Mercedes + 0.699
3. Lewis Hamilton Mercedes + 6.512
4. Pierre Gasly Toro Rosso +1:02.264
5. Kevin Magnussen Haas +1:15.046
6. Nico Hülkenberg Renault +1:39.024
7. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
8. Stoffel Vandoorne McLaren + 1 kör
9. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör
10. Esteban Ocon Force India + 1 kör
11. Carlos Sainz Renault + 1 kör
12. Sergio Perez Force India + 1 kör
13. Brendon Hartley Toro Rosso + 1 kör
14. Charles LecLerc Sauber + 1 kör
15. Romain Grosjean Haas + 1 kör
16. Lance Stroll Williams + 1 kör
17. Szergej Szirotkin Williams + 1 kör
18. Kimi Raikkönen Ferrari Nem ért célba
19. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
20. Daniel Ricciardo Red Bull Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Bahreini Nagydíj után
Pilóták:
1. Sebastian Vettel 50 pont
2. Lewis Hamilton 33 pont
3. Valtteri Bottas 22 pont
4. Fernando Alonso 16 pont
5. Kimi Raikkönen 15 pont
6. Nico Hülkenberg 14 pont
7. Daniel Ricciardo 12 pont
8. Pierre Gasly 12 pont
9. Kevin Magnussen 10 pont
10. Max Verstappen 8 pont

Konstruktőrök:
1. Ferrari 65 pont
2. Mercedes 55 pont
3. McLaren 22 pont
4. Red Bull 20 pont
5. Renault 15 pont
6. Toro Rosso 12 pont
7. Haas 10 pont
8. Sauber 2 pont
9. Force India 1 pont
10. Williams 0 pont