“Már egy ideje nem álltam itt, de ez most nagyon jó érzés. Ami engem illet, ez volt életem egyik legjobb versenye. Egy kis megcsúszástól eltekintve mindent az irányításom alatt tartottam. Az autó minden körülmények között jól ment, nagyon magabiztos voltam benne. Örülök, hogy végre összeállt minden számomra. Nagyszerű volt.” – szögezte le a Mercedes finnje, aki megtáltosodott mióta lekerült róla a teher és aláírt az Alfa Romeóhoz a jövő szezontól kezdve. Lazább lett, kicsit le is nyugodott és ez lehet az oka annak is, hogy azt érezhetjük végre ő is megérkezett a világbajnokságba. Viszont elég későn. Az egyéni világbajnoki cím sorsába már nem szólhat bele. Az Lewis Hamilton és Max Verstappen között fog eldőlni.

Lewis Hamilton bár megszerezte a rajtelsőséget szombaton, mégis csak a 11. helyről rajtolhatott el vasárnap, mivel a motorjának egy részét kicserélték. A brit pilóta emiatt csak az ötödik helyen tudott célba érni Charles Leclerc mögött. Hamilton elégedetlen volt amiatt, hogy a verseny vége előtt nyolc körrel behívták a bokszba kerékcserére, anélkül dobogós helyezést szerezhetett volna. A csapat viszont nem akart kockáztatni a már nagyon elhasználódott kerekei miatt.

A Ferrari motorfejlesztése megmutatta, hogy nagyon jó húzás volt a maranellóiak részéről. Leclerc negyedik helyezést szerzett, Carlos Sainz a rajtrács végéről rajtolt, mivel neki most cserélték ki a motorját, s még így is a nyolcadik helyre vitte célba a piros betontorpedót. Nem hiába kapta meg Forma-1-es pályafutása során először “A Nap Versenyzője” címet a Forma-1-es szavazáson a rajongóktól.

2020-ban nagyon csúszós volt a törökországi pálya, most viszont bár ismét esős időben versenyzett a mezőny, a pálya sokkal jobban tapadt, mint várták, s ez a gumiválasztást is megkavarta. Közepes abroncsokon ment a mezőny, s a legtöbb pilótának szinte simára kopott az abroncsa az egyre száradó pályán. Kivárásra játszottak a csapatok, s igyekezett mindenki minél később kereket cserélni. Esteban Ocon egyáltalán nem cserélt kereket, így a francia bokszbeállás nélkül a tizedik, pontszerző helyre vitte célba az Alpine-t.

A hatodik helyen Pierre Gasly ért célba az AlphaTaurival. A mclarenes pilótáknak most nem ment olyan jól. Bár még mindig előnyben van a McLaren a Ferrarival szemben a konstruktőri ponttáblán, de azért vigyáznia kell, mert még sok verseny van hátra, s az olaszok ilyen teljesítménnyel simán lekörözik a brit csapatot. Lando Norris bejutott az első tízbe. A fiatal brit hetedik lett, miközben Daniel Ricciardo csak a 13. helyre tudta célba gurítani autóját. Lance Stroll (Aston Martin) és Esteban Ocon zárja az első tízet.

https://twitter.com/F1/status/1447209806033342475

Folytatás két hét múlva (2021. október 24.) a tengerentúlon, a texasi Austinban. 2020-ban a koronavírus járvány és az azt érintő utazási korlátozások miatt nem ment el az USA-ba a Forma-1-es cirkusz, de idén visszatérnek a nagyon fontos amerikai piacra. Ez Lewis Hamilton egyik kedvenc pályája. Vajon visszaveszi ott az első helyet vagy Max Verstappen tovább növeli előnyét?

2021-es Forma-1-es Török Nagydíj eredménye
1. Valtteri Bottas Mercedes 1:31:04.103
2. Max Verstappen Red Bull + 14.584
3. Sergio Perez Red Bull + 33.471
4. Charles Leclerc Ferrari + 37.814
5. Lewis Hamilton Mercedes + 41.812
6. Pierre Gasly AlphaTauri + 44.292
7. Lando Norris McLaren + 47.213
8. Carlos Sainz Ferrari + 51.526
9. Lance Stroll Aston Martin + 1:22.018
10. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
11. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
12. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
13. Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör
14. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
15. George Russell Williams + 1 kör
16. Fernando Alonso Alpine + 1 kör
17. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
18. Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör
19. Mick Schumacher Haas + 2 kör
20. Nyikita Mazepin Haas + 2 kör

A világbajnokság állása a Török Nagydíj után
Pilóták:
1. Max Verstappen 262,5 pont
2. Lewis Hamilton 256,5 pont
3. Valtteri Bottas 177 pont
4. Lando Norris 145 pont
5. Sergio Perez 135 pont
6. Carlos Sainz 116,5 pont
6. Charles Leclerc 116 pont
8. Daniel Ricciardo 95 pont
9. Pierre Gasly 74 pont
10. Fernando Alonso 58 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 433,5 pont
2. Red Bull 397,5 pont
3. McLaren 240 pont
4. Ferrari 232,5 pont
5. Alpine 104 pont
6. AlphaTauri 92 pont
7. Aston Martin 61 pont
8. Williams 23 pont
9. Alfa Romeo 7 pont
10. Haas 0 pont