Nem nehéz kitalálni mi áll e döntés hátterében. A Red Bullnál nagyon nem vették jó néven a fiatal orosz legutóbbi mélyrepülését és többszöri valós vagy vélt „támadását” Sebastian Vettellel szemben. Lám-lám, bár már a Ferrarinál versenyez, Vettelre még mindig nagyon jó szívvel gondolhatnak régi csapatánál, hiszen őmiatta fokozták le Kvjatot. Ráadásul a büntetés nem kicsi, ugyanis nem csak egy-két verseny erejéig tart, hanem az egész szezonban. S még az is benne van a pakliban, hogy Verstappen olyan jól szerepel, hogy a fiatal orosz már vissza sem térhet csapatához.
„A következő lépés a viszonylag rövid Forma-1-es pályafutásom során egy csodálatos lehetőség. Szeretnék köszönetet mondani a Red Bull Racingnek és Dr. Helmut Markónak a belém vetett bizalomért. Ez jó alkalom lesz arra, hogy egy olyan élvonalbeli csapatban fejlődhessek tovább, mint a Red Bull. Már nagyon várom azt is, hogy egy olyan tapasztalt és már bizonyított csapattárssal dolgozzak együtt, mint Daniel Ricciardo.” – nyilatkozta lelkesen Verstappen.

Forma-1-es berkekben sokan meglepődtek, de amint a szakértők egy kicsit mélyebbre tekintettek, a döntés mögött egyéb tényezőket is látni véltek. Senki nem tudja milyen megállapodást kötött Verstappen a Toro Rossóval, de ezek után vélhető, hogy 2017-től biztosan a Red Bullhoz szerződött volna. Ráadásul Helmut Markko attól is félt, hogy a nagyon jól teljesítő tehetségre esetleg lecsap a Ferrari. Gyorsan kellett tehát lépni, s ez jó alkalom volt arra, hogy a féltett kincset feljebb léptessék a fiókcsapatból az élcsapatba. Kvjat a legintelligensebb pilóták egyike, ha okos ezt a számára kedvezőtlen döntést az előnyére fordítja, összeszedi magát, fokuszál, s bebizonyítja, hogy nem véletlenül esett rá annak idején a választás a Red Bullnál. Eközben Verstappen megküzdhet a Red Bull sokszor túlzó elvárásaival. Egyik fiatalnak sem lesz könnyű dolga a szezon hátralévő részében.

A Circuit de Catalunya az első olyan pálya idén, ahol a kisebb és a nagyobb csapatok is a szezon első nagyobb és fontosabb változtatásait bevetik. A versenyen és az azt követő tesztelésen is lesz alkalmuk kipróbálni ezeket. A Renault az Orosz Nagydíjon első pontjait szerezte, így jó kedvvel érkezett meg Spanyolországba. A csapat, megannyi más istállóval együtt, a fejlesztési programját ezen a pályán kezdi meg. Mivel itt mindenki közel van a főhadiszállásához, könnyebb az alkatrészek pótlása és az európai futamok során a csapatok könnyebben tudnak reagálni a különféle változtatási kényszerekre.
A Spanyol Nagydíjat követően a csapatok tehát két napra maradnak Barcelonában, hogy teszteljék újításaikat. A Sauber viszont biztosan ki fogja hagyni ezt a tesztelést, mivel elmondásuk szerint nincs olyan újdonságuk, amit tesztelni kellene, s fiatal tesztpilótájuk sincsen. A szabályzat értelmében ugyanis a négy szezon közbeni tesztnap felében fiatal pilótáknak kell lehetőséget biztosítania a csapatoknak. A második kétnapos szezon közbeni tesztelésre a Brit Nagydíjat követően kerül majd sor.
 
Hazatérés…
 
A hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínét, a barcelonai pályát nagyon jól ismerik a csapatok. A többi európai helyszínhez képest viszonylag enyhébb időjárása miatt mindig is sokat használták a csapatok tesztelésre. Idén télen a Pirelli franciaországi vizes tesztjét leszámítva csak a Katalán főváros pályáján teszteltek a csapatok. Olyan, mintha második otthonukba térnének vissza. Bár sokan úgy tartják, hogy a szezon igazán az európai versenyek sorával veszi kezdetét, az már most is látszik, hogy az erőviszonyok tekintetében nem sok változás történt a tavalyi évhez képest. A szezon első négy versenyét követően egyértelműen látszik a Mercedes és azon belül is Nico Rosberg fölénye. Érdekes, hogy tavaly ilyenkor ugyanezt Lewis Hamiltonról mondhattuk el. A címvédő világbajnok azonban idén tetemes lemaradással áll az egyéni ponttábla második helyén német csapattársához képest. A Ferrari továbbra sem tudta megmutatni potenciálját. Pilótái felváltva estek áldozatul hol a technikának, hol a versenyzőtársaknak, vagy éppen saját hibázásuknak.
 
A verseny és a pálya
 
Ez a versenypálya igazán próbára teszi az autók aerodinamikáját, hiszen gyors és lassú kanyarkombinációkkal van tele. A hosszú célegyenes után erősen kell fékezni az első kanyarba menet, s ez azon kevés lehetőségek egyike, ahol előzni lehet a pályán. Hétvégére ezúttal is napos időt jósolnak az időjósok, így a szokásos változékonysággal most valószínűleg nem kell számolnia a csapatoknak.

A 66-körös Spanyol Nagydíj május 15.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,655 km, a teljes versenytáv 307,104 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2008-ból, ideje 1 perc 21,670 másodperc. 2015-ben Nico Rosberg révén Mercedes-siker született Spanyolországban. A német pilóta ideje 1:41:12.555 volt. A második helyen Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba. A bronzérmes hely Sebastian Vettelé (Ferrari) lett.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!