A Formula-1-es csapatokkal az Indianapolisban történtek miatt vitába keveredett Max Mosley belátta, nincs értelme a harcnak. Szerdán sajtóközleményben tudatta, hogy visszavonja a nagy dérrel-dúrral beharangozott új, 2008-as szabályokat, csütörtöki, Ron Dennisszel és Christian Hornerrel folytatott megbeszélése után pedig világgá kürtölte, hogy a szövetség felmenti majd az indianapolisi botrány kapcsán két vádpontban bűnösnek talált michelines csapatokat.

Mosley Mosley

Mosley eredetileg azért találkozott (volna) a McLaren és a Red Bull főnökével, hogy közösen megvitassák, milyen új technikai fejlesztések tehetik izgalmasabbá a Formula-1-et. Minden bizonnyal esett szó erről is, de a megbeszélés fontos napirendi pontja volt az Amerikai GP-n történtek megvitatása. Horner ez ügyben a Red Bullt, Dennis pedig a sajátján kívül további öt együttest képviselt, teljes sikerrel.

Mindkét szakember új érveket hozott fel amellett, hogy a michelineseknek nem volt más választása, mint a visszalépés, a francia gumigyár abroncsai ugyanis nem voltak megfelelőek az oválkanyarra. A Michelin gyakorlatilag megtiltotta partnereinek a versenyzést, az FIA-nek viszont nem állt módjában, hogy az utolsó pillanatban megváltoztassa a pálya vonalvezetését.

“A szenátus az új bizonyítékok ismeretében arra jutott, hogy a csapatok megbüntetése nem szolgálná a sportág érdekeit” – áll az FIA közleményében. A szövetség – kizárólag a béke érdekében – megváltoztatott álláspontja szerint nincs megalapozott indoka a büntetésnek. A június 29-én született elmarasztaló ítéletet ez a közlemény nem teszi semmissé, ám ez csak idő kérdése. “A szenátus javasolni fogja a motorsport Világtanácsnak, hogy annulálja a múlt hónapban született határozatot” – fejeződik be a közlemény.