A szezon második fele a múlt hétvégén, Belgiumban elkezdődött, s most már nem lesz pihenés. A november végi szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjig ezzel együtt még nyolc futam van hátra. Két nagyon kedvelt és nagy hagyományú versennyel kezdtek a Forma-1-esek a nyári szünetet követően. Spa és Monza mindenki kedvence. Ezúttal azonban nem dőlhettek hátra a csapatok és Spában a verseny után azonnal összepakoltak és útnak indultak az olasz pálya felé, ahol a hétvégén már rajthoz is állnak. Érdekes a helyzet Monzával kapcsolatban. Ez a Ferrari hazai pályája, mégis a Mercedes sikert sikerre halmozott az elmúlt években az olasz aszfaltcsíkon. Ez a nagyon gyors versenypálya ugyanis nagyon is fekszik a Mercedes autóknak és pilótáknak. Nem is akármennyire. Tavaly is kettős győzelmet könyvelhetett el a brackley-i istálló. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas taroltak, míg Sebastian Vettel csak a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nem hiába, rég volt már 2010, amikor is Fernando Alonso a Ferrari-szentélyben megszerzett győzelmével belopta magát az olaszok szívébe.

A hűvösebb belgiumi időjárást várhatóan melegebb követi majd Olaszországban, bár egyelőre még záporokat-zivatarokat is jósolnak az időjósok Monza környékére a hétvégére. Tavaly egy maratoni esős időmérőt verőfényes napsütésben tartott verseny követte. Mostanság inkább esőben mennek jobban a Mercedes pilótái, a Ferrariknak pedig a száraz pálya kedvező, ezért egyáltalán nem mindegy milyen idő várja a taljánoknál a csapatokat. Míg Spában Max Verstappen holland rajongói borították narancsba a lelátókat, addig itt az olaszok várhatók nagy számban, akik a Ferrari-sikerére kíváncsiak, no meg persze a bejelentésre Kimi Raikkönen szerződésének hosszabbításáról. Bármi is történik a futamon, ezzel a hírrel biztosan bejutnak a vörösök az újságokba. Sebastian Vettelnek szüksége van a győzelmekre. Bár faragott hátrányából az egyéni ponttáblán Lewis Hamiltonhoz képest, de még mindig 17 pontos a lemaradása. Érdemes lesz a hétvégén odafigyelni az új-régi csapat, a Racing Point Force India pilótáira is. Sergio Perez és Esteban Ocon Belgiumban is értékes pontokat gyűjtött a csapatnak, s Monzában is hasonlóan jó eredmény várható. 2017-ben Olaszországban pontszerző helyen ért célba mindkét pilóta, Ocon hatodik, Perez kilencedik lett. A Pirelli az idei évben is a közepes, a lágy és a szuperlágy abroncsokat viszi el Olaszországba.

https://twitter.com/F1/status/1034363813213040640

A verseny és a pálya
A monzai pálya klasszikus, gyors pályának számít olyan hosszú egyenesekkel, amelyeket egyedül a régi hockenheimi pályán láthattunk. A pálya négy pontján a pilóták nagyjából 330 km/órás sebességgel hajtanak és a kör háromnegyedében teljes gázzal haladnak. Ezen a gyors pályán az átlagsebesség megközelíti a 250 km/órát. Ez jelentősebb több, mint a többi versenypályán, ezért sehol nem látott alacsony tapadással köröznek az autók. Monacóhoz hasonlóan erre a pályára is specifikus aerodinamikai elemekkel készülnek a csapatok, csak épp teljesen másokkal, mint a lassú Monacóra. Monzában az erős motorral rendelkező autók lesznek fölényben. Emellett fontos szerep jut a fékeknek is, hiszen a száguldó autóknak kicsi a tapadása a kanyarok előtt. Ilyenkor nagyon felforrósodnak a fékek, de a hosszú egyenesekben ismét könnyen lehűlnek.

https://twitter.com/F1/status/1034510677212360704

Az 53-körös Olasz Nagydíj szeptember 2-án helyi idő szerint 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.793 km, a teljes versenytáv 306.720 km. A pályarekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből. Ideje 1 perc 21.046 másodperc. 2017-ben Lewis Hamilton (Mercedes) állhatott fel az olasz dobogó legfelső fokára. A brit pilóta ideje 1:15:32.312 volt. A második helyezett Valtteri Bottas (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.