“A rajtnál elvesztettem a helyemet, így valami mást kellett kipróbálnom. A gumikopás magas ezen a pályán, így úgy döntöttünk, hogy agresszív stratégiát választunk. Nem voltunk biztosak benne, hogy működni fog. Az utolsó pár kör nagy élmény volt, egy kicsit csúszkáltam a nagysebességű kanyarokban, de szuper boldog vagyok, hogy kitartottam.” – szögezte le az energiaitalosok versenygyőztese.

Tiszta napos időben vette kezdetét az 56 körös USA Nagydíj vasárnap. Hatalmas tömegek üdvözölték az újra Amerikába látogató Forma-1-et. Már-már olyan volt, mintha már nem is tombolna a járvány a nagyvilágban. A verseny végén a pályára özönlő tömeg fantasztikus látvány nyújtott az ettől elszokott szemeknek. Ismét több híresség is feltűnt az austini pályán, s ezt egy nagyon izgalmas verseny végi csatával hálálták meg a világbajnoki aspiránsok. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi tud kihozni ebből a versenyből a Red Bull azok után, hogy köztudottan a Mercedesnek fekszik ez a pálya – szemben a következő kettő futam helyszínével, ami a Red Bullnak kedvez majd – és amely Lewis Hamilton egyik kedvence.

Max Verstappen az első rajtkockából indult, de nem rajtcél győzelemmel lett végül első. Hamilton ugyanis átvette a vezetést mindjárt a rajtot követő első kanyarban, de a Red Bull pilótája egy korai bokszbeállásnak köszönhetően vissza tudta venni azt. Egy későbbi bokszbeállás után Hamilton ugyan közelebb tudott kerülni vetélytársához, de az élen a holland kitartott az élen egészen a célig, s ebben a törekvésében még a lekörözött Mick Schumacher sem állíthatta meg. Ezzel idei nyolcadik győzelmével a 24 éves pilóta tovább növelte előnyét 12 pontra az egyéni ponttáblán. Sergio Perez odatette magát, behúzta a harmadik helyért járó pontokat sok-sok spanyolajkú rajongója előtt. A Red Bull így értékes pontokat gyűjtött pilótái révén. A Mercedes még mindig az első a konstruktőrök között, de előnye immár nem behozhatatlan. Másik pilótája, Valtteri Bottas csak hatodik lett, de ezt is egy utolsó perces előzéssel szerezte meg, miután Carlos Sainzt letolta a hetedik helyre.

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc ért célba negyedikként, Törökország után immár másodszor zsinórban. A monacói egy hellyel előzte meg a rivális McLarennel versenyző Daniel Ricciardót, aki nagyon otthon érezte magát Texasban. Az ausztrált nagy nyomás alá helyezte a verseny során az utána következő négy pilóta, Sainz, Bottas, Norris és Cunoda, de ő sikeresen tartotta magát előttük és végül Bottas előzését követően ilyen sorrendben is futottak be a célba. Sebastian Vettel zárja az első tizet az Aston Martinnal. Szép teljesítményt tett le az asztalra a német pilóta. Ismét láthattuk tőle nagyon szép megmozdulásokat.

A verseny legabszurdabb teljesítményét Fernando Alonso nyújtotta, bizarr csatákat vívott a spanyol az Alfa Romeo versenyzőivel. Előbb Kimi Raikkönennel, majd Antonio Giovinazzival akadt össze. Utóbbinál már büntették is. Választhatott, hogy visszaadja a nyert helyet, vagy öt másodperces büntetést kap. A kétszeres világbajnok végül az előbbit választotta, de mire visszavette a helyezést később, már az utánuk jövő három pilóta beérte a két kakaskodót. Később mindkét Alpine pilóta kiállt a versenyből. Előbb Esteban Ocont hívta ki csapata a 43. körben, majd nyolc körrel később a spanyol pilóta is kiállt, miután autójának hátsó szárnya meghibásodott.

Folytatás két hét múlva (2021. november 7.) nem messze Austintól, Mexikóban. 2020-ban a koronavírus járvány és az azt érintő utazási korlátozások miatt nem ment el Mexikóba sem a Forma-1-es cirkusz, de idén visszatérnek erre a magaslati pályára is. 2019-ben Lewis Hamilton vihette innen haza a győztes trófeát. Vajon összeszedi magát a következő két hétben, hogy visszavágjon Mexikóvárosban?

2021-es Forma-1-es USA Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:34:36.552
2. Lewis Hamilton Mercedes + 1.333
3. Sergio Perez Red Bull + 42.223
4. Charles Leclerc Ferrari + 52.246
5. Daniel Ricciardo McLaren + 1:16.854
6. Valtteri Bottas Mercedes + 1:20.128
7. Carlos Sainz Ferrari + 1:23.545
8. Lando Norris McLaren + 1:24.395
9. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
10. Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör
11. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
12. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
13. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
14. George Russell Williams + 1 kör
15. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
16. Mick Schumacher Haas + 2 kör
17. Nyikita Mazepin Haas + 2 kör
18. Fernando Alonso Alpine Nem ért célba
19. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba
20. Pierre Gasly AlphaTauri Nem ért célba

A világbajnokság állása az USA Nagydíj után
Pilóták:
1. Max Verstappen 287,5 pont
2. Lewis Hamilton 275,5 pont
3. Valtteri Bottas 185 pont
4. Sergio Perez 150 pont
5. Lando Norris 149 pont
6. Charles Leclerc 128 pont
7. Carlos Sainz 122,5 pont
8. Daniel Ricciardo 105 pont
9. Pierre Gasly 74 pont
10. Fernando Alonso 58 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 460,5 pont
2. Red Bull 437,5 pont
3. McLaren 254 pont
4. Ferrari 250,5 pont
5. Alpine 104 pont
6. AlphaTauri 94 pont
7. Aston Martin 62 pont
8. Williams 23 pont
9. Alfa Romeo 7 pont
10. Haas 0 pont