A magyar rajongók által is könnyen megközelíthető helyszínre érkezik meg a Forma-1 a hétvégére, így a szurkolók a Magyar Nagydíj előtti felvezetésként ellátogathatnak Spielbergbe, az ultramodern Red Bull Ringre. 1970-ben rendeztek ezen a betoncsíkon először Forma-1-es futamot. Több mint egy évtizednyi kihagyást követően tért vissza 2014-ben a Forma-1 Ausztriába a pálya, és egyben a Red Bull tulajdonosa nyomására. Azóta is nagy sikernek örvend ez a futam az Alpok domborulatai között. A Red Bull csapata hazai pályájára érkezik meg, ahol szokás szerint nagyok az elvárások a pilótái felé. Főleg azután, hogy tavaly Max Verstappen megszerezte a győztes trófeát a spielbergi pályán. Azért az energiaitalos csapat öröme nem volt határtalan. Bár a fiatal holland elsőként ért célba, s ez nagy dicsőséget hozott a csapatnak, másik pilótája, az akkor szülinapos Daniel Ricciardo motormeghibásodás miatt kiesett a versenyből. A tavalyi siker hatására idén a szokásosnál is nagyobbak a várakozások, de ez sajnos sokszor a hatékonyság kárára megy.

https://twitter.com/redbullracing/status/1143491256246554627

Tavaly olyan történt meg Ausztriában, ami idén teljesen kizárt. A hétvége negatív szenzációját a Mercedes-pilóták hozták, akik nulláztak, miután mindketten kiestek. Lewis Hamilton autójának hidraulikájával volt gondja, pedig a brit jó úton haladt afelé, hogy Franciaország után alig egy héttel újra behúzza az első helyet. Nagy stratégiai hibát vétettek a csapatnál. Amikor ugyanis Valtteri Bottas kiesésekor életbe lépett a virtuális biztonsági autós fázis, nem hívták be a címvédő pilótát a bokszba kerékcserére, s emiatt a negyedik helyre esett vissza. Alig kilenc kör volt még hátra a futamból, amikor végül ő is leparkolta autóját a pálya szélén, és dicstelenül távozott a versenyből.

Az Osztrák Nagydíj versenynaptárba való visszatérése óta csak Mercedes-pilóta és Max Verstappen állhatott fel itt a dobogó legfelső fokára. Ez valószínűleg ebben az évben sem lesz másként látva, hogy a Mercedes az eddigi nyolc futamból nyolcat behúzott. A Mercedes 140 pontos előnnyel rendelkezik a konstruktőrök között a második helyen álló, gyengélkedő Ferrarival szemben. Lewis Hamilton pedig kiemelkedik a pilóták közül. A britnek 36 pontos előnye van az egyéni ponttáblán csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A legutolsó négy futamot zsinórban nyerte a címvédő világbajnok, s várhatóan a hétvégi futamon is ő állhat majd a dobogó tetején.

https://twitter.com/RenaultF1Team/status/1143549887205785601

Az osztrák pálya igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat. Kevés kanyar és egy sor egyenes nehezíti a megfelelő autóbeállítást. Rövid a pálya, ahol sokat kell fékezni, s ahol nagy az üzemanyag felhasználás. Ami az időjárást illeti, a hegyek közelsége miatt szinte bármi elképzelhető a hétvégére. Jelenleg még az egész hétvégére kitűnő időjárás várható nagy meleggel és sok napsütéssel.

A verseny és a pálya
Ez a versenypálya magasan fekszik, így az alacsony légnyomás másként terheli a motorokat, mint az eddigi versenyeken, s erre jól kell a csapatoknak reagálnia. A hegyes-dombos pályán három nagyon gyors egyenesen és gyors kanyarokon kell keresztülverekednie magát a mezőnynek 71 körön át. Az Osztrák Nagydíj június 30.-án 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,318 km, a teljes versenytáv 306,452 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2018-ból 1:06.957-es időeredménnyel. 2018-ban Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:21:56.024 volt. A második és harmadik helyet a két Ferrari-pilóta, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel szerezte meg.