Räikkönen jó úton halad afelé, hogy végre megszerezze szezonbeli első győzelmét, hiszen Hockenheimben harmadik lett, most második, s ha a nyári szünet után is hozza formáját, akkor a Belga Nagydíjon első is lehet. Az ottani változékony-esős időjárási körülmények azonban nem éppen fekszenek a Lotusnak, amely ismét visszaszerezte bronzérmes helyét a konstruktőrök között azzal, hogy a McLarennel együtt feljebb ugrottak, a Ferrarit pedig a negyedik helyre delegálták. A finn pilóta bizonyára mindent megtesz a győzelem érdekében, ami már nagyon érik számára.

Érdemes szót ejteni Romain Grosjean teljesítményéről, akinek úgy tűnik jót tett a házasság (felesége a francia TF1 riportere, Marion Jolles), mert a hétvégén megtáltosodott. Forma-1-es szakértők véleménye szerint jó úton halad a fiatal francia pilóta, hogy mihamarabb Forma-1-es világbajnok váljék belőle. A magyar futam nem hazudtolta meg önmagát, hiszen az előzések többsége a bokszutcában zajlott. Lewis Hamilton szinte végig vezette a versenyt, s a Lotusok a nyomában köröztek. A Lotusok azonban bármilyen jól is mentek a hétvégén, semmit nem tudtak tenni annak érdekében, hogy megelőzzék Hamilton ezüst nyilát. A negyedik helyen az egész hétvégén hullámzó teljesítményt nyújtó Red Bullal versenyző Sebastian Vettel lett. Őt, a világbajnokságban még mindig vezető Fernando Alonso követi az ötödik helyen. Egy ideig úgy tűnt, hogy helyét erősen veszélyezteti a 11. helyről rajtoló Mark Webber. Az ausztrál pilóta a rajtnál kilőtt és az első kör végére már hetedik volt. A második bokszbeállások során Alonso elé került, de aztán a harmadik bokszbeállás nem jött ki jól számára és végül nyolcadik lett.

A Hungaroringen szebb napokat is látott Jenson Button lett a hatodik, neki sem jött be a három bokszbeállás, hiszen a második beállás után Senna mögé szorult. Harmadjára már a brazil elé ugrott, s elkezdte Alonsót üldözni, de végül nem érte utol. Bruno Sennának és a Williamsnek nagyon feküdt ez a pálya. A fiatal tehetség maga mögött tartotta Webbert és pályafutása egyik legszebb vezetésével a hetedik helyet szerezte meg. Csapattársa, Pastor Maldonado megint adott okot arra, hogy beszéljenek róla. Paul di Restával való kis előzési incidense miatt bokszutca áthajtásos büntetést kapott, s végül a 13. lett. Felipe Massa ismét nem volt csúcsformában, borzalmas rajtját követően csak a kilencedik helyre kormányozta célba autóját. Nem csoda, hogy felvetődött a Hungaroringen, hogy esetleg az egyre jobban versenyző Kimi Räikkönen lehetne a brazil cseréje a Ferrarinál. A finn pilóta így visszatérhetne az ágaskodó lóhoz a 2013-as szezonra. Nico Rosberg zárja az első tizet a Mercedes-szel.

Míg a német futam legnagyobb vesztese a most győzedelmeskedő Lewis Hamilton volt, addig most a német Michael Schumachernek nem állt a zászló. A rajtnál egy félreértés miatt leállította a motorját, s a mezőny mögül kellett a bokszutcából elrajtolnia. Majd később bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel túl gyorsan hajtott a bokszutcában. Kilenc körrel később kiesett a versenyből. Legközelebb talán több szerencséje lesz a szebb napokat is látott veterán pilótának.

Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton McLaren 1:41:05.503 2. Kimi Räikkönen Lotus + 1.032 3. Romain Grosjean Lotus + 10.518 4. Sebastian Vettel Red Bull + 11.614 5. Fernando Alonso Ferrari + 26.653 6. Jenson Button McLaren + 30.243 7. Bruno Senna Williams + 33.899 8. Mark Webber Red Bull + 34.458 9. Felipe Massa Ferrari + 38.350 10. Nico Rosberg Mercedes + 51.234 11. Nico Hülkenberg Force India + 57.283 12. Paul di Resta Force India + 1:02.877 13. Pastor Maldonado Williams + 1:03.606 14. Sergio Perez Sauber + 1:04.494 15. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1 kör 16. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 1 kör 17. Heikki Kovalainen Caterham + 1 kör 18. Kamui Kobajasi Sauber + 2 kör 19. Vitalij Petrov Caterham + 2 kör 20. Charles Pic Marussia + 2 kör 21. Timo Glock Marussia + 3 kör 22. Pedro de la Rosa HRT + 3 kör 23. Narain Karthikeyan HRT Nem ért célba 24. Michael Schumacher Mercedes Nem ért célba Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel, 1:24.136

A Forma-1-es mezőny a Magyar Nagydíj után kiveszi éves rendes nyári szabadságát. Legközelebb egy hónap múlva, 2012. szeptember 2.-án a Belga Nagydíjon állnak ismét csatasorba a csapatok.

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után

Pilóták: 1. Fernando Alonso Ferrari 164 pont 2. Mark Webber Red Bull 124 pont 3. Sebastian Vettel Red Bull 122 pont 4. Lewis Hamilton McLaren 117 pont 5. Kimi Räikkönen Lotus 116 pont 6. Nico Rosberg Mercedes 77 pont 7. Jenson Button McLaren 76 pont 8. Romain Grosjean Lotus 76 pont 9. Sergio Perez Sauber 47 pont 10. Kamui Kobajasi Sauber 33 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 246 pont 2. McLaren 193 pont 3. Lotus 192 pont 4. Ferrari 189 pont 5. Mercedes 106 pont 6. Sauber 80 pont 7. Williams 53 pont 8. Force India 46 pont 9. Toro Rosso 6 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!