A bakui futam szervezői nem bíztak semmit a véletlenre. Amellett, hogy a Forma-1-es autók néhol a monacói szűk utakat megközelítő terepen haladnak majd, a mezőny Baku történelmi helyeit is érinti, és több helyen 300 km/órás sebességet is megközelíthetnek a versenyautók. A versenyre látogatóknak nem adnak lehetőséget az unatkozásra sem. Pharrell Williams, Enrique Iglesias koncert és egy sor híresség teszi még vonzóbb célponttá ezt a helyszínt.

A pilóták többsége még Azerbajdzsánban sem volt, nemhogy a pályán, így tűkön ülve várják, hogy megszemlélhessék és kipróbálhassák az új pálya kihívásait. Fernando Alonso, mint a verseny hivatalos nagykövete, még márciusban bejárta a helyszínt és lelkesen nyilatkozott róla. Kérdés, a mezőny többi tagja miként fog vélekedni erről az új kihívásról.

„Nagy megtiszteltetés, hogy én lehetek az első Forma-1-es pilóta, aki ellátogathatott ebbe a csodálatos városba. Érkezésem óta nagy szeretet vesz körül. Nagyon lenyűgözött mindaz, amit ma láttam. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a Baku City Circuit az idei Forma-1-es versenynaptár egyik legemlékezetesebb pályája lesz. Ahogy ez a gyönyörű város, úgy a pálya is sikeresen ötvözte a korszerűséget a múlt emlékeivel. Ahogy a pálya elnyúlik az Öreg Város falaitól a háttérben a Lángtornyokkal, jól példázza mindezt! Ami a versenyt illeti, izgatottan várom, hogy kipróbálhassam a tudásomat ezen a technikás pályán, főként azokban a szűk, kacskaringós kanyarokban. Alig várom, hogy nyáron rajthoz álljak itt.” – nyilatkozta tavasszal izgatottan a McLaren spanyolja, aki a versenynaptár leggyorsabb pályájaként aposztrofálta a bakui utcai pályát.

Ami az időjárást illeti, a kanadainál kedvezőbb és sokkal nyáriasabb időjárás fogadja a mezőnyt Bakuban. A hétvégére várható napos idő és 30 fok körüli hőmérséklet a megszokott ilyenkor a csapatok számára.

A verseny és a pálya

Az új pályákra rendszerint szimulátorokkal és fedélzeti kamerák által készített videókkal készülnek fel a pilóták. A hétvégi pálya ezek alapján elég nehéznek ígérkezik. Sok a szűk rész, de sok a gyors egyenes is, amely gyorsabbá teszi Monacónál. A Pirelli a szuperlágy, a lágy és a közepes abroncsokat viszi el Bakuba.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!