Egész pontosan az Alagút, a Clark Ádám tér, a Lánc-híd és a Roosevelt tér útvonal birtokbavételével tették próbára a pilóták maguk és gépeik tudását.

A Safety car felvonulása után Szujó Zoltán tett egy kört a hangautón, hogy utána jól kifulladva érkezzen meg a Sláger Rádió teraszára, mely az Alagút tetején foglalt helyet. Az eseményt így gyakorlatilag premier plánban kísérte figyelemmel Zoltán és Boros Lajos. Bochi ezúttal nem volt jelen, hisz ő Besenyei Péter gépéből szemlélte az eseményeket, olykor fejjel lefelé.

A nagyszabású utcai rendezvényen a Red Bull Racing és a Toro Rosso volánjánál ülve Mark Webber illetve Vitantonio Liuzzi a régi versenyautóba visszaülő Gerhard Berger kíséretében hajtott át a Lánchídon.

A Formula-1-es autók mellett a Dakar-rali budapesti rajtjáért zajló kampány jegyében néhány terepralis is átkelt a Duna felett. A legrutinosabb magyar dakaros, Szalay Balázs mellett Palik László is autóba ült, a motorosokat pedig a kétszeres Dakar-rali győztes Cyrill Despres és a magyar Varga Ákos képviselte, de a kamionok sem maradhattak el.

Besenyei Péter lélegzetelállító légi bemutatója feledtette azt a csalódottságot, amely a megváltozott program miatt alakult ki egy pár emberben, hisz a Polgári Légügyi Hatóság szinte az utolsó percben vizsgálta felül Péter repülési engedélyét az Alagútra vonatkozóan és vonta vissza azt. A hatóság álláspontja is érthető, hisz senki nem szívesen kockáztatna még egy olyan tragikus esemény kialakulását, mint amilyen a tavaly augusztus 20-i volt, amikor is a meteorológiai előrejelzéseket nem vették figyelembe. Ezúttal olyan turbulenciákra hívták fel a figyelmet, ami bár minimálisan, de veszélyeztette volna az esemény biztonságos lemenetelét.