“Sokáig tartott mire megkaparintottam a 100. győzelmemet. Abban sem voltam biztos, hogy ez egyszer elérkezik. A csapat nagyon jól időzített a végén. Nem akartam Landót elengedni. Hihetetlenül hálás vagyok a gyárban dolgozó férfiaknak és nőknek. Hűha, 100.” – szögezte le elégedetten a versenygyőztes brit.

Egy nagyon izgalmas és váratlan szombati időmérős edzést követte vasárnap az 53 körös futam. Mikor már azt gondolhattuk volna, hogy azon a pályán, ahol eddig csak Mercedes-pilótáknak termett babér, semmi izgalmas és egy sima Mercedes győzelem születik, az élet felülírta a dolgokat. Az igaz, hogy ismét Mercedes-siker született, de az csak az utolsó körökben leszakadó esőnek volt köszönhető. Hamilton időben bement kereket cserélni, miközben Lando Norris orosz rulettet játszott és az végül nem jött be neki. Bár a mclarenes tehetség átmeneti gumikért végül csak bement a bokszba, de a végén csak a hetedik hely jutott számára.

Már a szombatra szóló időjárás előrejelzések alapján várható volt, hogy az aznapi egy nem mindennapi kvalifikációs menet lesz a Forma-1-esek számára. A betétfutamok aznapi eseményeit törölték, s ahogy az várható volt, az időmérő edzést végül tiszta időben, de csúszós-vizes pályán teljesítette a mezőny. Sima menetnek látszott, de végül Lewis Hamilton kétszeresen is megtörte az autóját. Ennek köszönhetően született meg az érdekes rajtrács. Lando Norris kvalifikálta magát az élre, őt Carlos Sainz és George Russell követte. Utóbbi a legjobb rajtpozíciót szerezte meg, állítólag itt a harmadik helyről szélárnyékot véve lehetett a legjobban elstartolni.

Azután, hogy Monzában a McLaren kettős győzelmet ünnepelhetett, senki nem gondolta volna, hogy ez a győzelmi hullám folytatódhat két hét múlva Szocsiban is. Ha nem szakad le az ég a verseny végén, akkor Norris Forma-1-es pályafutása első győzelmét szerzi. Így viszont a verseny és az időjárás fordulatossága folytán nem szakadt meg a Mercedes győzelmi sorozata Szocsiban. Még egy lehetősége van a brackley csapatnak arra, hogy a status quo fennmaradjon, ugyanis 2023-ban Szocsi helyett Szent Péterváron rendezik meg az Orosz Forma-1-es Nagydíjat.

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Mercedes hétszeres világbajnoka végül megszerezze 100. Forma-1-es győzelmét és nagyon hosszú idő kell Lando Norris első Forma-1-es győzelméhez is. Igazából kettejük között az volt a különbség, hogy Hamilton hallgatott csapatára és ha nem is azonnal, de bement a bokszba kerékcserére. Lando Norris viszont nem akarta kiengedni a kezei közül a már-már sajátjának érzett Orosz Nagydíj győzelmét és nem hallgatott csapatára. Ez lett a veszte.

Az első tízben célba érő pilóták nagy részének személye is meglepetés. Daniel Ricciardo csillapíthatja a McLaren bánatát az általa behúzott negyedik hellyel. Ő konstans módon a mezőny elején versenyzett és ott is végzett. Valtteri Bottast mindenki leírta, mikor kiderült, hogy motorcserét hajtanak végre az autójában, ezért csak a 17. helyről rajtol. A finn pilóta végül ötödik lett. Őt a végig kiegyensúlyozottan versenyző Fernando Alonso követte hatodikként. Lando Norris még időben meg tudta előzni a koronavírusból felgyógyult Kimi Raikkönent a verseny végén, így utóbbi a nyolcadik helyre kormányozta célba az Alfa Romeót. Sergio Perez és George Russell zárja az első tizet. Russell így ismét egy pontot hozott a Williams konyhájára.

Folytatás két hét múlva a Forma-1-es versenynaptárba tavaly visszakerült Török Nagydíjjal (2021. október 10.) Ezt a futamot eredetileg júniusban rendezték volna meg, de a koronavírus helyzet miatt későbbre halasztották, így kapta meg a Japán Nagydíj helyét, amit a rosszabbodó koronavírus helyzet miatt végleg töröltek az idei versenynaptárból. Tavaly ez a futam hozta a legtöbb váratlan fordulatot. Vajon felül lehet múlni az Orosz Nagydíjat?

2021-es Forma-1-es Orosz Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:30:41.001
2. Max Verstappen Red Bull + 53.271
3. Carlos Sainz Ferrari + 1:02.475
4. Daniel Ricciardo McLaren + 1:05.607
5. Valtteri Bottas Mercedes + 1:07.533
6. Fernando Alonso Alpine + 1:21.321
7. Lando Norris McLaren + 1:27.224
8. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1:28.955
9. Sergio Perez Red Bull + 1:30.076
10. George Russell Williams + 1:40.551
11. Lance Stroll Aston Martin + 1:46.198
12. Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör
13. Pierre Gasly AlphaTauri + 1 kör
14. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
15. Charles Leclerc Ferrari + 1 kör
16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
17. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
18. Nyikita Mazepin Haas + 2 kör
19. Nicholas Latifi Williams Nem ért célba
20. Mick Schumacher Haas Nem ért célba

A világbajnokság állása az Orosz Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 246,5 pont
2. Max Verstappen 244,5 pont
3. Valtteri Bottas 151 pont
4. Lando Norris 139 pont
5. Sergio Perez 120 pont
6. Carlos Sainz 112,5 pont
6. Charles Leclerc 104 pont
8. Daniel Ricciardo 95 pont
9. Pierre Gasly 66 pont
10. Fernando Alonso 58 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 397,5 pont
2. Red Bull 364,5 pont
3. McLaren 234 pont
4. Ferrari 216,5 pont
5. Alpine 103 pont
6. AlphaTauri 84 pont
7. Aston Martin 59 pont
8. Williams 23 pont
9. Alfa Romeo 7 pont
10. Haas 0 pont