A címvédő világbajnok úgy gondolja, hogy mind ő, mind Alonso megérdemli a 2012-es Forma-1-es világbajnoki címet. A Ferrarinak nem jósoltak szép jövőt a szezon eleji tesztek alapján, a spanyol pilóta mégis egész évben kiegyenlített teljesítményt nyújtott vele. Így sokak szerint neki járna a korona. A Red Bull és Vettel nem muzsikált különösebben szépen a szezon elején, de a vörös bikák magukra találtak Szingapúrban és Vettel azóta is szárnyal. Bár Abu-Dhabiban csak harmadik lett Räikkönen és Alonso mögött, de az előnye még mindig 10 pontnyi Alonso előtt. „Még mindig hiszem, hogy az a pilóta, aki igazán megérdemli, az lesz a világbajnok.” – nyilatkozta magabiztosan Vettel, aki 100. nagydíj rajtját ünnepelheti majd a hétvégi USA Nagydíjon. Fernando Alonso más véleményen van, szerinte Vettel leginkább Adrian Neweynak, a Red Bull főmérnökének, köszönheti sikerét, nem pedig saját magának.

Kimi Räikkönen nagyon magabiztossá vált az Abu-Dhabiban szerzett győzelmét követően. A Lotus csapat tagjait pólókkal lepte meg, amelyre a két héttel ezelőtti futamon, a mérnökével rádión folytatott Forma-1-es rajongói körökben ikonikussá vált szavait nyomatta rá („Hagyjatok békén, tudom mit csinálok.”). A Lotus beállt a sorba, s elődjeihez hasonlóan ő is elnézi a különös finn viselkedését. Eric Boullier csapatfőnök pont az Abu-Dhabi futam előtt nyilatkozta le, hogy nem vár idén győzelmet egyik pilótájától sem, erre Kimi Räikkönen, aki két év kihagyás után hajt ismét a Forma-1-ben, győzelemre vitte az enstone-iak autóját. „Kimi határozottan letette a kézjegyét és megmutatta, hogy visszatért a Forma-1-be és ismét formában van.” – nyilatkozta az USA Nagydíj előtt a Lotus vezér.

A hétvégén minden szem a Circuit of The Americasra szegeződik, ahol még el sem kezdődött a versenyhétvége, máris 50 ezer követőre talált a Facebookon. Miután 2014-re tolták a másik amerikai verseny, a New Jersey Nagydíj startját, így az USA-ban két évig monopóliumot élvező futam megmutathatja, hogy igen is, ezen a kontinensen is van létjogosultsága a Forma-1-nek.

A verseny és a pálya

Texas fővárosa Tavo Hellmundnak, egy helybéli ex-pilótának köszönheti a verseny létrejöttét, aki szoros barátságot ápol az F1 urával, Bernie Ecclestone-nal. Miután azonban elintézte, hogy hazájában legyen verseny, Hellmund a továbbiakban nem vett részt a szervezésben. A verseny szervezőinek sokáig főtt is a feje, hogy el tud-e a pálya készülni időben. Végül tető alá hozták a projektet és Austin még két évig egyeduralkodóként rendezi az USA Nagydíjat. Az 56-körös USA Nagydíj november 18.-án helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét Austinban (Texas), a Circuit of The Americas pályán. A pálya hossza: 5,516 km, a teljes versenytáv 308,896 km. A 20 kanyaros austini pályán található egy meredek emelkedő amely „az a rendkívüli út a mennyekbe.” elnevezést kapta.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!