A hétvégi szingapúri verseny nyitja azt a sort, amely a 2011-es Forma-1-es szezont befejező hat Európán kívüli futamból áll. Ez lesz immáron a negyedik Szingapúri Forma-1-es Nagydíj a verseny 2008-as debütálása óta. Akkoriban is és még most is különlegesnek nevezhető volt ez az utcai verseny, hiszen haladva a kor elvárásaival, vagyis azzal, hogy az európai nézők a szokásos délután időben nézhessék meg a futamot, első ízben rendeztek lámpafényes futamot. Mind ezidáig ez az egyetlen verseny, amely teljesen sötétben zajlik.

A Szingapúri futam elég megterhelő a pilóták számára. Az esti kezdés mindjárt problémát okoz, hiszen emiatt nappal kell aludniuk a pilótáknak, hogy este tudjanak vezetni. A Marina Bay utcai pálya lévén nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb, mint ott. Fizikálisan is felkészültnek kell lenniük a pilótáknak, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz belőlük. A legnagyobb félelmet azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben, de hétvégére mindhárom napra esőzéseket jósolnak.

Három pilótának lesz különösen érdekes és fontos a hétvégi helyszín. Az eddigi szingapúri győzteseknek: azaz Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak, valamint annak a Sebastian Vettelnek, aki már a zsebében érezheti második világbajnoki címét, de még nem nyert ezen a pályán. Hármójuk közül Fernando Alonso a legkevésbé esélyes a hétvégi győzelemre, pedig ő nyerte meg az első Szingapúri Forma-1-es Nagydíjat (a Renault bundabotrány részeseként), s tavaly is ő állhatott fel a dobogó tetejére. Lewis Hamiltonnak már nagyobb esélye van ezen az utcai pályán, de a 2009-es győztes idén nem úgy remekel, ahogyan azt eltervezte. Belgium óta az egyéni ponttábla ötödik helyén tanyázik, messze lemaradva az első Vetteltől.

Nem nehéz megmondani, hogy kinek állhat a zászló Szingapúrban. Ez egy utcai pálya, s a karakterisztikáját követve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre, így ezen a pályán a Red Bull autók sikere várható. Tavaly még sikerült Alonsónak és a Ferrarinak kielőznie a vörös bika csapatát, és megszerezni Vettel és Webber orra előtt a győzelmet. Idén azonban mindenki Sebastian Vettel és a Red Bull győzelmét prognosztizálja.

A pálya és a verseny

A szingapúri pálya egy utcai pálya 23 kanyarral. Itt az óramutató járásával ellenkező irányba halad a verseny. Mivel sok az első és második sebességfokozatú kanyar, így az átlagsebesség csak 175 km/óra körül várható, amely Monacóhoz teszi hasonlatossá. Ebből kifolyólag maximális aerodinamikai tapadással haladnak majd az autók. A szervezők változtattak a pályán szinte minden évben, így változott néhány kanyar annak érdekében, hogy megkönnyítsék az előzést és helyenként újraaszfaltozták a pályát, hogy eltűntessék a bukkanók egy részét (amelyek idén is várhatóan nagy fejfájást okoznak majd). A biztonság érdekében a problémás tízes kanyart is lassabbra építették.

A 61-körös Szingapúri Nagydíj szeptember 25-én helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét (Európában 14 órakor). A pálya hossza: 5.073 km, a teljes versenytáv 309.316 km. A pályarekordot Kimi Raikkönen tartja 2008-ból. A finn pilóta ideje: ideje 1 perc 45,599 másodperc. 2010-ben Fernando Alonso (Ferrari) győzött Szingapúrban. A spanyol pilóta ideje 1:57:53.579 volt. A második és harmadik helyen a két Red Bull pilóta, Sebastian Vettel és Mark Webber ért célba.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!