Nagyon izgalmasra sikeredett az Osztrák Nagydíj, de ezúttal nem az ingatag időjárási körülmények keverték meg a lapokat. Nico Rosberg a bokszbeállások során kielőzte csapattársát, s sokáig úgy tűnt, hogy Baku után ismét ő érhet be elsőként a célba. De nem így történt. A verseny végén Lewis Hamilton felzárkózott csapattársára, s az utolsó körben Rosberg hibázását követően a brit előzésbe kezdett, s a két Mercedes összeért. Rosberg próbálta Hamiltont a pálya szélére kitolni, autójának első szárnyából azonban egy darab letört és beszorult az autó alá. Ekkor Hamilton simán az élre állt, miközben a német próbált becsoszogni a célba szikrázó autója volánja mögött.

Eközben Verstappen és Raikkönen is kielőzte az egyéni ponttábla éllovasát, de a negyedik helyet így is sikerült elcsípnie. Bár később vizsgálták Rosberget balesetokozás és veszélyeztetés miatt, de a negyedik helyért járó pontok később nagyon is sokat érhetnek majd a világbajnoki címért folyó küzdelemben. Egy valamirevaló pilóta nem állt volna ki a verseny utolsó körében, s Rosberg sem így tett. Későbbi nyilatkozatában Hamiltont okolta a balesetért, s elmondta, hogy nagyon pipa, s hihetetlen az, amit Hamilton tett. Hiába, a világbajnoki címért folyó harc egyre ádázabb, pedig a szezon több mint fele még hátravan.

Hamilton érthető módon kirobbanó örömmel fogadta győzelmét, de a dobogós nyilatkozatok során nyilvánvalóvá vált, hogy a lelátó többségében osztrák-német közönsége nem érzett hasonlóan. Nemtetszésüknek adtak hangot, hogy nem az addig vezető Rosberg ért célba elsőként.
„Hibázott az első kanyarban és megragadtam a lehetőséget, hogy kívülről megkerüljem a második kanyarban. Sok helyet hagytam kívül és úgy hiszem felnézett és nekem jött.” – nyilatkozta Hamilton.

Daniel Ricciardo bár a hétvégén ünnepelte születésnapját nem nagyon érezheti boldognak magát manapság. Mióta Max Verstappen megérkezett a csapathoz nem az ausztrál pilóta szája íze szerint alakulnak a dolgok. A fiatal holland titán már kétszer is dobogóra tudott állni, egyszer egy győzelemmel, miközben vele kevésbé jó dolgok történnek. Ezúttal sem volt ez másként. Kénytelen volt bemenni a bokszba a verseny vége felé és emiatt végül csak az ötödik helyre tudta célba kormányozni autóját. Jenson Button hatalmas meglepetést okozott a versenyhétvége során. A McLaren britje a harmadik helyről rajtolhatott el, s jó rajtolásának köszönhetően még a második helyen is autózott a verseny elején. Végül a hatodik helyre volt elegendő erőfeszítése, de még így is ez a legtöbb, amit ennél a csapatnál eddig elért.

Az abroncsok nehezen viselték a spielbergi pálya megpróbáltatásait. Hamilton még megúszta defekt nélkül, de Sebastian Vettel nem. A 27. körben, a célegyenesben autójának jobb hátsó kereke cafatokra szakadt. Ekkor különböző bokszstratégiáikat vetettek be a csapatok. Ennek köszönhető Romain Grosjean hetedik helye is. A francia pilóta az Orosz Nagydíj óta nem szerzett pontokat a Haasnak. Őt Carlos Sainz, Valtteri Bottas és Pascal Wehrlein követi az első tízben. Bottas és Massa szereplése kiábrándító. A Mercedes motor hajtotta Williams-ektől többet vártunk volna ezen a pályán. A Force India sem lehet elégedett a hétvégi teljesítményével. Nico Hülkenberg a második helyről rajtolva nem tudott pontszerző helyre célbaérni. Sergio Perez alatt közben nagyon jó versenyzést követően megadta magát a technika. A Manor ennek köszönhetően szerezte meg szezonbeli első pontját Wehrlein tizedik helyezését követően. 2010 óta ez a második alkalom, hogy pontokat szerzett a csapat.

2016-os Osztrák Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton Mercedes 1:27:38.107 2. Max Verstappen Red Bull + 5.719 3. Kimi Raikkönen Ferrari + 6.024 4. Nico Rosberg Mercedes + 16.710 5. Daniel Ricciardo Red Bull + 30.981 6. Jenson Button McLaren + 37.706 7. Romain Grosjean Haas + 44.668 8. Carlos Sainz Toro Rosso + 47.400 9. Valtteri Bottas Williams + 1 kör 10. Pascal Wehrlein Manor + 1 kör 11. Esteban Gutierrez Haas + 1 kör 12. Jolyon Palmer Renault + 1 kör 13. Felipe Nasr Sauber + 1 kör 14. Kevin Magnussen Renault + 1 kör 15. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör 16. Rio Haryanto Manor + 1 kör 17. Sergio Perez Force India + 2 kör 19. Fernando Alonso McLaren + 7 kör 20. Nico Hülkenberg Force India + 7 kör 21. Felipe Massa Williams + 8 kör 22. Sebastian Vettel Ferrari Nem ért célba 23. Danyiil Kvjat Toro Rosso Nem ért célba Leggyorsabb köridő: Lewis Hamilton (Mercedes), 1 perc 08.411 másodperc (67. kör)

A Forma-1-es mezőny nem pihenhet, a hétvégén (2016. július 10.) már Silverstone-ban állnak rajthoz a pilóták. 2015-ben Lewis Hamilton nyerte meg a meglepetésekkel és zivatarokkal tűzdelt Brit Nagydíjat. A brit pilóta duplázását hazai pályán az időjárásváltozás és az arra való rendkívül jól időzített reagálás segítette. Eközben a fantasztikus rajtot vevő Williams pilótáknak nem jutott babér. Nico Rosberg állhatott a dobogó második fokára, őt pedig a bronzérmes helyet ezüsttálcán kapó Sebastian Vettel követte.

A világbajnokság eredménye az Osztrák Nagydíj után

Pilóták: 1. Nico Rosberg 153 pont 2. Lewis Hamilton 142 pont 3. Sebastian Vettel 96 pont 4. Kimi Raikkönen 96 pont 5. Daniel Ricciardo 88 pont 6. Max Verstappen 72 pont 7. Valtteri Bottas 54 pont 8. Sergio Perez 39 pont 9. Felipe Massa 38 pont 10. Romain Grosjean 28 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 295 pont 2. Ferrari 192 pont 3. Red Bull 168 pont 4. Williams 92 pont 5. Force India 59 pont 6. Toro Rosso 36 pont 7. McLaren 32 pont 8. Haas 28 pont 9. Renault 6 pont 10. Manor 1 pont

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!